Hogyan hatott Trianon és a numerus clausus a felsőoktatásra?

2019. február 5. 08:30

Az 1920 utáni forró évek felsőoktatási vitáiról jelentetett meg tanulmánykötetet a VERITAS Történetkutató Intézet.

Trianon és a magyar felsőoktatás címmel jelent meg a VERITAS Történetkutató Intézet kiadásában egy új tanulmánykötet, amit Ujváry Gábor történész, intézetvezető szerkesztett. A kötet elsősorban a VERITAS és a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2017. december 4-i budapesti konferenciáján elhangzott előadásokat tartalmazza.

Szakály Sándor, a VERITAS főigazgatója bevezetőjében arról ír, hogy a 2017 őszén indult kutatási projekt

„a trianoni, oktrojált békeszerződés, illetve a numerus clausus törvény” hatását 

kívánja vizsgálni. A fő kutatási kérdés, hogy „mennyiben változtatták meg a magyar felsőoktatást az 1918 és 1920 közötti területi elcsatolások, miként hatottak ezek a két világháború közötti felsőoktatás-politikára, az oktatói gárda és a hallgatóság összetételére, egyesületi életére, politikai aktivitására”.

Számos más szerző mellett a VERITAS Történetkutató Intézet történészei és volt munkatársai is fontos tanulmányokkal gazdagították a munkát.

Ligeti Dávid történész az „1900/1901. évi keresztmozgalom történetét vizsgálja”. A tanulmány kifejti, hogy „1900. május 27-én vasárnap a dualizmus időszakának egyik legnagyobb botránya tört ki, amikor a budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem új, központi épületében ismeretlen tettesek letördelték a lépcsőfordulókban elhelyezett, gipszből készült kereszteket”.

Az esettel szemben keresztállítási mozgalom indult, mely Ligeti konklúziója szerint a keresztmozgalom sikeresnek tekinthető céljait tekintve, ám melynek eredményei „a bolsevizmus hazai térnyerésével, majd szupremáciájával” „örökre elenyésztek”.

A délvidéki oktatáspolitikát tekintette át írásában Dévavári Zoltán. A történész szerint „örvendetes tény, hogy az első délszláv állam oktatáspolitikájával, különösen a kisebbségekkel kapcsolatos megfontolásokkal több szerb és magyar történész is foglalkozott”.

Összefoglalója szerint „a korszak erőteljes jellemzője volt a kisebbségi iskolák és tagozatok fokozatos, évről-évre felgyorsuló leépítése, az egyéni életekben pedig a bizonytalansággal és a tehetetlen kiszolgáltatottsággal járó pszichés megfélemlítés folyamatának az állandósulása”.

Hollósi Gábor történész Bernolák Nándor nemzetgyűlési képviselő numerus clausus törvényt módosító indítványával kapcsolatban közölt tanulmányt. Tanulmányában egyértelművé tette, hogy

Bernolák indítványa diszkriminálta a zsidóságot.

A tanulmány felidézi, hogy később Bernolák a diszkriminatív zsidótörvények által érintett egyéneken segített a második világháború alatt. „Aki tehát 1920-ban még a kvóta harcos híve volt, 1944-ben már az erőszakrendeletek ellenzőinek táborába tartozott” – így a konklúzió.

A magyar közélet numerus clausszal kapcsolatos sajtóvitáiról írt Gali Máté történész. Tanulmánya számos korabeli sajtóforrást megvizsgál, bemutatva a különböző politikai és világnézeti csoportok reflexióit a törvényre. A tanulmányban szerepel, hogy bár a törvényben nem szerepelt a „zsidó” szó, ám a jogszabály végrehajtási utasításában az izraeliták külön nemzetiségként lettek nevesítve. Gali a törvényt „a liberalizmus szellemiségével való szakításként” értelmezte.

Veszprémy László Bernát történész, az intézet korábbi kutatója a numerus clausus zsidó sajtóban való fogadtatásáról írt tanulmányt. Tanulmánya szerint a különböző zsidó irányzatokhoz tartozó lapok egységesen utasították el a zsidóság diszkriminálását, noha különböző okokat neveztek meg érveik megalapozásához. Míg például a liberális Egyenlőség című lap elsősorban a nemzetiségi definíció ellen tiltakozott, addig a cionista Zsidó Szemle a felsőoktatási visszaszorítást kritizálta, miközben a nemzetiségi kitételt felvállalta. 

A numerus clausus megjelenését vizsgálta a Bangha Béla-féle katolikus „sajtóbirodalom” lapjaiban Orosz László történész. A szerző tanulmányához a Bangha érdekeltségébe tartozó magyar és német nyelvű sajtóforrásokat is megvizsgálta. A szerző nemcsak azt emeli ki, hogy

a Bangha-féle sajtó „a kor közbeszédének megszokott antiszemita paneljaival” működött,

de utal arra is, hogy a jezsuita páter lapjai a „forradalmak ellenhatásaként kiépülő keresztény kurzus társadalmi hatásmechanizmusával sem voltak elégedettek”.

Joó András történész Magyarország francia sajtóban való megítélését vizsgált a numerus clausus kapcsán. Tanulmánya elején utal rá, hogy „egy ország megítélése valamely más nemzet sajtójában olyan téma, amelynél nehéz meggyőző és egyúttal tömör következtetésre jutni”. Konklúziójában azonban arra jut, hogy a numerus clausus módosítását követően is „igen kritikus maradt, de a magyar konszolidáció előrehaladtával Franciaországban erősen halványultak az illúziók a kívülről támogatott demokratikus politikai átalakulás iránt”. 

Klebelsberg Kunó

Végül Ujváry Gábor történész, a kötet szerkesztője átfogó tanulmányt készített Klebelsberg Kunóról és a Trianon utáni magyar felsőoktatás-politikáról. Klebelsberg kultuszminiszterségig vezető pályaívének bemutatása után a szerző elemzi Klebelsberg felsőoktatással kapcsolatos beszédjeit, kiemelve, hogy miniszterségének első szakaszában a nyomasztó anyagi gondok,

az ország katasztrofális gazdasági helyzete ellenére is komoly egyetemfejlesztési beruházások valósultak meg.

Ezt mindenképpen rendkívüli eredményként könyvelhetjük el – szögezi le Ujváry. Tanulmányában utal Klebelsberg ellentmondásos kapcsolatára a zsidósággal, ám rámutat, hogy a politikus például már 1926-ban is enyhíttette a diszkriminatív intézkedést. Konklúziójában a neves irodalomtudós, Thienemann Tivadar sorait idézi, miszerint „a Horthy-érának az a kora, mikor Bethlen István volt miniszterelnök, Klebelsberg Kuno kultuszminiszter”, „Csonka-Magyarországnak páratlan kulturális aranykora volt”.

 

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/142445

Ajánljuk még a témában