Megidézett házi szellemek

2020. január 30.

Sal Endre
Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész valószínűleg a bolondját járatja velünk. Rendszeresen utazik az időben, hogy aztán régi korokból visszatérve órákig meséljen. Micsoda népek… címmel néhány hete jelent meg legutóbbi időutazásának összegzése – új könyvében tabáni szülőházának egykori lakói elevenednek meg. Sorsok a múltból önmagukon túlmutató üzenettel. 
Fotó: Földházi Árpád
SALY NOÉMI

1956. június 7-én született Budapesten. Irodalom- és Budapest-történész, helytörténeti írások szerzője, rádió- és tévéműso-rok gyakori és népszerű szereplője, a Nagy Budapest Törzsasztal egyik alapítója. Legfontosabb témája a kávéháztörténet – ahogy ő maga meghatározza: „a régi budapesti élet elbűvölő esszenciája”. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatár-saként tucatnyi város- és kultúrtörténeti kiállítás létrejöttében működött közre.

Mintha figyelnének a bútorok, a festmények, a porcelánok Saly Noémi Döbrentei utcai lakásában, amikor befészkelem magam a nappaliban egy öblös fotelbe. Érezni lehet, hogy mindennek története van, Noémit pedig jó lenne naphosszat hallgatni, mert mindenről eszébe jut valami.

NEM MINDENNAPI CSALÁDTÖRTÉNET

„Amikor 1947-ben anyám ebbe a lakásba költözött, semmi nem volt benne, és a három szobából csak egynek volt mennyezete. Ide születtem 1956-ban. Akkor már volt plafon. Meg albérlők. Korábban jómódú família volt a miénk, Francsek nagyapa (ifjabb Francsek Imre – a szerk.) tervezte ugyanis az 1913-ban átadott Széchenyi fürdő strandrészét. Aztán olyan pénzügyi vállalkozásba kezdett, amellyel sikerült tönkretennie a családot. Kínjában elment Isztambulba, majd Teheránba szerencsét próbálni. A nagymama így hát felpakolta a dédit meg a két gyereket, anyámat és a húgát, és meg sem álltak, míg utol nem érték Teheránban. Mivel nem akarták végleg elhagyni Magyarországot, később hazajöttek. Anyám kint francia iskolába járt: amikor hazatértek, jobban tudott franciául, mint magyarul. Apám, Saly Géza rádiós és haditudósító 1958-ban történt halála után hat évvel anyám újabb kalandos fordulattal Indonéziába ment titkárnőnek, és mivel én és a bátyám nem mehettünk utána, itthon maradtunk a nagymamámmal négy évre. Francsek nagypapa sorsa pedig 1942-ben úgy végeztetett be, hogy elvitték a szovjetek” – összegzi néhány mondatban családja huszadik századi történetét a tabáni lakásban Saly Noémi. A családi történeteken túl a neki máig otthont adó, 1895-re felépült ház sztorija is érdekelte, így még iskolásként kikérdezte az egy emelettel lejjebb lakó Ilonka nénit, akinek a sorsát megismerve további mesés részletekre bukkant.

SZOCPOL AKCIÓBÓL MÚLTKUTATÁS

„Ilonka néni egy kúriai bírónak a lánya volt, a család elvesztette mindenét a háború alatt. Fűteni nemigen tudott, tizenöt fokban vacogott. A családom kitalálta, hogy Ilonka néni tanítson engem franciául, mi pedig fizetünk neki ezért, hogy ne kelljen fagyoskodnia. Kilencéves korom ellenére felfogtam, hogy ez egy Istennek tetsző szocpol akció. Ilonka néni egy régi francia olvasókönyvből tanított, neki köszönhettem a kiejtésemet, a gimnázium éveire elért, elég szép szókincsemet és főleg a ház korábbi lakóiról elmesélt történeteket. Bőszen jegyzeteltem mindent, aztán eltettem valahova a füzetet. Amikor két éve a Budapest100 programsorozat témája lett a ház, büszke voltam, hogy mennyi mindent tudok, de nyomban vissza is vettem a büszkeségemből, miután alaposabban utánanéztem a lakóknak. Másfél hónapig éjjel-nappal kutattam a ház történeteit. Kiállítás is lett belőle a földszinten – szó szerint kiteregettem a ház szennyesét. Lepedőkre tűzött nejlontasakokban lógtak a történetek” – meséli a Micsoda népek… megszületésének hátteréről, de néhány mondat után ismét a család krónikájához kanyarodunk vissza.

Fotó: Földházi Árpád

„A családom maga volt az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben: különös figurák, híres emberek sorakoznak a famíliában. Szmik Náthán ükapám az egyik kedvencem. Bányafelügyelő volt, róla neveztek el egy ronda ásványt, a szmikitet. Nem volt gazdag, de a seregnyi gyerekét becsülettel kitaníttatta, akadt köztük orvos, gépészmérnök, ügyvéd, főerdész. Apám Szabó Magda férje, a szintén író Szobotka Tibor padtársa volt az iskolában. Magdától tudom, hogy apám olyan lebilincselően mesélt, hogy közben akár vakbélműtétet lehetett volna végrehajtani a hallgatóság tagjain, észre sem vették volna. Ő tanított meg beszélni kétéves koromban, aztán meghalt” – szolgál némi magyarázattal Noémi kiapadhatatlan mesélőkedve eredetére, aztán ismét belecsap a házlakók tragédiáktól sem mentes történetébe.

Másfél hónapig kutattam éjjel-nappal a ház történeteit. Kiállítás is lett belőle a földszinten – szó szerint kiteregettem a ház szennyesét
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés