Gúzsba köti az egyetemeket a szabályozási környezet

Világszínvonalú üzleti képzést, nagyobb egyetemi önállóságot és versenyképesebb tanári fizetéseket szeretne a „Diákok egy megújult Corvinusért” kezdeményezés. A hallgatókból és gimnazistákból álló csoport a Budapesti Corvinus Egyetem képzéseinek megújítását tűzte zászlajára.

„Nyitott kapukat döngetnek a diákok”

Az elmúlt napokban utánajártunk annak, mennyire megalapozottak a fiatalok igényei. Megvizsgáltuk, tényleg összefügg-e a képzés színvonalával az, hogy ennyire az államhoz kötődik a magyar felsőoktatás túlnyomó része. Nemzetközi szinten is szétnéztünk új, hatékonyabb működési modellek után kutakodva.

A témában már nyilatkozott portálunknak Radványi László, a PwC Magyarország partnere is, aki szerint magyar gazdasági érdek a régió legjobb üzleti képzésének felépítése.

Mielőtt rátérnénk a képzések érdemi vizsgálatára, érdemes megnézni, hogy mi a kormányzat és az egyetem vezetésének álláspontja a felvetett kérdésekben. A magyar felsőoktatás irányítási, működési, versenyképességi problémáival ugyanis a kormány és a Corvinus vezetése is évek óta foglalkozik. Elég csak a kormány által is tárgyalt Fokozatváltás a felsőoktatásban stratégiára gondolni, amely azt vizsgálja, hogyan kellene kinéznie a magyar felsőoktatásnak 2030-ban. A kormány által elfogadott javaslat konkrétan előirányozza, hogy „újra kell definiálnunk a felsőoktatás üzleti viszonyait is, és rendezni az állami és intézményi felelősségi köröket”, valamint ír arról is, hogy „az intézmények valódi verseny és teljesítménykényszer nélküli helyzetben vannak, gazdálkodásuk sokszor pazarló, adminisztrációjuk bürokratikus, és számos szempontból idejétmúlt irányítási struktúrával rendelkeznek.” 

Úgy tudjuk, hogy a közelmúltban a felsőoktatás irányítói az egyetemek és a gazdasági élet szereplőinek bevonásával már konkrét megújulási koncepción is dolgoztak a gazdaságtudományi területet érintően.

Kíváncsiak voltunk a Corvinus vezetésének véleményére is. Egy, a Corvinus ügyeire rálátó, vezető beosztású forrásunk szerint az egyetem vezetése évek óta tárgyalja ezeket a kérdéseket, sőt, a maga eszközeivel igyekezett is a kihívásokat kezelni, a diákok tehát „nyitott kapukat döngetnek”, amikor a reformokat sürgetik. Szerinte

így az állam és az egyetem viszonyára, a diploma nemzetközi versenyképességére, valamint a magyar gazdaságtudományi képzések minőségére. Azt is hozzátette, hogy a hallgatók kezdeményezése „olyan időszakban került elő, amikor a kormányzattól kezdve az egyetem vezetésén át a gazdasági szereplőkig eleve sok szereplő gondolkozik a problémákon.”

Hogyan lehet színvonalasabb az üzleti képzés?

Térjünk át a diákok pontjaira. A legfontosabb közülük az, hogy a világszínvonalú üzleti képzésért ne kelljen külföldre menniük. Megoldási modellt is megfogalmaznak, amikor azt írják, hogy a Corvinus működjön nyugati mintára és legyen az államtól szabadabb, ugyanis „az innováció és a hatékonyság legnagyobb gátja, ha az egyetemnek minden lépését egyeztetni és engedélyeztetni kell különféle állami hatóságokkal.” 

A kérdés már csak az, hogy valóban megoldaná-e az üzleti képzés színvonalának problémáit az, ha nyugati szervezeti, működési és finanszírozási modelleket próbálunk meghonosítani, valamint, ha nagyobb önállóságot kapnak a felsőoktatási intézmények.

Az elmúlt napokban több oktatási szakértővel és piaci szereplővel is beszéltünk, szerintük egyértelmű, hogy

Ezt a fordulatot jelenleg, minden igyekezet ellenére, az egyetemek túlszabályozott, bürokratikus működése és a finanszírozás körülményei lassítják leginkább. A szakértők a legnagyobb problémát a tulajdonosi szemlélet hiányában, a hivatalszerű szervezetrendszerben, a bürokratikus, túlszabályozott és lassú működésben látják.

Finanszírozási és gazdálkodási problémák

Egy igazán jó nyugati egyetem ma már nem kizárólag az oktatási alaptevékenységről szól, hanem komplex tudásintézményként is funkcionál. Ez azt jelenti, hogy az egyetemek a hallgatók mindennapi oktatásán és a klasszikus tudományos tevékenység folytatásán kívül élénk kapcsolatot ápolnak az üzleti szférával: az együttműködés beruházásokban, vállalati megrendelésekben, közös projektekben, kutatásokban testesül meg.

A magyar egyetemek költségvetési szervként való működése viszont megnehezíti az üzleti világgal való kapcsolattartást. Hiába költ az állam egyre többet felsőoktatásra, szükséges lenne, hogy az állami források mellett sokkal becsatornázhatóbbak legyenek a piaci források is a magyar felsőoktatásba – mondják a szakértők. Erre azért van szükség, mert a piaci források többletbevételt jelentenek az egyetemnek, ezekből lehet versenyképes oktatói bérekre, ösztöndíjakra, kutatás-fejlesztésre, beruházásokra költeni. De azért is fontosak a piaci szereplők támogatásai, mert így tudnak az üzleti élet valós igényei megjelenni a felsőoktatási intézményeknél. Az üzleti világgal való együttműködés folyamatosan megméri az egyetemeket, akik rendszeres impulzusokat kapnak, hogy merre érdemes fejleszteni. 

A költségvetési gazdálkodás sajátosságai miatt az egyetemek nem tudják maximalizálni a számukra potenciálisan elérhető piaci források mértékét, valamint

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyetemek a maradvány-felhasználásban érdekeltek, így az összes forrásukat igyekeznek elkölteni az adott évben, hiszen megtakarítás esetén fennáll a kockázata annak, hogy az állam a maradványt elveszi. Bár az elmúlt évekre ez nem volt jellemző, a kockázat adott és valós. Pénzt pedig nyilván senki sem szeretne veszíteni, így nem általános a hosszútávú célokat követő, tudatos gazdálkodás.

A stabilitási törvény értelmében hitelt sem vehetnek fel az állami egyetemek, az államháztartási törvény szerint pedig vállalkozási tevékenységet is csak másodlagos tevékenységként folytathatnak. Előbbiből fakadóan nem tudnak finanszírozási-beruházási többletforráshoz jutni, utóbbi miatt pedig nagyon nehéz saját kutatásaikat, fejlesztéseiket a piacra vinni, így alig tudnak azokból jövedelemre szert tenni, tehát potenciális piaci forrástól eshetnek el a szabályozás miatt. 

Egy közgazdásszal is beszéltünk, aki a finanszírozás terén az osztrák modellt vagy a finn rendszert hozta fel példának. Ausztriában az állam finanszírozza az egyetemeket, azok azonban piaci forrásokra is jogosultak, ráadásul a nyereségüket is megtarthatják anélkül, hogy az állami támogatásuk elvesztésétől kellene tartaniuk. De követendő példaként hivatkozik a finnországi Aalto Egyetemre is, amely alapítványi formában működik, így jelentős piaci bevételekhez jut, ugyanakkor, mivel az állam az egyik alapítója az alapítványnak, állami forrásokból is gazdálkodhatnak. Ismert olyan nemzetközi modell is, ahol az állam az 1+1 rendszerrel ösztönzi a piaci források felsőoktatásba csatornázását. Tehát, ha egy egyetem szerez 1 dollár piaci forrást, akkor az állam mellé rak még 1 dollárt, így minden egyetem törekszik minél jobban terjeszkedni a piacon. Azon is el lehet gondolkozni, hogy érdemes-e kiterjeszteni a TAO rendszert a felsőoktatásra is, hogy ne csupán kultúrára és sportra, hanem felsőoktatásra is fel lehessen ajánlani a társasági adó egy százalékát.

A szigorúan szabályozott állami intézményként való működés további rendkívül hátrányos következménye, hogy

Az eljárások nagyon lassúak, kiszámíthatatlanok és rendkívül bürokratikusak, feltételeik pedig néha az alkalmazhatatlanságig életszerűtlenek. Kiváló példa erre, hogy előfordulhat az, hogy valaki egy konkrét külföldi előadót szeretne meghívni, de ezt csak versenyző árajánlatok beszerzésével teheti meg. A megkérdezett szakértők szerint a közbeszerzési szabályok lazítása kiemelt fontosságú lenne a felsőoktatási intézmények teljesítményének javításához.

A költségvetési szerveket szabályozó jogi környezet nem a professzionális értékteremtő tevékenységet végző szervezetekre lett kialakítva, hanem a hivatali, hatósági működésre. A színvonalasabb képzéshez szükséges innovatív környezet kialakítását akadályozza, hogy az államháztartási működés kockázatkerülő attitűdre ösztönzi az intézményeket. Kockázatvállalás nélkül viszont nincs innováció. A jelenlegi szabályok így a tulajdonosi szemlélet rovására mennek, ami nehezíti az eredményes, költséghatékony gazdálkodást, csökkenti a befektetési hajlandóságot, így korlátozza a kutatás-fejlesztés-innováció hármasának kiteljesedését. 

Nehézkes humánpolitika

Egy munkajogászt is megkerestünk, aki rávilágított: az is versenyképességi akadályt jelent, hogy az egyetemi oktatók a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (továbbiakban: Kjt.) hatálya alá esnek. Szerinte indokoltabb lenne a Munka Törvénykönyve (továbbiakban: Mt.) szerint foglalkoztatni őket. 

A Kjt. miatt az oktatók a közalkalmazotti bértábla alapján kapják a bérüket.A közalkalmazotti alapbér meglehetősen alacsony,

Egy teljes állású egyetemi oktatói munkakör ugyanis összehasonlíthatatlanul alacsonyabb jövedelmet nyújt, mint egy céges menedzseri pozíció. Ebből fakadóan a legtöbb jó szakember az oktatást legfeljebb mellékállásként tudja vállalni, főállásban inkább marad a jól jövedelmező céges állásánál. Ez viszont csökkenti az oktatási tevékenységre fordított energiát, a munka minőségét, növeli a pályaelhagyás esélyét. Lehet ugyan a közalkalmazotti bértáblánál magasabb bért fizetni egy oktatónak, azonban ez nagyon sok adminisztratív költséggel, esetenként kényelmetlen kerülőutakkal jár.

Az ösztönzés és a minőség elismerése érdekében jelenleg a felsőoktatási intézmények azzal próbálkoznak, hogy többletfeladatot adnak egy tanárnak, amiért természetesen többletbért kap. Ez azonban valójában nem ösztönzés és nem a minőségi munka elismerése, hiszen nem egy egységnyi munkáért kap több pénzt az oktató, hanem a többletmunka anyagi ellenszolgáltatását kapja meg. Ráadásul a többletmunka akár az oktatási alaptevékenység rovására is mehet. Nem beszélve arról, hogy a legtöbbeknek, mivel főállásban a piacon dolgoznak, nincs már idejük többletmunkát vállalni az egyetemeken, örülnek, ha az oktatási alaptevékenységet el tudják látni.

A Kjt. szerinti jogállás ráadásul azt is nehezíti, hogy az egyetem rugalmas HR menedzsmentet folytasson. Lassú, nehézkes, túlságosan adminisztratív a legtöbb munkaügyi folyamat. A Kjt. szigorú és kötött szabályai miatt az egyetem alig tud a piaci szereplőkkel versenyezni ugyanazért a munkaerőért, így a legképzettebb munkatársakért folytatott versenyben máris versenyhátrányba kerül. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a Kjt. lineáris életpályát kínál, amibe nehezen illeszkedik bele az, hogy valaki a piaci szférából, adott esteben 40 vagy 50 évesen váltson át az oktatói, kutatói szerepre. Ez megmerevíti, kívülről zárttá teszi az oktatói életpályát.

A jogász szerint minderre

Ez azt jelentené, hogy az egyetemek hatásköre lenne a bérek meghatározása, így szabadon alakíthatnák bérezési politikájukat, tehát a közalkalmazotti bértábla alakulásától függetlenül bármikor emelhetik az oktatók fizetését. Az egyetemi oktató béreit így nem kizárólag a központi bértábla által meghatározott szempontok (életkor, letanított év, végzettség) határoznák meg, hanem nagy hangsúlyt kapna az oktatói teljesítmény is. Ez állandó versenyhelyzetet teremtene, megelőzné az oktatók elkényelmesedését és lehetővé tenné azt is, hogy a piacról vagy külföldről vonjanak be jó szakembereket.

Lazább szervezeti és működési szabályozásra, rugalmasabb képzési rendszerre lenne szükség

Az állami szabályozásból fakadóan

hiszen jogszabályok, miniszteri utasítások, jóváhagyások kötik őket. Szervezetük is nehezen formálható, hiszen azt is részletes előírások keretei között kell meghatározniuk. A sokszor hivatali jellegű, nagyrészt papír alapú működés  nem támogatja az oktatási és kutatási célok megvalósítását. Hatékonyabban tudnának működni az egyetemek, ha maguk alakíthatnák mindennapi működési és szervezeti szabályaikat.

Nehézség az is, hogy egy-egy képzés minőségbiztosítását egy lassan és körülményesen működő akkreditációs intézményrendszer végzi. Volt hallgatók és az üzleti világ szereplői alig jelennek meg a képzések minőségbiztosításában, ami végső soron torzíthatja az egyetemi oktatás minőségét, hiszen annak érintettjei közül sokan nem tudnak formálisan bekapcsolódni a minőségbiztosítási folyamatokba. 

Ráadásul az, hogy egy szak akkreditációja akár éveket is igénybe vehet, rugalmatlanná teszi a képzési rendszert, hiszen minél lassabb új szakot indítani, annál nehezebb az aktuális piaci trendeket lekövetni. A rugalmatlanságot csak fokozza, hogy az állam a bolognai rendszer elhibázott bevezetése miatt igyekszik visszafogni a szakok számának növekedését, hiszen már így is teljesen szétaprózódott a magyar felsőoktatás képzési struktúrája. A rengeteg kisebb szak által szétszabdalt felsőoktatáson az segítene, ha kevesebb szak működne, és az egyes szakokon belül lehetne a különböző szakirányokra specializálódni.

Kétnyelvűség

Nemzetközi és regionális szinten is versenyképes képzésről csak akkor álmodhatunk, ha a fent említett pontok teljesülnek. A diákpontok ezt jól érzik. Megfeledkeznek viszont egy fontos körülményről, a tanítás nyelvéről. Jelenleg a hazai egyetemek túlnyomó többségében a magyar nyelv dominál. Ahhoz, hogy mind oktatói, mind hallgatói oldalról nyissunk a külföldi piacok és tehetségek felé, elengedhetetlen az angol nyelv intenzívebb használata a képzés során. Ez nemcsak angol nyelvű szakok, kurzusok indítását jelenti, hanem a nemzetközi környezet megteremtését is magában foglalja. Az intézmények mindennapi működésének részévé kell tenni az angol nyelvet. Legyen elérhető az adminisztráció is angolul,

az oktatási segédanyagok legyenek elérhetők magyarul és angolul is.

Konklúzió

Az a törekvés tehát, hogy az egyetem gazdálkodási és szervezeti szempontból legyen szabadabb az államtól, legyenek piaci bevételei, mentesüljön az államháztartási és államigazgatási kötöttségek alól, versenyképesebbé teheti a hazai felsőoktatást. 

Ebben a rendszer minden szereplője érdekelt. Érdekeltek az oktatók, hisz jóval magasabb, piaci körülmények között kialkudott fizetésük lehet. Érdekeltek a hallgatók, hisz a jobb színvonalú képzés az ő munkaerőpiaci esélyeiket növeli. De érdekelt az állam is, hiszen a magyar gazdaságot hosszabb távon a jól képzett, versenyképes munkaerő tudja azon a növekedési pályán tartani, amelyen az elmúlt évek során elindultunk.