Minden szerep erős lecke

2020. augusztus 19. 1:56
Ateista gyökerekkel istenkereső, fővárosiként örökké magyarföldi, magyarként pedig norvég, hiszen Peer Gynt útja saját bevallása szerint nagyon is az övé. Rátóti Zoltán első hat évtizedébe számos színházi állomás, sőt polgármesterség, templomépítés is belefért, ha rajta múlik, shakespeare-i fordulattal sok minden történhet még.

Ádám Rebeka Nóra interjúja a Mandiner hetilapban.

Egyszer azt mondta: „Amikor az ember biztos a hitében, akkor képes döntést hozni, és ez felszabadítja.” Korunk énközpontú emberének talán egyik legnagyobb kihívása szívből kimondani, hogy „legyen meg a te akaratod”. Voltak olyan döntések az életében, amikor úgy érezte, olyan változást indít el, amely a hitén alapul?
Nincsenek kiragadható pillanatok, inkább folyamatról van szó. Cselekvés előtt nem azt mérlegelem, hogy Isten kedvére teszek-e. Talán azért nem, mert nincsenek vallásos neveltetés adta alapjaim. A feleségemmel már próbáljuk úgy nevelni a gyerekeinket – és velük együtt magunkat is –, hogy ezek a belső rákérdezések reflexszerűek legyenek. Hogy értsék, értsük, nemcsak egymásért kell tennünk, hanem Istenért is, hiszen tőle sokkal több energiát és üzenetet kapunk, de ahhoz vissza is kell adnunk. Egészen elképesztő, amikor az egyik gyermekem visszakérdez: „Akkor most ezt is látja Isten?” Én nem így nőttem fel. Sokkal később kerültem abba a dimenzióba, amit istenfélésnek is neveznek. Mindig vágytam a nyugodt erőre magamban, és nagyon sokáig tartott, mire megtaláltam. Az istenhit felerősödésével érkezett meg az életembe.

Mikor erősödött meg a hite?
Ateista családban nőttem fel, de bármilyen furcsán hangzik, már a középiskolai filozófiaórákon is nagyon kíváncsi voltam a másik oldalra, nem csak arra az irányra, amit nekünk tanítanak. Ebben a befogadó állapotban elért persze a keleti filozófia és az ezotéria is. Jártam egy ideig jógázni és zen meditációra, de nem éreztem azt, hogy „na, most megtaláltam”. Nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy Európában, keresztény világban élünk, ezért nem a mélységét kapjuk meg a keleti tanoknak. Csupán a folyamatos kíváncsiságom egy állomása volt ez a korszak. Igazán mélyen az első feleségem családját megismerve kezdett megfogalmazódni bennem, hogy itt valami sokkal több van, mint amit én a valóságból látok. Ők nagyon vallásosak voltak.

Fotó: Földházi Árpád

Milyen gyerek volt?
Rettenetesen naiv és türelmetlen. Ábrándozó és romantikus alkat. Távol éltem a realitásoktól. Álomvilágban. A színház szeretetét valószínűleg a génjeimben hordoztam, mert édesanyám és édesapám is amatőr színjátszó volt. Édesapám Törtelen, édesanyám Cegléden.

Milyen volt a viszonya az édesapjával?
Már főiskolás voltam, amikor kiderült, hogy apám is színész szeretett volna lenni. Gyönyörűen énekelt operettet, de le kellett mondania a színészi pálya lehetőségéről. Mélyen együttéreztem vele. Persze büszke volt rá, hogy nekem sikerült, de sokszor elgondolkodom, tud-e valaki valóban olyan nagyvonalú és bölcs lenni, hogy felhőtlenül együtt örül a fiával, miközben neki le kellett mondania az álmáról? Ennek nyoma egyébként nem volt kitapintható a viszonyunkban, mindenesetre elgondolkodtató. Édesapámra emlékezve gyakran beugrik, hogy tökéletes énekes-színész lehetett volna.

„Peer Gynt útjához valójában sosem voltam elég bátor. Ő az élet kalandora volt. Erre is jó egy-egy szerep: az ember kipróbálhatja, amihez esetleg gyáva”

Szakma a színművészet vagy hivatás?

Címlapkép: Földházi Árpád 

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés