Az unió személyes kereszténysége

2020. január 16.

Koltay András
Továbbra is alapvető kérdés, hogy miket tekint az „európai életmód” alkotóelemeinek az új Európai Bizottság.

2019 szeptemberében jelent meg a hír, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság leendő elnöke „az európai életforma védelméért” felelős új biztosi portfóliót kíván létrehozni. Az első nyilatkozatok szerint ez magába foglalna számos, egymáshoz lazán kapcsolódó tárgykört, úgymint migráció, foglalkoztatás, egészségügy, biztonság, kultúra, oktatás. A javaslat azonnal éles kritikák kereszttüzébe került, mondván, a migráció és az európai életmód védelmének összekapcsolása az európai szélsőjobb retorikáját idézi. Az első vereséget az elnök rögtön el is szenvedte, amikor módosítania kellett a portfólió elnevezését, a ’védelem’ szót ’népszerűsítés’-re cserélve. De a fő kérdés továbbra is az, mi tartozik valójában az új bizottság szerint az európai életmód alkotóelemei közé.

A keresztény értékrend mint kontinensünk életmódját alakító tényező aligha maradhat ki ebből az elképzelt katalógusból. Még 
ha a bizottságnak figyelnie is kell a világnézeti semlegesség megőrzésére, a gesztusoknak is jelentős szerepük lehet e téren. Mi tagadás, az Európai Unió eddig sem törekedett ilyesmire. Ennek példája volt az európai alkotmányos szerződés preambulumáról szóló vita a 2000-es évek első felében. A hosszas polémiát követő konklúzió az lett, hogy Európa egységét inkább szolgálja a keresztény hagyományokra való utalás elhagyása.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2011-ben úgy döntött, hogy a vallásszabadság jogának elismeréséből nem fakad az európai államok azon kötelezettsége, hogy valamennyi közintézményükből száműzzék a kereszteket. A Lautsi kontra Olaszország ügyben a kérelmező arra hivatkozott, hogy az olasz szabály, amely szerint az iskolai tantermek falát feszület díszíti, sérti a tanulók jogát a vallásszabadsághoz. Strasbourg szerint a vallást érintő kérdések elbírálása európai szinten nem lehetséges, végső soron az illető tagállam bíróságainak kell döntenie róla. A muszlim nők arcot takaró kendőviselését a bíróság hosszú ideig a vallásszabadság védendő megnyilvánulásának tartotta. 2014-ben az S. A. S. kontra Franciaország ügyben azonban némi meglepetésre úgy döntött, hogy a közterületen való burkaviselés korlátozható, ha az együttélés többség által bevett normáival ütközik. A kereszténység tehát inkább a tűrt, a radikális iszlám pedig egyre inkább a korlátozható kategóriába kerül.

Antall Józsefnek igaza volt, »Európában még az ateista is keresztény«, legalábbis alapvető életformáját tekintve
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés