Egy szociálisan érzékeny konzervatív patrióta: Selma Lagerlöf emlékezete

2019. december 13. 16:10

Paár Ádám
Mandiner
Selma Lagerlöf, a Nils Holgersson írója ma 110 éve kapta meg a Nobel-díjat: szociálisan érzékeny konzervatív volt, akinek az erdők, hegyek megszemélyesítésében, emberi vonásokkal fölruházásában volt láttató ereje, és aki a Nils Holgerssonban gyakorlatilag a svéd haza tájait és karaktereit mutatta be a kor gyermekeinek.

1907-ben egy érdekes, izgalmas könyv került a svéd kisiskolások kezébe. A könyv, amely a Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal címet viselte, eredetileg iskolai kiegészítő segédkönyvként íródott. A kor divatját követve meseregény volt a műfaja, és ötvözte az állat-, pikareszk, utazásos és fejlődésregény jellegzetességeit. Írója, az 1858-ban született Selma Lagerlöf három évvel később átvehette az irodalmi Nobel-díjat. Ezzel ő lett az első női irodalmi Nobel-díjas, és egyúttal a második nő (a fizikus Marie Curie után), aki megkapta a rangos kitüntetést. A 110 éve kapott Nobel-díj nyomán emlékezünk a neves svéd íróra.

*

Az irodalomtörténetben

gyakori jelenség, hogy egy nemzet vagy régió irodalma hosszú ideig szunnyadozik,

aztán hirtelen vulkánként kitörve ontja a világirodalmi színvonalú műveket. A csendes, látszólag irodalmi tekintetben érdektelen időszakok a nemzeti „erőgyűjtés”, a sorskérdésekkel való megbirkózás periódusai. Ám hirtelen az adott nemzet irodalmában zsenik sora lép föl, akik kilépnek a nagyvilág színpadára. Ilyen mozgalmas korszak volt Magyarországon a 18. század végétől 1848-ig tartó időszak, vagyis a nyelvújítás és reformkor, amelynek során Kazinczy Ferenc, Kármán József, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János színre léptek. Közülük például Petőfi vitathatatlanul világirodalmi hírnévre tett szert: a párizsi szalonokban ismerték a nevét, éppúgy, mint Skandináviában, és Victor Hugo ugyanúgy zseniként tisztelte, mint a norvég Henrik Ibsen. A Skandináv-félszigeten élő négy nagy nemzet (három germán és egy finnugor ajkú) számára az irodalmi pezsgés korszaka a 19. század utolsó negyedében következett be. 

A római történetírók által behajlított babérlevélhez hasonlított Skandináv-félsziget sokáig politikailag és kulturálisan Európa perifériájának tűnt. Ennél emberi civilizációra kedvezőtlenebb térséget el sem lehetett volna képzelni Európában: az utazók sötétnek, hidegnek és zordnak látták a tájat, lakóit barátságtalannak. A zord körülményeknek persze volt kedvező hatása is: a félsziget népei, a svédek és norvégok, kisebb mértékben még a dánok is lehetőséget kaptak arra, hogy önmagukban fejlődjenek, és elkerüljék a nagy hódításokat. Pontosabban fogalmazva: a dánok és svédek egymás rovására háborúztak, és a norvégok előbb dán, majd svéd uralom alá kerültek. 

Oroszország ugyan a 16. századtól egyre növekvő fenyegetést jelentett, és a 18. században meg is törte a svédek balti-tengeri hegemóniáját, ám Svédország a Dániával közös Kalmari Unió (1397-1524) fölmondása óta elkerült minden hódítást. A francia-angol háborúk intenzitását megközelítő dán-svéd háborúskodások ellenére a skandináv térség lakóit sok minden összekötötte. Mindenekelőtt az azonos nyelvcsaládhoz tartozás (értelemszerűen a finnek kivételével), aminek eredményeként kultúrájuk részben közös volt. Továbbá az, hogy azonos zord természetföldrajzi környezetben éltek (amely már őseiket, a vikingeket is kirajzásra ösztönözte a 8-12. században), így azonos élmény volt a vissza-visszatérő éhínség, ebből fakadóan a kivándorlás. Igaz, a modern kor vikingjei már nem kalózok, hanem békés, jámbor telepesek voltak, akik, mint a csillagok az eget, benépesítették a Vadnyugaton Iowa, Minnesota, Oregon, Wisconsin, Kalifornia tájait. Olyannyira, hogy egy időben az amerikai közvéleményben határozott svédellenesség jelentkezett (sztereotípiák szerint a svédek hajlamosak voltak – amerikai mércével mérve – az alkoholizmusra, a verekedésre és a késelésre, lenézték az angol nyelvet, nem is akarták megtanulni, e tekintetben az amerikaiak az írekkel együtt kezelhetetlennek tartották őket. Ma éppen a svéd-amerikaiak szorgalmát dicsérik, amelyet például a századfordulón a fejlett középnyugati mezőgazdaság teljesítménye jelez). 

Közös sors volt továbbá a reformáció,

amely nehezen eresztett gyökeret a köves dán és svéd talajban, ám aztán századok múltával meghatározta a skandináv népek identitását. A reformáció hozzájárult az oktatás fejlődéséhez, az írni-olvasni tudás magas arányához. A nemesség kisszámú volt, és mivel földjéből megélni nehezen tudott, vagy állami szolgálatba lépett (katonaság, hivatalnokréteg), vagy pedig bekapcsolódott a kereskedelembe, később az iparba. A parasztság lassan fölszabadult a földesúrnak járó szolgáltatások járma alól, és a 19. században már széles szabad parasztság alakult ki, amelynek szövetkezeti mozgalmát, öntudatát nem győzték dicsérni az utazók, köztük a magyarok. A paraszti öntudatosság lett a svéd nemzettudat meghatározó eleme. Ahogyan egyik történetírójuk, Almqvist írta: „Északon…egyetlenként Európa országai közül, olyan néposztály található parasztság néven a társadalom alján, amely már ősemlékezet óta rendelkezik politikai jogokkal”. Szép, szép, de a valóság bonyolultabb, mint fent láttuk: a szegénység félmillió embert kergetett át az óceán túloldalára.

Skåne: a dél-svédországi táj

A 19. században lassú, békés gyarapodás következett be. Svédország és Norvégia 1809-től 1905-ig tartó uniója, valamint Finnország Oroszországhoz csatolása hosszú ideig biztosította az erőegyensúlyt. Csak Dániának kellett külső fenyegetéssel szembenéznie, az erősödő Poroszország képében. Az ipari forradalom elérte 1850 körül Skandináviát, és ugyanazzal a hatással járt, mint másutt: a közösségek fenyegetettsége, a szociális elégedetlenség növekedése, a paraszti és munkásmozgalmak megjelenése izgalmat vitt a napóleoni háborúk után unalmas politikai élet állóvizébe. Svédországot éppen csak meglegyintette 1848 szele (a dánok sorsa miatti aggódás a német egységmozgalom miatt), Dániát viszont erősen érintette.

És mindezen megpróbáltatások után kezdetét vette a skandináv irodalmi fellendülés! A 19. század végén indult meg az erjedés. Soha korábban annyi világhíres skandináv író nem alkotott egy időben, mint akkor: a dán Georg Brandes, Henrik Pontoppidan, Karl Gjellerup, Martin Anderson Nexø; a svéd August Strindberg, Verner von Heidenstam, Lagerlöf, a norvég Ibsen, Bjørnstjerne Bjørnson és Knut Hamsun mind kortársak voltak! Többségük igen kritikus volt saját hazája társadalmi rendszerével, és így befolyásolták a közvéleményt egy szociálisabb, humánusabb társadalom kialakításában. Megjegyzendő, hogy

a skandináv irodalom élvonalában rengeteg női író szerepelt.

Ahogyan az Egyesült Államokban, számos társadalmi mozgalomban a nők aktív szerepet játszottak. A skandináv népek megbecsülték a nők taníttatását. Ha választójoguk nem is volt még (aranyérmes e tekintetben Finnország, 1907-ben), de senki nem tilthatta meg nekik, hogy szóval és tollal harcoljanak jó ügyek mellett, például a szociális, nőjogi és antialkoholista mozgalmakban. Női író, tanár, publicista volt egyebek mellett a svéd Lagerlöf, Carin Sophie Adlersparre, Fanny Alving, Ellen Key, a reformpedagógia úttörője, a norvég Sigrid Undset, valamint a finn Sally Salminen. Ahogyan Szerb Antal írta, „egy nép világirodalmi pillanata akkor következik be, amikor az általános korhangulat megegyezik az illető nép jellegzetes vonásaival”. Szerb Antal a pesszimizmust, az Isten-keresést és a zordon északi táj késő romantikus hangulatát tekintette korhangulatnak. Ezekben pedig a skandináv írók jártak élen.

Lagerlöf svéd nemesi családból származott. Ősei között jeles hadvezérek, politikusok és hitszónokok voltak, de ő maga elszegényedve egy lányiskolában tanított. 1891-ben jelent meg első műve, a Gösta Berling saga, amelyben színesen ábrázolta a régi, nemesi Svédországot, a kitagadott, bűnös lelkész, Gösta Berling és gavallér társainak hol derűs, hol szomorú történetein keresztül. Gösta Berling és a fiatal Dohna grófné szerelme csak ürügy, hogy bemutassa a 19. század eleji svéd társadalmat. E műben megjelenik már Lagerlöf erőssége: a zord környezet fölmagasztalása, a természeti elemek megszemélyesítése. 
A könyv nem szerzett hírnevet, mindaddig, amíg egy dán kritikus, Georg Brandes nem figyelt föl rá. Brandes, talán mert a dán társadalom szemében maga is kívülálló volt az evangélikus világban, mivel zsidó családban született, segíteni kívánta a skandináv irodalmat a világhírnév elérésében. Brandes kis túlzással évtizedeken keresztül a skandináv irodalom szervezője volt, akinek kritikusi tollát rettegték. Talán a magyar Hatvany Lajoshoz vagy Osvát Ernőhöz lehetne hasonlítani a szerepét. Életének első szakaszában az evolucionizmus, a társadalmi fejlődéshit híve, majd éles váltással arisztokratikus, antidemokrata, Nietzsche-rajongó (ő is részt vesz a német filozófus kultuszának fölépítésében). Ahogyan Szerb írja, „a kortárs írók közül szinte nincs egy se, akit ne ő indított volna útjára”. A brandesi kritika elindította Lagerlöf pályáját is. 

Lagerlöf legszebb regénye alighanem a Jeruzsálem, amelyet a Szent Városban tett utazása ihletett. 1900-ban találkozott egy svéd szektariánus kolóniával Jeruzsálemben. Ők a végítélet napjaiban Jézus kereszthalálának helyén kívántak lenni, elhagyták hát a barátságtalan evangélikus államegyház által uralt Svédországot. 1902-ben megszületett a Jeruzsálem, amelyben egy csapat paraszt – férfiak, asszonyok – elhagyják a kies, erdők és hegyek övezte Dalarnát, hogy Palesztinába utazzanak. Bár a táj svéd, a népi írók szociográfiájából ismerősek lehetnek a problémák: ahogyan Svédországban, Magyarországon is a szektákba menekült a szegényparasztság egy része a földi nyomor elől, és az agrár-önszerveződés kényszere szintén ismerős lehet. Számomra legalábbis a Jeruzsálem a legszebb parasztregény, a lengyel Stanislaw Reymont Parasztokjával van egy színvonalon. 

Ahogyan a Nils Holgerssonban, Lagerlöf minden regényében nagyszerű tájleírásokat varázsol elénk.

Az erdők, hegyek megszemélyesítésében, emberi vonásokkal fölruházásában van láttató ereje.

Ezen kívül nincs olyan mélység, olyan emberi nyomorúság, amelybe ne tudna vidámságot csempészni, amelynek élét ne tudná elvenni. Negatív, a szó szoros értelmében vett gonosz figurák alig szerepelnek regényeiben. A Gösta Berlinget ördögnek öltözve megkísértő gonosz földesúr, Sintram kivételével például ilyen nem szerepel a Gösta Berlingben. 

Mårbacka: Lagerlöfék régi családi fészke, amit az írónő építtetett ki kisebbfajta kastéllyá

Lagerlöf maga szociálisan érzékeny konzervatív volt. Furcsa módon azok az írók, akik először megkapták az irodalmi Nobel-díjat, többségükben attitűdjükben és művészi hitvallásukban konzervatívnak számítottak: Henryk Sienkiewicz, Frédéric Mistral, bizonyos értelemben még Rudyard Kipling is. Hozzáteszem: ez nem feltétlenül politikai, hanem művészi-eszmei és életérzésbeli konzervativizmust jelent, ami esetükben összefért a szociális érzékenységgel! A közösség szeretetét hirdették az egoizmussal, a művészet elsőbbségét a haszonelvűséggel, az értékteremtést a dekadencia kultuszával szemben, és persze patriotizmust. A konzervativizmus Lagerlöf számára leginkább a svéd vidéki táj, a paraszti életmód és kultúra megőrzését és megbecsülését jelentette. Harminckilenc éves korában, miután megkapta a Nobel-díjat, visszavásárolta a Lagerlöf család ősi fészkét Mårbacka faluban.

A Nils Holgerssonból is kiderül, hogy bár elfogadta az iparosítást, látta ennek árnyoldalait is: a paraszti közösségek bomlását, a természet és állatvilág összeszűkülését.

Mind a két totalitárius diktatúrával szembekerült, ha közvetetten is.

Kampányolt a németországi menekültek befogadása mellett Hitler hatalomra jutása után, és 1940-ben elküldte a Nobel-díjjal járó aranyérmét a Szovjetunió által megtámadott finn kormánynak (közbevetve érdemes megjegyezni: a finnországi svédek iránti ellenszenvet nagymértékben csökkentette, hogy a finnek látták, ugyanolyan lelkesen védelmezik Finnország függetlenségét az agresszor ellen, mint ők, ugyanazokban a lövészárkokban). A finn kormány meghatottan megköszönte a segítséget, de az érmet visszajuttatták, hiszen úgy vélték: boldogul Finnország anyagilag önerejéből. A svédek presztízsén a finn közvélemény szemében sokat változtatott ez a gesztus.

1906-ban Lagerlöf megbízást kapott az akkori oktatási reform keretében egy rendhagyó földrajzkönyv megírására. Ez lett a Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. Az állatkínzásai és engedetlensége miatt manóvá varázsolt kisfiú Márton házilúd hátán, a vadludakhoz csatlakozva bejárta a századvégi Svédország minden táját. Skåne megyéből indult útnak. Ez a megye állandó háborúság színhelye volt Dánia és Svédország között századokon át. A hullámzó határvidéken állandóan harcolt a két királyság egymás ellen, és a helyi parasztok – dánok, svédek egyformán – sokszor az uraik ellen. A megyében lévő Vestra Vemmenhög faluban 2007-ben szobrot állítottak a legismertebb egykori „lakos”, Nils Holgersson tiszteletére: a szobor Márton gúnár hátán ábrázolja. 

Lagerlöf keresztmetszetet adott a svéd társadalomról, miközben hősét elvitte Skåne-tól Lappföldig.

Bemutatja a néphagyományokat (pl. a dalarnai Walpurgis-éj), az állatvilágot és mondakincset, a svédek és a lappok néprajzát, a mezőgazdaságot, a paraszti szerszámokat. Csak irigyelni lehet a századforduló svéd diákjait, hogy egy ilyen rendhagyó műből megismerhették hazájukat. Lagerlöf erkölcsi útravalót is adott: például a hegyi rém és a lelkipásztor küzdelméről szóló betéttörténetben fölhívta a figyelmet arra, hogy gondoskodjunk a háziállatokról. Átvitt értelemben persze azt is, hogy törődjünk többet az emberrel.

Lagerlöf egy szegény paraszti országban született, és amikor meghalt, 1940-ben, Svédország már iparosodott ország, de még messze nem az a jóléti állam, amelynek ma ismerjük. Még húsz évre volt szükség ehhez. Valószínűleg Lagerlöf nem mindent helyeselne, amivel a jóléti állam – szükségképpen – járt: biztosan kifogásolná a paraszti közösségekbe való durva beavatkozásokat, az állam túlterjeszkedését, azt, hogy az embert mindinkább fogaskeréknek tekintik a szociális rendszer gépezetében. Helyeselné azonban az oktatásban jelen lévő humánus gondolkodást, a népoktatás továbbfejlesztését, az állampolgári aktivitást, és azt, hogy a természetszeretet még mindig szívügye a svédeknek. Ám bárhogyan is, abban minden svéd egyetért, hogy a svéd irodalom és a skandináv irodalom legnagyobbjai között a helye.

Összesen 78 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az egy gyönyörű film. Voltam Morbackában is, szép, fiatal svéd leány vezetett, a svéd talán Európa legszebb nyelve a z igazi dallamosságával.

A lányunkat vittük föl, Északra, néhány hónap népfőiskolára. Az egy nagyon szép ország.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés