Vrituális valóság

2020. január 9.

Lánczi András
A harmadik természetnek is nevezhető virtuális valóság képes kitölteni az emberi mentalitás és fantázia birodalmát, illetve szabályokat alkot, amelyeket a felhasználók önként, akár szabadságuk feláldozásával is hajlandók megtartani.

Jó úton haladunk, hogy a klímaváltozás jelensége a gondolattalanok jósdájává váljon. Mindig ez történik, amikor a politikai haszonszerzés lehetősége felvillan. Az egykor dicső ész ma leginkább ideologikus aprópénz-nyomatokon díszeleg. Míg a szaktudósok kételyekkel tele mondanak ki bármilyen új sejtést, az ideologikus hajlamúak azonnal kész tényként kezelnek mindent, és a tudósi kérdőjeleket vaskalapáccsal egyenesítik ki felkiáltójellé. A közönséges embert a filozófia sosem érdekelte, a modern tudományt meg nem érti – de azt a látszatot kell keltenie, mintha értené. Különben – miután Istent már megölte – nem maradna semmilyen más kapaszkodója.

Enélkül egyetlen napot se tud leélni, mert az ösztönei már elkorcsosultak, az esze pedig korlátozott. Így marad a virtuális valóság teremtett világa. A filozófia különbséget tesz az ember első és második természete között. Az első az ember állatias vonásainak összességét jelöli, a második pedig – szokások, nevelés, erkölcs – a kialakított viselkedési normákat, elvárásokat és tényleges magatartásbeli tulajdonságokat foglalja össze. Az előbbihez képest az utóbbi kifejezetten virtuálisnak mutatkozik: az ember teremtette normarendszerekben minden azon múlik, hogy az egyének mennyire képesek megérteni és követni olyan elvont, általuk megalkotott szabályokat, amelyek lehetőségének legjobb esetben is csak csírái voltak meg az emberi ösztönvilágban, az első természetben. Mostanában – az elmúlt hatvan-nyolcvan évben – mintha egy harmadik, virtuális világ alakulna ki, amelyet nevezhetünk akár harmadik természetnek is. Azért a harmadik, mert legalább akkora erővel képes a viselkedésünket befolyásolni, mint az első és a második természet késztető erői. Amikor az emberek függővé válnak az elektronikus eszközök képi móduszában megjelenő lehetőségeiktől – állandó elérhetőség, bármilyen információ gyors elérése, ismeretlenek intim élményeihez való hozzáférés stb. –, akkor már maga a természet fogalma válik kérdésessé.

Noha utóbbinak sok értelmezése van, nagyjából két alaptípusa létezik. Az egyik szerint „a dolgok természetét” fejezi ki, a másik alapján „a természet dolgait” fogalmazza meg. Az elsőt főként az antik szerzők hangsúlyozták, miszerint egy dolgot az alapján tudunk azonosítani, hogy milyen belső erő működteti, hajtja, mitől lesz egy dolog az, ami. Ennek megfelelően beszélünk egy növény, egy állat vagy az ember természetéről. Ezzel szemben a második értelmezés a ma általánosan használt természet fogalmát ragadja meg: fű, fa, virág, tenger, róka, föld stb.

Mivel a modern ember a mindenek urának tartja magát, tényleg azt hiszi, hogy mindenről ő tehet
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés