Hatalmas pofont kapott Tusk: már Lengyelországban is őt hibáztatják, nem Orbánt

Nem Magyarország miatt gyengült a Visegrádi Csoport szerepe.

A Fidesz-KDNP teljes mértékben egyetért a miniszterelnökkel abban, hogy Soros-hálózat által indított perben a gyöngyöspatai cigány családok számára megítélt százmillió forintos kártérítés „nagyon igazságtalan, a helyzetet nem oldja meg, és csak további feszültségeket szít” – mondta Hollik István szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a kormányfő csütörtöki évkezdő sajtótájékoztatója „sokaknak nem tetszett”, a miniszterelnök szavai a gyöngyöspatai helyzetről pedig „nagyon nem tetszettek a Soros-hálózatnak” – jegyezte meg Hollik István, emlékeztetve arra is, hogy a „Soros György által finanszírozott Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleményben tiltakozott a miniszterelnöki mondatokkal szemben”.
(MTI)