Címek a mai független, objektív sajtóból (FOS)

Ja. Hatalmas tömeg, több ezres tömeg, nagyjából 1500-2000 ember, több száz tüntető.

A főpolgármester úgy fogalmazott: „itt az ideje, hogy ezen változtassunk, és több közterületet adjunk át a kávézóknak, a teraszoknak, ahol újra találkozhatunk, újra élvezhetjük a város vendéglátását.”
Karácsony Gergely közölte: a zsúfoltság elkerüléséért egyre több közterületet szeretnének átadni a fővárosiaknak, például azért, hogy újraindulhasson Budapesten a vendéglátás. A főpolgármester elmondta, olyan területeket is átadnának, amelyekre korábban is lett volna igényük a vendéglátósoknak, de az előző városvezetés ezekre az engedélyeket nem adta ki. A főpolgármester úgy fogalmazott: „itt az ideje, hogy ezen változtassunk, és több közterületet adjunk át a kávézóknak, a teraszoknak, ahol újra találkozhatunk, újra élvezhetjük a város vendéglátását.”
A fővárosi közösségi közlekedés fejlesztéséről szólva elmondta azt is, hogy elindul a pesti fonódó villamoshálózat első ütemének építése. A fejlesztésnek köszönhetően összekötik Pesterzsébetet, illetve Ferencvárost a belvárossal, ez azért is fontos, hogy a 3-as metró felújítása miatti zsúfoltságot enyhíthessék – tette hozzá. Karácsony Gergely kijelentette: „óvatosan, lépésenként, de újranyitjuk Budapestet”.

(MTI)