Star Wars IX.

Nem-bináris hullagyalázás a Csillagok között

2019. április 20. 16:15

Ha elfogytunk az ötletekből, nyissuk fel az Erő-temetőt?! Úgy tűnik, az eldallasosodó Star Wars-saga legvégére Palpatine császárt is feltámasztják halottságából, hogy nőjön a nézőszám és csörögjenek majd a mozipénztárgépek. De miért, hogyan és minek?

Hosszú-hosszú idő után – talán már az évek pontos számát sem tudjuk –, némileg csendesen, a Disney-Marvel tavaszi nagy durranása, a Bosszúállók: Végjáték okozta marketingizgalmak közepette kiderült, mi lesz a következő és jó ideig utolsó Csillagok Háborúja-film címe.

Star Wars IX. trailer

És szembesültem azzal, hogy miért volt szánalmas az az ötlet, hogy több mint harminc évvel a szublimációja után – legalábbis hangban – újramaterializálódjon az a karakter, Palpatine császár, akinek a jelenléte az első film 1977-es bemutatása óta teljesen meghatározta a Star Wars-filmek köré épített univerzumot. 

Igen, ez egy értékítélet. És ez a végkövetkeztetés. Ám hogy azért ne csak in fine legyen már az elején, korábbra visszalendülök, mégpedig a kora kétezres évekre. Ugyanis az idevonatkozó szakirodalom elolvasása nélkül is érzi az ember, hogy a Csillagok háborúja-világ legújabb filmjei – mármint azok, amelyek a lineáris idősíkot követik, nem pedig előzménytörténetek –

ahelyett, hogy kitágították volna azt a világot, amiben játszódik az egész saga, inkább még jobban összeszűkítették azt,

és az állandósult családi traumák újrajátszása okán tulajdonképpen minden befejezést előre tud az ember ebben az univerzumban.

Így nem lesz hatalmas meglepetés, hogy a Jó valószínűleg elnyeri méltó jutalmát, a Rossz meg az őt megérdemlő büntetést.

Talán az effajta galaktikus méretű Heilinger-módszer neutrínó-állótavába igyekezett bedobni egy méretes sziklát J. J. Abrams, amikor is – a hírek szerint Lucas tudtával – visszahozta az 1983-as A Jedi visszatér filmben elpárolgott Palpatine császárt az újabb trilógia végére. De mi a ...ért? – teheti fel a kérdést erősen visszafogott sajtónyelven a sajtómunkás, Gordon Ramsay-i stílusban leginkább saját magának.

Az biztos, hogy az amúgy sem erős karakternek bemutatott Snoke „halála” – már maga az elmúlás emlegetése is micsoda eufémizmusmert ugye ők nem halnak meg, hiszen csak az Erő manifesztumai, tehát élni sem élnek – után kell egy főgonosz, ám ez a gonoszságában (és talán nemi identitásában is) mindig is kicsit bizonytalan Kylo Ren karakterének nem állt volna jól.

Kylo Ren a snowflake-generáció Darth Vadere, 

neki nem a háttérből való irányítás és manipuláció való, neki egyetlen feladata van: hogy minél több ellenállót lekaszabolva eljusson Rey-ig, a vélhetően vele rokoni kötelékben lévő utolsó Jediig, és aztán a Nagy Utolsó, Mindent Eldöntő Csatában alulmaradjon úgy, mint szólásszabadság a safe space-ek világában.

Ez tehát egy végletekig polkorrekten logikus magyarázata, mi járhatott J. J. Abrams fejében – tudják, ő volt az, aki a túlsúlyos és szexuális élettől elzárkózó tudósgeneráció által végletekig hájpolt Star Trekből egy véres akciósorozatot csinált –, amikor bedobta ezt az ötletét.

Persze, ha hiszünk a történelem ismétlődésében és a hollywoodi ötlettelenségben, akkor nem mehetünk amellett a tény mellett, hogy eddig az összes trilógia-vég Leggonoszabb szereplője a Sith Lord volt, így kézenfekvő, hogy nem lehet anélkül befejezni egy trilógiát, hogy ne szerepeljen a vásznon/képernyőn. A válaszok tehát adottak, már csak az a kérdés, hogy a sírból való kirángatását milyen eddig rejtegetett hókuszpókusz Sith/Jedi-technika segítségével magyarázzák meg,

milyen legendáriumot alkotnak azért, hogy a végső képsorok környékén ott zombuljon Palpatine.

Ezzel akadhat persze egy kis pc-bibi: persze, értem, Hollywood, ott az eredetiséget klisérőfökben mérik, de ezzel, hogy csak a régen elpárolgott gonoszt hozzák vissza, a második részben túl magasra tett píszí (és feminizmus)lécet akár le is verhetik. Hiszen az nem járja e rész tekintetében, hogy csak a minden gonosz archetípusát hozzák vissza. Akkor hozzák vissza már Obi-van Kenobit, sőt hogy teljes legyen a szellemorgia, javaslom a Régi Köztársaság érából Malak és Bastila szellemét is megidézni a Rossz, ill. a Jó oldalra.

Ugye manapság az egyszeri Csillagok háborúja-rajongó egy dolgot szeretne: píszi-kompatibilis filmeket, ahol nincs halál, csak hősiesség, ahol nincsenek hús-vér szereplők, csak idealizált biológiai és társadalmi nemek, ahol nincs csúnya beszéd, sem egymás fogdosása, ahol... ahol nem gyalázzák meg a hullákat és rángatják létsíkok között őket csak azért, mert elfogytak a kreatív elmék kreatív ötletei, a dollárszázmilliókra viszont továbbra is igényt tartanak.

Maga a legenda ugyanis

csak olcsó vásári mutatvány lesz azáltal, hogy „halott” karaktereket rángatnak fényéveken és tér-idő kontinuumokon át

azért, hogy a Star Warsszal most találkozó fiatalok is ránézhessenek az Erő sötétsége által rohasztott Palpatine ábrázatára, ámde sejtésem szerint leginkább azért, hogy az előző, Han-szólófilm körüli botrányokat valamivel kompenzálják a Disney egyik hátsó szobájában.

Azonban van egy sejtésem, hogy a rajongókat, az igazi rajongók legtöbbjét effajta mutatványok sem fogják meggyőzni arról, hogy Dagobert bácsinál jó helyen vannak a jogok.

Igen, haters gonna hate alapon rá lehet fogni, hogy semmi sem jó, meg hogy régen minden jobb volt. Ám ha valaki nem állítja meg J. J. Abrams-ot, ezen az alapon már azt sem zárom ki, hogy egyszer lesz egy Star Wars vs Jurassic Park vs Transformers közös film, amiben Darth Rex Optimus Jedivel lézerkardozik, és közben az ezer éve már halottságából feltámadó Han szólóban szétlő minden Álcát a Millenium Falconnal. 

Utoljára szóltunk!

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/146878

Ajánljuk még a témában