Forradalom volt ’89-ben Romániában, de eltérítették

2020. december 17. 9:42
„Azt hittük, kivégezni visznek, mert az udvaron már feküdtek tetemek” – emlékezik vissza 1989-es sorsfordulójára Tőkés László, de nem sokkal később már ölelve fogadta egy román rendőr. Temesvár hősével beszélgetünk a harminc évvel ezelőtti romániai forradalomról és utóéletéről.

Ádám Rebeka Nóra interjúja a Mandiner hetilapban.

Forradalom vagy titkosszolgálatok által vezényelt államcsíny? Ez a két narratíva kering 1989 romániai decemberéről.

Eléggé egyértelműnek tűnik, hogy a forradalom államcsínybe torkollott. Eltérítették. Úgy is mondhatnánk, hogy Ion Iliescu és csapata nagy szakértelemmel, kommunista típusú forgatókönyv alkalmazásával ráépítette a spontán népfelkelésre a puccsot. Én magam sem tudtam annak idején, mi is megy végbe, mert mi a forradalom hiteles arcát ismertük. Időnek kellett eltelnie, amíg rájöttünk, hogy ez az emberarcú kommunista csapat, melyet Iliescu neve fémjelez, kihasználta az alkalmat, hogy az általános kommunistaellenes, országos szintre emelkedett megmozdulásokat felhasználja a saját céljai eléréséhez. Tehát mind a kettőről beszélhetünk. Utóbb a második vitte a prímet.

Volt kommunista állambiztonsági tisztek hazaárulással és magyarügynökösködéssel vádolták meg. Öt év pereskedés után a bukaresti táblabíróságon megnyerte a pert. Miért húzódott eddig ez az ügy?

Ez régi történet, végighúzódik az elmúlt harminc éven. Már 1990-ben megjelent egy folyóiratban, hogy a román titkosszolgálatnak dolgoztam, valamint nyilvánosságra hozták a beszervezési kötelezvényemet, amikor még nem is lehetett hozzáférni a titkosszolgálat irattárához. Ezenkívül előkerült egy nyugta, amelyben húszezer lejről adtam elismervényt azzal az ártatlan szöveggel, hogy „Isten áldása legyen a jókedvű adakozókon”. Ugyanis ezt az összeget nélkülözésünk idején – amikor már megvonták minden anyagi jövedelmemet, és zárolták az egyházközség bankszámláját – a hívek gyűjtötték nekünk. Azzal vádoltak, hogy a pénzt titkosszolgálati tevékenységért kaptam. Az ügynökvádat csak akkor tudtam tisztázni, amikor 1999-ben végre hozzá lehetett férni a szekus irattári anyagomhoz, amelyből világosan kitűnt, hogy ugyan lediktáltak nekem egy kötelezvényt, de nem írtam alá. Azóta két-három bírósági végzés született, amely kimondta, hogy nem áll fenn az esete sem a román, sem a külföldi titkosszolgálati kollaborációnak.

FOTÓ: FORTEPAN / ADOMÁNYOZÓ: SZALAY ZOLTÁN

A magyarok általában önre és a temesvári történésekre emlékeznek, a románok pedig igyekeznek eltussolni ennek a jelentőségét. A forradalom emléknapja nem lett közös szívügy, csupán ki-ki megemlékezik a maga által fontosnak tartott elemekről. Miért nem tud összetartó eseménnyé válni románok és magyarok között?

Két narratíva van: egy román és egy magyar. Fokozatosan vált el egymástól a kettő. Az elején még együtt ünnepeltünk az évfordulókon Temesvár főterén. Főleg az egyházi vonal volt erős: az ortodox érsekkel, a katolikus püspökkel, a főrabbival és a görögkatolikus püspöki helynökkel együtt emlékeztünk. Aztán egyre erősödtek az olyan hangok, hogy el kell venni a forradalmat Temesvártól, el kell venni a magyaroktól, a reformátusoktól és Tőkés Lászlótól. A legfrissebb kutatások és jogi eljárások azt bizonyítják, hogy Iliescu és csapata a szó szoros értelmében ellopta a forradalmat, vagyis amikor államcsíny révén megragadták a hatalmat, a nemzeti forradalommal legitimálták magukat, és katonai diverziót szerveztek, melynek rengeteg áldozata volt. Az 1989-es események halottainak kétharmada már a hatalomátvétel után esett el. A magyar narratíva a forradalom eredeti vonalán halad. De nem vagyunk egyedül: a hiteles román szervezetek, élükön a Temesvár Társasággal, ugyanúgy gondolkodnak, mint mi. Ám itt is közbelép a nacionalizmus.

A forradalom államcsínybe torkollott. Eltérítették

Szükségszerűen van nemzeti elfogultság?

Igen. Szokták mondani, hogy ha nem lettem volna magyar, akkor akár Románia államelnöke is lehettem volna – mondom ezt kellő szerénységgel. Sajnos a kezdeti egymásra találás és együtt örvendezés már a múlté.

Már korábban, 1989 tavaszán felfüggesztette állásából Papp László nagyváradi püspök, amiért felszólalt a falurombolások ellen. Ha jól tudom, a reformátusoknál a püspök nem rendelkezhet a lelkészek elmozdításáról. Hogyan történhetett mégis?

Ez hosszabb történet. Először Désről mozdítottak el, a kolozsvári püspök kitett a papságból. Fegyelmi eljárást indítottak ellenem, mert csak így tudtak elmozdítani. Látták, hogy túlságosan fellendült a dési gyülekezeti élet, és szerzője voltam azoknak a szamizdat írásoknak, amelyek az egyházi helyzetet mutatták be. Óriási felháborodást váltott ki a velem szemben indított eljárás. Megnyertem, mégis érvényesítették ellenem. Papp László a Securitatéval együttműködve áthelyezett Temesvárra, távol a református világtól. Úgy gondolták, ott eldugnak, és a református periférián nem tudok majd labdába rúgni.

Mi fogadta Temesváron?

A városban teljesen leépítették a gyülekezeti életet, már csak az irodában tartottak istentiszteletet, Ceaușescu képe alatt. Amikor odakerültem, megtelt a templom, feléledt a gyülekezet és az ifjúsági élet: presbitérium, építkezések, amit csak el tud képzelni. Ekkor történt, hogy lelkész kollégáimmal együtt megfogalmaztunk egy memorandumot, amelyben felléptünk a falurombolás ördögi terve ellen. Az eredeti terv az volt, hogy minden református egyházmegye lelkészi kara nyújtson be egy beadványt, de sajnos nem sikerült. Lefülelték menet közben. Csak nekünk sikerült, a temesvári egyházmegyében.

Nálunk a titkosszolgálat még mindig nagyhatalom

Az önhöz közel álló embereket mind áthelyezték, hogy megpróbálják elszigetelni.

Igen, idővel az istentiszteletek előtt rendőrkordon állt a templomnál, mindenkit szúrópróbaszerűen igazoltattak. A nővérem csak úgy tudott jönni a templomba, hogy korábban leutazott a gyermekeivel, majd vasárnap jöttek az istentiszteletre. Apámat leszállították a vonatról, és hazatoloncolták, a bátyámat pedig rendőr kísérte vissza Vásárhelyre.

Ennek a legkeményebb megnyilvánulása Újvárossy Ernő építőmérnök halála volt, amelynek körülményei máig tisztázatlanok. A temetésén azt mondta: „Újvárossy Ernő gyilkosai itt ólálkodnak köztünk.” Azóta történt fejlemény ez ügyben?

Újvárossy Ernő oszlopos tagja volt a gyülekezetnek, kulcsember, és a Securitate célkeresztjébe került. Voltak még ilyen emberek. Balaton Zoltánt elhelyezték Cernavodăba, a román atomerőműhöz, Tóth Sanyi bácsit elvitték Bukarestbe, a Nép Házának az építkezésére, Gazda Árpádot pedig Lugosra helyezték át. Engem egy betörés során négy álarcos, késes bandita támadott meg. Mindenki a családja egzisztenciáját kockáztatta, meghurcolásnak voltunk kitéve. Szeptemberben aztán Újvárossy Ernő eltűnt. A keresésére indultunk. Nem szoktam kimenni a városba, de ez a rendkívüli eset felbátorított, és én is elindultam. Mindenütt kerestük, nem találtuk sehol. Napok múltán találták holtan a vadászerdőben. A mai napig nem tudjuk, mi történhetett vele, mert leplombálták a koporsóját, csak a családtagoknak mutatták meg, ők pedig azóta is hallgatnak. Valószínűleg annyira megfélemlítették őket.

Fotó: Kőhalmi Péter

A szolidaritástüntetés nélkül nem lett volna kommunistaellenes tüntetés – ez tagadhatatlan. Ön tartott a kettő összemosódásától. Sejtett abból valamit, hogy az élőláncból rendszerbuktató forradalom kerekedhet?

A két szálat utólag lehet így elválasztani. Akkor úgy nézett ki, hogy összegyűltek az emberek 15-én reggel, elkergették a szekusokat. A hívek felbátorodtak, kitartottak, mind többen jöttek, hozzájuk csatlakoztak a járókelők, terjedt a híre a városban, hogy itt valami gyülekezés van. Estére már megtöltötték az utcát. Ez még rokonszenvtüntetés volt. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett: egyfelől meghatódtam, milyen csodálatosak ezek az emberek, hogy kockáztatják a testi épségüket a szolidaritásuk kifejezéseképpen, másfelől viszont rettegtem, hogy mi lesz belőle, nem tudhattam, mivé fajul. Az első este még tiszta volt a gyülekezés, nem voltak fals hangok. Amikor megérkezett a városvezető, megkért, hogy oszlassam szét a tömeget. Azt mondtam neki: már nincs hatalmamban, hogy megtegyem. 

Milyen volt a közhangulat?

Idővel bekeveredtek mindenféle kétes elemek. Meg akarták ostromolni a parókiát, mondván, hogy bent szekusok bujkálnak. Én mégis megpróbáltam szétoszlatni a tömeget, mert józan ésszel nem gondolhattuk, hogy változás lesz. Ceaușescu ereje teljében volt, novemberben választották újra a párt élére, az erőszakszervek a helyzet magaslatán voltak. Egy idő után teljesen elvesztettem a kontrollt a tömeg felett. Az emberek úgy viselkedtek, ahogy az meg van írva. Felháborodtak, tiltakoztak, egyre gyakrabban hangoztak el rendszerellenes jelszavak. Elénekelték az „Ébredj, román!”-t, majd megállítottak egy villamost, leszedték az áramszedőjét. Az utasok leszálltak, és beálltak a tömegbe, aztán a többi érkező villamos utasai is. Ez volt a fordulópont, azután egészen más dimenziót kapott a tüntetés. 

Mi történt?

Kiszúrtunk néhány provokátort, akik élen jártak a tömeg heccelésében és a tüntetés rendszerellenes irányba való eltérítésében. Nagy dilemma volt, mert a rendszerellenességgel egyébként csak egyetérteni lehetett. Szerencsére utána elindultak a pártház felé. Lépten-nyomon összecsaptak a karhatalommal. 

A bányászok mikor jöttek?

Ők pár nappal később jöttek Craiovából és a Zsil völgyéből. Több ezer román, akiket azzal a szándékkal szállítottak Temesvárra, hogy a „bejövő magyaroktól” védjék meg a várost és Erdélyt. Amikor elhangzott, hogy si noi suntem romani, mi is románok vagyunk, ne üssetek, rádöbbentek, hogy nem a magyarokkal van a gond, és ők is a tüntetők közé álltak. Aztán együtt éltették az Istent: „Exista Dumnezeu! Van Isten!” A magyarveszéllyel éppen szöges ellentétben a magyarbarátság dominált, ez önmagában páratlan volt.

Az első este még tiszta volt a gyülekezés. Nem voltak fals hangok

Mikor félt a legjobban?

Korábban a temetések voltak a legkockázatosabbak, ott bármikor elrabolhattak volna. Mégis aznap éjjel a rettenet érzése fogott el, mert nem láttam esélyt arra, hogy megúszhatjuk. Nyolcan ott maradtak velem és a feleségemmel. Ők gondoskodtak a védelemről. Lezártuk a kaput keresztvasakkal, minden ajtót kulcsra zártunk. Hajnali négykor ébresztettek, hogy meneküljünk, mert törik a kaput. Hálóruhában voltunk. Kissé teátrálisnak tűnhet – de az akkori lelkiállapotban megérthető –, én a papi ruhámat vettem fel. Már a kapun jöttek be a rendőrök, szekusok, civilek, így egy létrán át másztunk fel a templom emeletére. Négyen jutottunk fel a nyolcból. Vittük a kasszát az egyház pénzével. Amikor ránk törték az ajtót, épp imádkoztunk, ott álltunk az úr asztalánál. A feleségem remegett. Gazda Árpi felgyújtotta a villanyt, nehogy sötétben törjenek ránk. Engem már ott véresre vertek. Aztán letartóztattak, formailag lejátszották a kilakoltatást, és elvittek a feleségemmel Menyőre. Minden megye határán másik szekus vett át. Azt hittük, kivégezni visznek, mert az udvaron már feküdtek tetemek.

Mikor érezte leginkább Isten jelenlétét?

Két szó: mélységben és magasságban. A mélységben, amikor Szilágyszegen le akartak vinni a pincébe vallatni. Annyira kézzelfogható volt a fenyegetés, azt mondták, ha nem vallok, kénytelenek lesznek más módszerekkel jó útra téríteni. A másik, hogy minden reggel hétkor elvittek kihallgatásra. Egyik nap hiába vártuk, csak nem jöttek. Aztán dél körül láttam, hogy jön az úton egy Volga. De csodák csodája, a feleségem nagybátyja szállt ki belőle az apósommal. Megszólalt a déli harangszó, és a rádióban az első hír az volt, hogy Ceaușescu elmenekült. Aztán jött egy szekus, bevittek, de akkor már csak azt mondták, menjünk Isten hírével. A rendőr megölelt. Életem legboldogabb pillanata volt. Két napon belül a legmélyebb és a legmagasabb pontokon jártam.

Mára világos, hogy a népfelkelést kihasználva végül posztkommunista rendszer épült ki. Nem ez volt a cél. Ezt hogyan élte meg?

Eleinte hitelesnek tűntek. Engem beválasztottak a Nemzeti Megmentési Front Tanácsába, amely átmeneti parlament volt. Leghamarabb Doina Cornea vette észre, hogy mi folyik, s azonnal lemondott a tagságról, és visszavonult. Én ezt akkor túlzásnak tartottam, de neki volt igaza. Jobban érzékelte román körökben, hogy ez csak katonai hatalomátvétel volt. Nálam akkor telt be a pohár, amikor George Bush elnöknél voltam Amerikában Szűrös Mátyással, és jött a hír, hogy Vásárhelyen magyarellenes erőszakcselekmények zajlanak, a fekete március történései. Tiltakoztam Iliescunál, hiszen egyértelmű volt, hogy magyarellenes pogromkísérletről volt szó.

Milyen volt a viszonya Iliescuékkal?

Iliescu Bukarestben meg akart győzni, hogy tartsak vele. Januárban megkerestek, miután visszatértem Menyőről Temesvárra. Azt kérték tőlem: javasoljam mint „hiteles román forradalmár”, hogy alakuljon egy új titkosszolgálat. Természetesen nemet mondtam, érzékeltem, hogy bűzlik a hal. Aztán megalakult az új hírszerzés. Nehéz dolguk volt, hiszen valamivel legitimálni kellett a forradalom után a titkosszolgálat további működését. Végül a magyarveszéllyel indokolták, mondván: a magyarok „el akarják venni” Erdélyt. Még kétszer próbáltak meggyőzni. Azt akarták, hogy legyek én a magyarok vezetője a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa keretein belül. „Mi, románok a mieinkkel, ti, magyarok pedig a tieitekkel” – mondták.

Minden pártot megfertőztek a kommunisták

Mennyire posztkommunista a mai román elit?

Tényekről beszélhetünk: a posztszovjet országok közül Románia rekordot döntött abban, hogy itt tért vissza az utódkommunista párt legtöbbször. Itt mindvégig volt ereje, háttere. Most alig pár hónapja bukott meg a legutóbbi szocialista kabinet, de a mostani kormányzat sem megnyugtató. A romániai politikai tömörülések mind az egykori Román Kommunista Párt szatellitpártjai. Minden alakulatot megfertőztek a kommunisták, minden pártba beszüremkedtek. Ha látná a román televízió műsorait: még mindig régi szekusok osztják az észt. Azt szoktam mondani, hogy nekik a vádlottak padján vagy a börtönben volna a helyük, nem a tévé szakműsoraiban. De nálunk a titkosszolgálat még mindig nagyhatalom. Még mindig szerecsenmosdatás folyik a forradalommal kapcsolatban. Azonban folyamatban van két per is, mindkettőben Iliescu a fővádlott.

A diktatúra korszakát éhség, félelem és sorban állások jellemezték. Miért gondol sok román mégis nosztalgiával a Ceaușescu-féle időkre?

Ez ugyanaz a jelenség, mint Magyarországon a Kádár-rendszer nosztalgiája. Szerintem ez a lélektani állapot az idősebb korosztályra jellemző. A fiatalságukat siratják. Esetleg a fejadagot és a vadkapitalizmussal szembeni egalitárius igazságosságot. Úgy gondolom, a magyarok nem sírják vissza. 

Röviden megjegyzem

A lelkész forradalma
Miután 1989-ben a nagyváradi református püspök, Papp László felfüggesztette temesvári lelkészi állásából, Tőkés Lászlónak bírósági végzés alapján el kellett hagynia a parókiát. Ő ezt megtagadta, és védelme érdekében az egyházközség őrizni kezdte. 1989. december 15-én este magyarok és románok élőláncot alkotva védték Tőkést a kilakoltatás ellen. A védőkhöz egyre nagyobb magyar és román tömeg csatlakozott, ami végül rendszerellenes tüntetésbe csapott át. A kommunista rendfenntartó erők éles lőszert vetettek be ellenük, az összecsapások halálos áldozatokkal jártak.

A diktátor végzete
Nicolae Ceaușescu december 20-án tért vissza iráni útjáról, és a forrongó közvéleményt látva 21-ére őt támogató tüntetést hívatott össze, ám beszéde közben elveszítette a kontrollt a tömeg fölött, amelynek egy része ellentüntetésbe kezdett. A diktátor 22-én helikopterrel menekült el Bukarestből, majd kalandos úton a hadsereg őrizetébe került. December 24-én az új elnök, Ion Iliescu rendelete alapján rögtönítélő katonai bíróság állt fel, amely másnap golyó általi halálra ítélte Ceaușescut és feleségét, az ítéletet rögtön végre is hajtották. A romániai forradalom halálos áldozatainak száma 1104 fő volt, közülük legalább 43-an magyarok voltak.

Címlapkép: Kőhalmi Péter

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés