Keszthely a modern genetika egyik bölcsője

Gózon Ákos írása a Mandiner hetilapban.

Harminc évvel ezelőtt, a Természet Világa – Természet­tudományi Közlöny 121. évfolyamának elején megjelent egy tanulmány A magyar genetika születése: Festetics lmre elgondolásai a beltenyésztésről és a „természet genetikai törvényeiről” – 1819-ben (Brünn-Brno). Festetics Imre születésének 225. évfordulójára címmel. Szerzői: Szabó T. Attila és Pozsik Lajos, a szombathelyi tanárképző főiskola akkor induló biológiai tanszékének tanárai voltak. Egyikük nemrég érkezett oda Kolozsvárról, másikuk a Debreceni Egyetem friss végzettjeként írta a cikket. A magyar genetika első tudományos emléke című tanulmányukkal együtt, amely a Scientific American – azóta megszűnt – magyar kiadásában, a Tudományban jelent meg. A két írás új megvilágításba helyezte a sokakat foglalkoztató kérdést: mivel magyarázható az, hogy a genetikát nem egy természettudós, hanem egy „magányos szerzetes” alapozta meg? A cikk révén megfelelő tudománytörténeti és kronológiai helyére került a kolostorban borsók keresztezésével foglalkozó Gregor Mendel (1822–1884), hiszen ő még meg sem született akkor, amikor Festetics 1819-ben Brünnben már közölte elgondolásait a biológiai öröklődés tudományáról.

De ki is volt ez a Mendelnél is úttörőbb, ám mára – amint az sajnos sok tudósunkról elmondható – méltatlanul elfeledett magyar arisztokrata kutató? A Festetics család a magyarországi birtokait a 17. századtól kezdve magyar főúri családokba való beházasodás révén gyarapította. Festetics Imre (1764–1847) nagyapja, Festetics Kristóf (1696–1768) szerezte meg házasság révén a család keszthelyi javait. Az ő fia volt Pál (1722–1782), Imre apja. Mindketten jogot végeztek, és a bécsi udvarban magas rangú tisztségviselőként tevékenykedtek, s ők ketten alapozták meg a természettudományos anyagáról is híres keszthelyi Festetics-könyvtárat. Imre így már gyermekkorában közvetlen kapcsolatba kerülhetett 
a tudományokkal.

A keszthelyi birtokon már a 19. század legelején tudatos lótenyésztési, -nemesítési munka folyt. Ezek tapasztalatairól Festetics Imre minden bizonnyal pontos ismeretekkel rendelkezhetett, hiszen a precízen vezetett dokumentációkban a kancákról több mint félszáz, a ménekről mintegy harminc jellegzetes adottságuk, testi tulajdonságbeli paraméterük alapján vezettek tenyésztési könyvet. Festetics tanulmánya a kor egyik elméleti mezőgazdasági központjának számító Brünnben – egyben Mendel későbbi tudományos munkásságának a színhe­lyén – jelent meg. Érdekesség, hogy a tanulmányát publikáló, Brünni Gazdasági Újdonságok és Közlemények című folyóirat 1808 és 1820 között megjelenő évfolyamainak alig van olyan száma, amelynek ne volna valamilyen magyar vonatkozása – tárta fel Szabó T. Attila és Pozsik Lajos. A tanulmánynak a genetika szempontjából a legfontosabb, már a brünni szerkesztő által is külön kiemelt tétele így szól: „A beltenyésztésnél feltétel marad a törzsállatok lehető leggondosabb kiválasztása. Csak azok jótékony hatásúak a beltenyésztésben, amelyek döntő mértékben hordozzák a szükséges tulajdonságokat. (…) Mert amikor én az állatoknál egy adott tulajdonságot akarok megtartani, az utódokban továbbörökíteni és állandósítani, akkor ajánlatos a gondosan vezetett beltenyésztés…”

Tehát Festetics a gondosan tervezett nemesítést tartotta elsődlegesnek. Igaz, a tudatos, ellenőrzött, ám ezért a kelleténél esetleg szűkebbre szabott nemesítési kör veszélyeit is felmérte: „…de úgy, hogy elkerüljük annak a veszélyét, hogy a szervezet legyengülése a beltenyésztés szükségszerű következménye legyen.” Festetics számára tehát nyilvánvaló volt a természetes és mesterséges kiválogatás szerepe a háziállatok és a termesztett növények jellegeinek megőrzésében vagy megváltoztatásában, evolúciójában.