CDU: Vissza kell szorítani a fejkendőviselést a németországi muszlim kislányok körében

2019. november 19. 14:47
A fejkendő már a játszótéren vagy az iskolaudvaron láthatóan kívülállóvá teszi a gyerekeket, és ezt feltétlenül meg kell akadályozni – indokolják a törekvést az előterjesztésben.

Akár a tiltás eszközével is vissza kell szorítani a fejkendőviselést a németországi muszlim kislányok körében – várhatóan ez a követelés is bekerül a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hivatalos programjába a párt pénteken kezdődő kongresszusán. Német hírportálok keddi beszámolói szerint a kongresszusra benyújtott indítványok előzetes vizsgálatával foglalkozó testület módosításokkal elfogadta és a küldöttek elé terjesztette a párt időseket összefogó platformjának (Senioren-Union) határozati javaslatát.

Az idős kereszténydemokraták eredetileg azt akarták elérni, hogy a kongresszus szólítsa fel a tartományi törvényhozásokban működő CDU-frakciókat egy jogszabály megalkotására, amely tiltja a fejkendőviselést óvodákban és iskolákban. A kongresszust előkészítő bizottság a követelést finomítva engedte át a szűrőn. A kongresszus elé kerülő változat szerint elsősorban a szülőket kell meggyőzni arról, hogy nem helyes vallási okból fejkendő viselésére nevelni a kislányokat. Azonban „legutolsó lehetőségként a tiltást sem zárjuk ki” – áll a határozati javaslatban, amely szerint a fejkendő megbélyegzi és hátrányos helyzetbe szorítja a muszlim családból származó kislányokat.

A fejkendő „már a játszótéren vagy az iskolaudvaron láthatóan kívülállóvá teszi a gyerekeket, és ezt feltétlenül meg kell akadályozni” – indokolják a törekvést az előterjesztésben. A pénteken Lipcsében kezdődő kétnapos kongresszuson egy sor további elvi, ideológiai kérdés is napirendre kerül majd, és az egész tanácskozásnak az lesz az egyik legfőbb témája, hogy a párt forduljon-e a határozottan jobboldali politika felé, vagy maradjon meg a politikai spektrum közepén.

Ez volt a fő kérdés a tavaly decemberi tisztújító kongresszuson is, amelyen a középutas Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg a pártelnöki tisztségből 18 év után távozott Angela Merkel utódjának. Annegret Kramp-Karrenbauer csupán 35 szavazattal kapott többet, mint a hangsúlyosabban jobboldali politikát meghirdető másik elnökjelölt, Friedrich Merz, és szűk egy év alatt nem sikerült teljesen egyesítenie és lendületbe hoznia a CDU-t.

A párt országos választói támogatottsága továbbra is 30 százalék alatt van – a legutóbbi felmérések szerint a 25 és 29,5 százalék közötti sávban mozog –, elmarad a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson szerzett, igen gyenge eredménynek számító 32,9 százaléktól. Az egyre hosszabb támogatottsági hullámvölgy és az új pártelnök iránti választói rokonszenv ugyancsak igen alacsony szintje miatt a kongresszust megelőző hetekben felerősödött a vita arról, vajon megfelelő személy-e Annegret Kramp-Karrenbauer a pártelnöki tisztségre, és alkalmas-e kancellárjelöltnek a 2021-es Bundestag-választáson.

Tisztújítás ezúttal nincs napirenden, és nem várható a pártelnök lemondatására irányuló nagyobb szabású kezdeményezés, de az újabb váltást sürgető hangok elnémulása sem. Így például a konzervatív, liberális és keresztényszociális gyökerekkel egyaránt rendelkező CDU konzervatív szárnyának egyik legismertebb nem hivatalos csoportosulása, az Értékek Uniója (WerteUnion) korábbi álláspontját megerősítve kedden is mielőbbi váltást sürgetett. Alexander Mitsch, a csoportosulás vezetője hírportálokon idézett nyilatkozatában kifejtette: Annegret Kramp-Karrenbauernek nem sikerült kirántani a pártot a lefelé tartó spirálból, ezért az lenne a legjobb, ha távozna, és Friedrich Merz lépne a helyébe.

(MTI)

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egy súlyosan téves intézkedés - a migráció támogatása - utáni kétségbeesett és aligha kivitelezhető terv ez.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés