Miért?

2020. március 26.

Balog Zoltán

Ki tudná megmondani, s főként ki tudná minden emberre érvényesen megmondani, hogy ez a csapás – amit a vírus és az azt kísérő intézkedések jelentenek – miért történik? Mi az oka, és mindenekelőtt mi a célja saját életünkben személyesen és a közösségünkre (keresztényekre, magyarokra, európaiakra, az emberiségre) nézve? Akiknek fontos a valóság keresztény alapú megértése, a „lectio christiana”, azok egyszerre vannak nehezebb helyzetben, mint a nem keresztény igényű többség, ugyanakkor olyan saját lehetőségük is van a megértésre, a felismerésre, amilyen másoknak nincs.

Fontosak ugyan az okok, amelyek ehhez a világválsághoz vezettek, de még fontosabb, hogy mi a gondviselő Isten célja mindazzal, ami történik. Vagyis nem elsősorban „mi okból?”, hanem „mi célból?”. Ha így kérdezünk, akkor másodlagossá válik, hogy ez az egész csak valamilyen fake news, álhír-e, esetleg egyeseknek valamilyen hatalmi, anyagi érdekből keltett hisztériája, vagy valóságos világjárvány-fenyegetés. Hiszen a gerjesztett és gerjedő félelem, az arra adott lakossági, kormányzati és médiareakciók itt vannak velünk, körülöttünk és bennünk. Önálló hatalmi tényezővé váltak, nem kerülhetők meg, nem intézhetők el gyakorlati jótanácsokkal vagy éppen kézlegyintéssel. A félelem, a világméretű bizonytalanság nagy úr, és komoly fegyver lehet gonosz emberek kezében.

A keresztény alapon gondolkodni és élni kívánó ember ezért mindenekelőtt azt kérdezi: mi a célja velünk és másokkal „a minden jó forrásának, a szeretet és a kegyelem Istenének” (így nevezzük őt, amikor áldást mondunk) ezekben a történésekben? A válaszok nem azonnal jönnek. A frappáns, azonnali, ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatásoknak nincs most helyük. De abban azért bizonyosak lehetünk, hogy ilyen helyzetekben nem távolodnunk, hanem közelednünk kell egymáshoz és hozzá. A „social distance”, a „társasági távolságtartás”, ami méterekben, kilométerekben mérhető, és szükséges, a kézfogások, ölelések, személyes találkozások lehetetlensége, a hiány, a hiányok arra nyitják fel a szemünket, nyithatják meg a szívünket, hogy tenni kell, sokszor meg kell küzdeni az embertársunkért. Ne engedjük el egymás kezét, akkor sem, ha most nem tudjuk szemtől szemben megszorítani, megsimogatni. Hanem teremtsünk, adjuk vissza a helyet lelkünkben, életünkben a másik embernek. Írjunk annak egy levelet, hívjuk fel azt, aki erre vár, s azt is, aki talán már nem is vár rá.

A teremtő, szabadító, szerető Isten nem vírushordozó
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés