A műmájereskedő Dobrev megpróbálja leplezni a DK katasztrofális válságát

Milyen ember ez? – teszi fel a kérdést Gréczy Zsolt, miután Magyar Péter kiröhögte a Publicust, hogy a DK-t 9 százalékra mérte.

Ha nem is lesz újra kormányfő, de mindenképpen számolni kell vele egy esetleges ellenzéki győzelem esetén.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a volt miniszterelnök, a DK jelenlegi elnöke úgy fogalmazott: nem lesz egy esetleges ellenzéki győzelem esetén a kormány tagja – számolt be az Index és a 444 hétfő este. Úgy fogalmazott Gyurcsány: „Én az egyik legalázatosabb és legbátrabb támogatója leszek a következő kormánynak, amelynek nem leszek tagja, minden bizonnyal.”
„Azt a politikust fogjuk megtalálni közösen, aki képes lesz ezt a nagyon bonyolult ellenzéket a Momentumtól a Jobbikig együtt tartani és integrálni, és azt hiszem, hogy találunk ebben nálam jobbat” – tette hozzá.
Azt is elárulta, hogy miért mondja ezt: elmondása szerint ugyanis sokan szeretik, mert „jó ízlésű pali”, azonban sokan nem kívánják, hogy ő vezesse az országot. „Igen, attól tartok, igen” – jelenti ki arra a felvetésre, hogy akkor pártelnökként lesz-e hatással egy jövőbeni ellenzéki kormány politikájára. Hozzátette: „De szerintem ez jó lesz Magyarországnak.”
(Mandiner)
A teljes beszélgetés a cikk elején, míg az ominózus rész a 444 felvételén látható: