Utcai kocsiból magyar hamburgerlánc

2020. június 11. 1:45
Amerikából tért haza Susánszky Ádám, hogy létrehozza a Zing Burger magyar hamburgerláncot, ahol fagyasztott készételek felhasználása helyett hazai alapanyagból frissen, rendelésre készülnek az ételek.

Takács Zsolt interjúja a Mandiner hetilapban.

Hogyan került közel a gasztronómiához?
A középiskola végén egy ismerősöm elhívott, hogy segítsek pohárszedőként egy afterpartin, gondoltam, a zsebpénzem mellé jó kiegészítés lesz. Ezután elkezdtem nyáron is a vendéglátásban dolgozni, mindig eggyel komolyabb helyre kerültem. Miután befejeztem a középiskolát, úgy érzékeltem, itthon nem elég szélesek a lehetőségek, illetve nem akartam belesüllyedni a hazai vendéglátásba, ezért külföldre mentem dolgozni, hogy kipróbáljam magam, és fejlesszem a nyelvtudásomat. Az Egyesült Államokban eltöltött három év alatt rengeteg, itthon még újszerűnek számító dolgot láttam a vendéglátásban, ezeket az ismereteket kezdtem el kamatoztatni.

Miért pont a hamburger?
Először nem az volt a középpontban. Az ezredfordulón jöttem haza, és 2010-ig nem is foglalkoztam a hamburgerekkel. Itthon elindítottuk a Balettcipő kávézót, aztán lett egy másik helyünk is. Azt viszont a 2008-as válság idején egyre nehezebben tudtuk tovább üzemeltetni, nem volt meg az önálló arculata, kellett egy lökés neki. Egyébként akkor zajlott világszerte a hamburger megújulási hulláma. 2007 környékén kezdtek megjelenni Magyarországon is a jó minőségű, kézműves hamburgerek, amelyeket utcai büfékocsikból vagy kisebb éttermekben árultak. Ez akkor nagyon új dolognak számított. Amerikában is szereztem ezzel kapcsolatban egy-két jó tapasztalatot, ezért döntöttünk úgy, hogy belevágunk.

Sokak szerint az hozta meg a sikert, hogy az Egy Nap a Városban blog 2010-ben a legjobb budapesti hamburgerként hivatkozott az éttermének burgereire.
Az akkori éttermünkben, ahol én voltam a főszakács, éppen elkezdtük készíteni a magunk által különlegesnek vélt hamburgert – de ez még nem a Zing égisze alatt ment. Úgy gondoltuk, a vevők között elterjed majd a híre, és egymásnak adják a kilincset: igyekeztük rózsaszínre sütni a húspogácsa közepét, és arra törekedtünk, hogy olyan hamburgerélményt nyújtsunk, amilyet senki más nem tud. Az Egy Nap a Városban blogosok pont akkor kezdték el keresni Budapest legjobb hamburgerét, amire akkor még inkább a Marika néni kávézója, a Wikinger és a hozzájuk hasonló helyek pályázhattak a legjobb eséllyel. Mi más vonalat vittünk: a közepesen átsült vagy sztékszerű hamburgereinket sokkal megfizethetőbb áron kínáltuk, mint a többiek.

Fotó: Ficsor Márton

Nem volt túl nagy kockázat új koncepcióval belépni a magyar piacra?
Ahogy az élet bármely más területén, a vendéglátásban is mindig az nyer, aki újat hoz be. Eleinte nem éreztem benne a kockázatot, pedig a fogyasztók nem ismerték még ezt a vonalat, és nem voltak rá felkészülve. A mai napig sokan viszolyognak attól, hogy közepesre sütjük a húst, talán még mindig nem ment át igazán az üzenet, hogy ez a legjobb módja a hamburgerkészítésnek – persze ha valaki nem szereti így, neki igyekszünk teljesen átsütni. Visszatérve a kérdéshez: inkább az lett volna a kockázatos, ha nem lépünk ilyen irányba, mert a pénzügyi helyzetünk szorongatott, és muszáj volt valami újdonsággal előrukkolni.

Címapkép: Ficsor Márton

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés