Mindenki szem a láncban III.

2019. december 12.

Szánthó Miklós
A populáris kultúra csatornáin az élet liberális trendek szerinti totális „életmódosítása” zajlik.

Az atesita progresszív ideológia és a keresztyén konzervatív világnézet között az emberre és az életre vonatkozó, radikálisan különböző tételezések – élet és halál, egyenlőség vagy igazság vonatkozásában például – áthidalhatatlan szakadékot képeznek. E szakadék természetesen nem jelentkezik a maga filozófiai bonyolultságában és összetettségében a napi politizálásban, de a belőle fakadó célok „szellemisége” áthatja – és nem csak a napi politizálást, hanem sokkal erőteljesebben a populáris kultúra szféráját. És utóbbi szellemi-intellektuális „formázásában”, a kulturális küzdelemben a nyugati civilizációban jelenleg egyértelműen a posztmodern balliberális megközelítés áll nyerésre. A nyílt társadalom eszmerendszerének szolgálatában álló politikai és nempolitikai közeg globálisan nézve továbbra is kiterjedt kommunikációs és művelődési struktúrákkal, megalvadt és széles kapcsolati hálózattal, egy történelmileg „megöröklött” narratív előnnyel és töretlen diszkurzív hatalommal bír. Az uralkodó, mainstream életmódnarratívák valójában egy ideológia kifejeződései: egy olyan kulturális imperializmusé, amely a liberálisok értékválasztását akarja rákényszeríteni valamennyi társadalomra.

A NYELVET HAZUDOZÁSRA HASZNÁLJÁK

Ehhez azonban jellemzően nemcsak a „hard power”, hanem a „soft” vagy „smart power” eszközarzenálját is használják. Nemcsak „direktben” indoktrinálják üzeneteiket, hanem politikai fegyverként használt, de álcázott hibrid vagy proxieszközök, platformok révén is, „kereskedelmi fogyasztásra alkalmas” formában, mely azért „nyomokban érzékenyítést tartalmaz”. Ennek egyik elsődleges, a rejtett politikai tartalmat konzumálásra előkészítő eszköztára a szóformálás és a nyelvpolitika, illetve az ahhoz társított vizuális megjelenítés. Tipikus példa a politikai korrektség társadalmi járványa, mely a progresszió aberrált egyenlőségeszményének nyelvi kifejező-, illetve kikényszerítőeszköze. A politikailag korrekt fogalmazásmódnak ugyanis az az eszmei alapja, hogy bizonyos dolgokat – akár az igazságot – nem szabad kimondani, mert az sértheti valakinek az érzékenységét.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés