Varga Mihály kedden nyújtja be a jövő évi költségvetés tervezetét az Országgyűlés elnökének

2020. május 25. 8:56
A pénzügyminiszter szerint a gazdaság újranyitásának költségvetése lesz.

A képeken két vaskos kötet fekszik a pénzügyminiszter asztalán, az 1848-as  magyar közlöny és az 1868-as állami költségvetés, mindkettő Magyarország önállóságának, nemzeti önrendelkezésének értékes tárgyi dokumentuma. Kezében pedig azt a pendrive-ot mutatja, amelyen a 2021-es költségvetést be fogja benyújtani.

A pénzügyminiszter megemlékezett arról, hogy Kossuth Lajos költségvetése tartalmazott egy 1500 forintos kiadási tételt az akkor pusztító kolerajárvány megfékezésére, és az élet úgy hozta, hogy a jövő évi csomagban is szerepelnie kell járványügyi kiadásoknak. A 2021-es büdzsében ezért egészségbiztosítási és járvány elleni alapot hoznak létre, mintegy 3000 milliárd forintos összeggel.

A miniszter beszélt arról, hogy a 300 oldalas költségvetés elkészítésén Banai Péter államháztartásért felelős államtitkár vezetésével 250 munkatársa majdnem három hónapig dolgozott, ami 150 ezer munkaórát jelent.

A magyar emberek fegyelmezett magatartásának és a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően ma már óvatosan, de újra lehet nyitni az életet Magyarországon, ennek megfelelően tervezték meg a jövő évi költségvetést, amely a gazdaság újranyitásának költségvetése lesz – mondta a miniszter.

(MTI)

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés