Még nehezebb lesz országos pártlistát állítani?

2020. november 24. 11:58
Volner János független képviselő módosító javaslata szerint listát csak az a párt állíthat, amely – legalább 14 megyében és a fővárosban – minimum 71 egyéni választókerületben önállóan jelöltet indít, számol be a Telex.

Az Országgyűlés igazságügyi bizottságának mai ülésén Volner János független képviselő a választási törvény újabb tervezetéhez benyújtott egy módosító javaslatot, amely szerint pártlistát csak az a párt állíthat, amely – legalább 14 megyében és a fővárosban – minimum 71 egyéni választókerületben önállóan jelöltet indít, számol be a Telex. A kormánypártok képviselői egyhangúlag, 8 igennel szavazták meg a javaslatot, míg a 4 jelenlévő ellenzéki képviselő nemmel voksolt. A kormány még nem jelezte, hogy támogatja-e a módosítást.

Ez lényegében azt jelenti, hogy amennyiben a választási törvénymódosító csomagot ebben a formában szavazza meg a kétharmad, az ellenzéki pártoknak sem esélye, sem lehetősége nem lesz külön listán indulni a 2022-es országgyűlési választáson. Sőt, több kis, de létező párt sem lesz képes majd országos listát állítani anélkül, hogy az ellenzéki pártok számára esélyes egyéni választókerületekben jelöltet ne indítana.

(Telex - Mandiner)

Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Simán el tudom képzelni, hogy most szépen behúzzák az ellenzéket a csőbe. Elkezdődik a közelharc az egyéni, illetve listás helyekért, a belviszályok ezáltal még cudarabbak lesznek. Aztán, hogy már lejátszották a belső meccseket, jöhet az új módosítás a választási törvényen: ahány párt köt választási koalíciót egymással, annyiszor öt százalék a parlamenti bejutási küszöb. Na, akkortól kezdve lesz itt mindent vagy semmit küzdelem a túlélésért. A kormánypártok pedig csak kérnek egy kávét, és nézik az éhezők viadalát...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés