A másik érv a madarak védelme – mit lehet erre mondani? Évtizedek óta van tűzijáték, túlélték. Túlélik a decibelben és időtartamban is nagyobb, rémisztőbb viharokat, minden évben van belőlük Budapesten néhány, s a villámok és a mennydörgések sem csak a Duna egy szűk szakaszára koncentrálódnak. Az ilyen típusú érvek persze jól hatnak az érzelmekre, de ésszel felfoghatjuk, csak csapdául szolgálnak. Aki nem érez együtt a vörösbegyekkel, az jó ember nem lehet. Élhetünk persze olyan világban, amelyben minden pillanatban arra gondolunk, éppen kit sértünk meg: legyen ember, állat vagy növény. Csak az nagyon rossz élet lesz, mert a létezés nem megy sérelem nélkül.
De sajnos valószínűleg nem csak politikai haszonszerző akció ez. Azok, akik a nemzet jobboldal általi megosztásáról beszélnek, sohasem nyugodtak bele abba, hogy 1991-ben e nap lett a legjelentősebb nemzeti ünnepünk. Egy réges-régi, még a Beszélő nyolcvanas évekbeli, szamizdat korában íródott szenvelgés jutott eszembe, amikor a kezdeményezést megláttam. A mondanivalója az volt, hogy a Kádár-rendszer bűnt követ el azzal, hogy egy nemzeti-konzervatív ünnepet hoz vissza. Ez a Horthy-restauráció kezdete, e nap bűnös rendszerek kiszolgálója, a magyar birodalmi gondolat, a pántlikás nacionalizmus napja. 1998 és 2002 között is támadták az ünnepségeket bőséggel: mennyibe kerül, és hasonlók, de valójában a zsigeri ellenérzés munkált. Még a mai érvelésekben is előjön, hogy legfeljebb azért fogadható el, mert a „befogadó”, a magyarságot „Európába vivő” Szent Istvánhoz kötődik.
Hozzátesszük: lehet természetesen komoly ellenérve a tűzijáték, sőt az összes augusztus 20-ai rendezvény megtartásának. Ha valós a veszély, hogy az ősz előtt az ünnep hozzájárulhat a fertőzés egy újabb hullámának kibontakozásához, akkor nem szabad megtartani. Ezt az érvet alaposan meg kell fontolni – de nem most, hanem augusztus elején.