Blaise Pascal, avagy mire jó a betegség? – Fertőző gondolatok I.

2020. március 24. 14:10

Leimeiszter Barnabás
Mandiner
Olyannyira belénk ivódott a nyüzsgés szocio-politiko-kulturális imperatívusza, hogy egy klasszikus tekintélytől származó indokot kell találnunk arra, ha egyszer… otthon ülünk?

Elgondolkoztam néha az emberek különféle lázas tevékenységén, azokon a veszedelmeken és gyötrelmeken, amelyeknek az udvarban, a hadakozásban teszik ki magukat, amelyekből annyi civakodás, indulat, vakmerő és gyakran balul kiütő vállalkozás stb. származik, és ráeszméltem, hogy minden bajuknak egy a forrása: nem tudnak nyugton megülni a szobájukban.”

Ezekben a négy fal közé szorított időkben a közösségi oldalakon egyre többször kerül elénk Blaise Pascal (1623-1662) híres megállapítása. Érdekes belegondolni, honnan eredhet az idézet hirtelen támadt népszerűsége. Egyfajta vigasztalásként hatnak ezek a szavak? Vagy olyannyira belénk ivódott a nyüzsgés szocio-politiko-kulturális imperatívusza, hogy

egy klasszikus tekintélytől származó indokot kell találnunk arra, ha egyszer… otthon ülünk?

Bárhogy is legyen, irodalmi betegségkörképünket kezdjük a hit leghideglelősebb mélységeit feltáró, legendásan szórakozásellenes filozófus-tudóssal.

Pascal valószínűleg őszintén megrettenne, ha feltévedne az életmódszájtokra, és megtudná, mennyi hiúsággal és öntetszelgéssel tölthető meg egy karantén. Abba pedig bele se gondoljunk, milyen tragikus hangvételű reflexiókra késztette volna egy erkélykoncert. Tegyük fel azonban, hogy az otthonmaradást a virtuális és az anyagi világban folyó kényszeres zajkeltésről lemondva valóban a befelé fordulás, az elcsendesedés gyakorlatának kívánjuk szentelni. A hiperkomor, janzenista Pascalt ennyivel nem vesszük meg; a Gondolatok-ban arra figyelmeztet bennünket, hogy „a természet minden helyzetünkben mindenkor boldogtalanná tesz bennünket”, ebből pedig az következik, hogy

a mégoly csendes karanténban sem fogunk eljutni a megvilágosodáshoz.

A sztoikusok így beszélnek: »Vonuljatok magatokba; ott lelitek meg nyugalmatokat. « És ez nem igaz. Mások így szólnak hozzánk: »Lépjetek ki magatokból: keressétek a boldogságot a szórakozásban.« És ez sem igaz. Jönnek a betegségek. A boldogság sem rajtunk kívül, sem bennünk nincsen; Istenben van, egyszerre kívülünk és bennünk.

Kicsapongás vagy rezignált magunkba merülés? Milyen olcsó, fals opciók. Pascal, mint mindig, a kiszolgált egzisztenciális kiskapuk helyett most is a legnehezebbet, a leginkább emberpróbálót: az I-betűs megoldást kínálja.

De mi van, ha végül legyűr bennünket a betegség? A dolorista, szenvedésfixált Pascal itt van csak elemében – vigyázat: önimádat hizlalta huszonegyedik századi ösztöneinknek nem fog tetszeni, amit mond. Az Ima, amelyben a betegségek helyes használatát kéri Istentől nevű szövege tizenöt tételben botránkoztat meg bennünket. „Érzem, nem szerethetem a világot úgy, hogy eközben ne bosszantanálak Téged, egyben ne lennék a magam ártalmára és megszégyenülésére; és lám, még mindig a világban lelem kedvemet” – írja. És ismét eszünkbe jutnak azok a kétségbeesett műveletek, amelyekkel a világot – filmek, koncert, színház, aerobikedzés, pszichoterápia, munkahelyi meetingek és így tovább – igyekezzük átmenekíteni a járványhelyzet egyre kaotikusabb frontvonalain. (Jóllehet ezek a műveletek, mint a szépemlékű Korom Mihály fogalmazna, emberileg érthetők… – érezzük fontosnak hozzátenni. De hát Pascal pont ezektől a jóllehet-ektől próbálna megszabadítani bennünket.) 

A betegség, a fájdalmak nyilvánvalóvá teszik, „kiábrázolják” lelki bajainkat, mondja Pascal. Alkalmat nyújtanak arra, hogy észrevegyük azt, amit nem éreztünk lelkünkben, „jóllehet teljes volt nyomorúsággal és be volt borítva fekéllyel.” „Legyen boldogságos az én testem is, nem önmagáért, nem is azért, amit magában foglal, hiszen mindez haragodra érdemes; hanem ama számos betegségért, amit hordoz, mert egyedül ezek lehetnek méltók szeretetedre.”

Pascal tehát egyetlen könnyű mozdulattal kifordítja a mai hétköznapok minden részletéből kiáltó Weltanschauungot,

a self-help kultúrát, négy égtáj Oprah Winfrey-jeit és Oravecz Nóráit;

azt állítja, hogy a betegség, a kínok sora, a romlás élménye jelenti az esélyt az igazi, az egyedüli önmegvalósításra. Épp ezért a betegségnek nem kell bánatra okot adnia: „Uram, vedd el tőlem a fájdalmaim okozta szomorúságot, melyet önszeretetem kényszerítene rám.”

Félreértés ne essék: Pascal épp úgy nem kívánta magának a testi romlást, ahogyan az önmagáért való egészséget sem. Nővére, Gilberte Pascal, avagy Madame Périer részletdúsan számol be arról, hogy az Ima… megírásának időszakában Pascal folyamatosan betegeskedett, kínjait viszont rendíthetetlen türelemmel viselte, és a legfájdalmasabb gyógymódoknak is alávetette magát, hogy egészsége helyreálljon, és minden energiáját bevethesse a szellemi munkába. A teljes gyógyulás viszont – vélték az orvosok – épp a szüntelen szellemi koncentráció felfüggesztését kívánta.

Így hát az alázatos Pascal a legnagyobb önmegtagadásról bizonyságot téve, terápiás célból szórakozásba fogott; persze Isten – írja Madame Périer – csakhamar visszahívta őt a világból. Pascal gondoskodott arról, hogy ne kísérthessék meg önös gondolatok vagy sekélyes örömök, s a legcsekélyebb biztosíték volt az, hogy megkövetelte, étkeit a lehető legíztelenebbül készítsék el.

Időről időre egy tüskés vasövet szerelt magára, ha pedig derűsebb kedve támadt volna, könyökével ráütött az övre, hogy a fájdalom emlékeztesse „feladatára”. Harmincas évei végén elvitte a kólika, halálos ágyán azt vallotta, valósággal fél meggyógyulni. „Ismerem az egészség veszélyeit és a betegség előnyeit” – mondta.

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Leimeiszter "Batiszkáf" Barnabás egy nemzeti kincs.

a fogyasztói társadalom alaptörvénye, hogy mindig vedd meg a legújabb típust
ha csak a régid van, az szégyen
régen ostobának lenni volt szégyen, ma szegénynek
de a vírus demokratikus: gazdagot, szegényt egyaránt megtámad
hogy az összeomló világ(gazdaság) észre téríti-e a kapzsikat, mohókat...?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés