Ésszel járom be a földet – Egy magyar dervis Közép-Ázsiában

2020. január 30. 8:00
Ki is volt valójában Vámbéry Ármin? Az Ybl Kreatív Ház „Magyarok a Selyemúton” című kiállítássorozatán jelentős keletkutatóink életútját ismerhetjük meg.

Utcakép Isztambulból

Ahhoz, hogy Vámbéry Ármin európai léptékű, veszélyes kalandjai elkezdődhessenek, az 1800-as évek átlagos isztambuli utcaképét érdemes megismernünk. „Európa beteg embere” gazdasági, katonai és társadalmi területen hanyatlott épp. Sok etnikum és vallás olvasztótégelye volt a hajdani szuperbirodalom, így az erősödő nacionalizmus további belpolitikai problémákat okozott. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után emigrált jelentős magyar népesség is érkezett Isztambulba. Ezzel a sokarcú világgal szembesült első kiutazása alkalmával a sánta, kiemelkedő műveltségű magyar tudós, aki nem járta ki a középiskolát, mégis a Magyar Tudományos Akadémia tagjává vált.

A dél-németországi Bambergben született Vámbéry Ármin 1832-ben egy talmudista zsidó családba. A családot sok veszteség érte, és sokáig nélkülözniük kellett. Édesapja halála után édesanyja újraházasodott, de a nyomorukon ez sem segített. A későbbi tudós hároméves korában bal lábára lesántult. Kiemelkedő tanulóként több iskolába is járt, de a gimnázium utolsó osztályát már nem fejezhette be a magas tandíjak és tartozása miatt. Később erre a töréspontra életében sok írásában visszaemlékezik. Házitanítóskodásból élt, több nyelvet sikerült elsajátítania már egészen kiskorában. 1848 forradalmi eseményei alatt Pozsonyban tartózkodott ,és tapasztalatai miatt

egész életére oroszellenessé és angolpártivá vált.

Régóta dédelgetett vágyát – a keleti tanulmányutat – báró Eötvös József és az Akadémia csekély anyagi támogatásával sikerült megvalósítania. A  kávéházkultúra virágkorában érkezett Törökországba. A tudóstársaságok közkedvelt találkozóhelyéül szolgáltak Isztambul kávéházai, ahol különböző csoportok baráti beszélgetéssel, történetmeséléssel töltött idejük alatt hasznos kapcsolati tőkére is szert tehettek. Vámbéry elsősorban megismerkedett a magyar emigráció több tagjával is, köztük Szilágyi Dániellel, akinek Galata városrészben antikvár könyvesboltja volt. Diplomatikus, mégis szórakoztató személyisége utat nyitott a befolyásos társadalmi rétegek felé. Kitűnő török nyelvtudása és érdekes történetei miatt még a szultán barátságát is sikerült elnyernie.

Sikeres nyelvtanárként dolgozott, bejáratos lett a kormányzati és értelmiségi körökbe. Ezek a kapcsolatok tették lehetővé később azt, hogy megtegye kockázatos útját a Selyemút vonalán. Továbbá kiadta első könyvét 1858-ban, mely egy német-török szótár volt. Magyar lapokban közölt török irodalmi fordításokat, és érdeklődése ekkor fordult a magyar nemzet és nyelv eredetének kutatására. Az első kutatók között kezdett bele a 

magyarság eredetének nyomait

keresni keleti népek kultúrájában.

Négyéves Isztambuli tartózkodása során nem csupán tökéletesítette az oszmán-török nyelvtudását, hanem mélyrehatóan tanulmányozhatta a muszlim törökök viselkedését, tulajdonságát és szokását. Amikor a Kabatas negyedbe átköltözött, már kinézetében is egészen törökké vált, azonban élete során sosem tért át az iszlám vallásra. Megbecsült és elismert tanítóként dolgozott többek között Hüszejn Dáim pasa házánál. Török nevet is kapott, mely később fémjelezte munkáját a muszlim világban: Resíd efendi (körülbelüli fordításban: „a csalhatatlan tanár”.)

Perzsa földön

Legnagyobb és legveszélyesebb vállalkozása előtt Vámbéry hazatért Magyarországra, Pestre hogy megpályázza a Magyar Tudományos Akadémia támogatását útjára. A Desewffy Emil által vezetett tudóstársaság megadta a támogatását, így összesen tizenhárom hónapot töltött Perzsiában. Az ország ókori siíta zarándokhelyeihez és emlékeihez utazott. Érdeklődése a korábbi török irodalom és kultúra vonalán haladva kibővült néhány perzsa irodalmi fordítással is. A Közép-Ázsiában szerzett élményeiről külön kötetében számol be. Látogatását Perszepoliszban (mely a mai Irán területén található, mai nevén Taht-e Dzsamsid) nem hagyta nyom nélkül az utókor számára. Az egyik kőbe vésve azóta is megtalálható európai nevek között Vámbéry Ármin neve, ottjártának éve 1862, továbbá bevéste, hogy 

„Éljen a Magyar”.

Évszázadok óta kutatjuk a magyar őshazát. Julianus Barát és Kőrösi Csoma Sándor óta rengeteg magyar néprajzkutató foglalkozott a témakörrel. Vámbéry Ármin figyelme a török-tatár nyelvészeti megfigyelései miatt irányultak a magyar nyelv eredetének felkutatására. A Great Game idején a türkmén sivatag és a közép-ázsiai kánságok területén való átkelés végzetes lehetett a nem-muszlim utazók számára. Vámbéry a kolduló dervis szerepét hitelesen játszotta, de egy nagy megmérettetése mégis sor került. A buharai emír színe elé vitték, és bizottság előtt kellett vizsgát tennie abból, hogy valóban nem európai.

A keresztkérdések muszlim vallási, kulturális és nyelvi jellegűek voltak. Ő Isztambulban épp ezekben szerzett mély ismereteket, így a vizsgája sikeres volt. Szamarkandban Teherán felé tartó zarándokokhoz csatlakozott. Herat és Meshed érintésével 1864 elején érte el a mai Irán fővárosát. Sikere és tapasztalatai miatt a térségben befolyásos államok politikusai számára fontos személlyé vált. Beszámolói, történetei népszerűségét táplálták.

Útitársam, tatárom 

A Teherán felé tartó zarándokok között egy üzbég nemzetiségű útitársra akadt a tudós Iszhák Molla személyében. Az eredeti céljától –a mekkai zarándoklattól – eltérően inkább úgy döntött, hogy Vámbéryvel tart Magyarország felé. Iszháknak új magyar nevet is adott. Csagatáj Izsákként megtanult magyar nyelven, és Budapesten, az Akadémia alkalmazottjaként dolgozott, továbbá a magyar tudós „élő szótáraként” volt segítségére. Az iszlám vallást  soha sem tagadta meg, és élete végén Vámbéry közbenjárására muszlim temetésben részesült a velencei református temetőben.

Tudósok között

Vámbéry Ármin akadémiai karrierje töretlen volt, először levelező taggá választották 1860-ban, majd rendes taggá 1876-ban. 1893-ban ellenszavazat nélkül nyerte el a tiszteleti tagságot, egy évvel később pedig már az igazgató tagok közé emelkedett. A Sámuel-díjat is elnyerte 1869-ben, mely a legjobbnak ítélt magyar nyelvű nyelvészeti munka szerzőjének jár. 

Közép-Ázsiai útjai után hazatérve azzal szembesült, hogy írói munkáiból nem tud megélni. Nemzetközi sikerei sem biztosítják a napi betevőjét, így a Pesti Királyi Tudományegyetemhez fordult. Az 1800-as évek második felében azonban ahhoz, hogy tanárnak jelentkezhessen, először az uralkodóhoz kellett fordulnia, de őt jó diplomataként hamar meggyőzte. Az egyetem tanárai és későbbi

kollégái azonban ridegen fogadták a soknyelvű utazót,

akinek még csak egy diplomája sincsen. Hivatalos tanítóként diploma hiányában csak lector publicus lehetett, azaz nyilvános tanítói minőségben alkalmazták a keleti nyelvek oktatására. A rendes tanári címet 1870-ben sikerült elnyernie. Általa kerültek be a keleti tanulmányok a magyar felsőoktatásba, és a turkológiai oktatás hazai atyjaként tevékenykedett.

Nyelvórákat és szövegolvasási órákat tartott, oszmán-török, török-tatár és perzsa nyelveken. Feltehetőleg kevés kitartó tanítvánnyal rendelkezett, mert főleg kezdő nyelvórákat kellett meghirdetnie, melyből kevés esetben fejlődött ki egy haladó nyelvkurzus. Elsők között volt tanítványa Goldziher Ignác későbbi orientalista, aki úgy nyilatkozott róla, hogy meglehetősen buzdító és lelkes tanár volt Vámbéry, továbbá a gyakorlati tudásra helyezte a hangsúlyt az elméleti fejtegetések helyett. 

Kelet és nyugat között

A tudós hírneve szárnyalt külföldön, az iszlám világ szakértőjeként, publicistaként és politikai tanácsadóként is híressé vált az angolok oldalán. Itthon mindeközben tudós-utazóként ismerhette meg a nagyközönség. Hírhedt Közép-Ázsia körútja egy feszült történelmi időszakra esett, amikor Irán, valamint a közép- és belső-ázsiai területek feletti ellenőrzés megszerzése létfontosságú volt, mert a cári Oroszország gyorsan terjeszkedett dél felé, a Brit Birodalom pedig féltette a koronagyémántját, Indiát.

Emlegetik a Great Game időszakát az első hidegháborúnak is.

Vámbéry megfigyelőképessége és tapasztalati tudása kulcsfontosságú volt, ő pedig az angol koronának ajánlotta fel tudását és szolgálatát, amiért 1848-ban meggyűlölte a másik oldalt: az orosz államot. Angol elismertsége miatt VII. Edvárddal került közeli kapcsolatba. Eközben fontos törökországi szerepe is volt a tudományos életben, ugyanis II. Abdülhamid szultán gyakran fogadta négyszemközti audienciákon, ami óriási megtiszteltetés volt a magyar kutatónak. A szultán célja feltehetőleg a brit kapcsolatok javítása volt Vámbéry Ármin személyén keresztül. A széttagolódással küszködő Oszmán Birodalom egyben tartása érdekében vállalta ezt a diplomáciai feladatot a kalandos életű magyar utazó.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés