Itt a nagy leleplezés: még a saját számait is meghamisította a Medián (VIDEÓ)

„Ilyen egyértelmű közvélemény-kutatási csalásra nem volt még példa a rendszerváltás óta” – írta Deák Dániel Facebook-oldalán.

Kunhalmi nagyon szeretne felkapaszkodni valahogy Magyar Péter listájára.

„Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a közösségi oldalán bejelentette, hogy a birtokába került a Medián valódi januári felmérése, amely köszönőviszonyban sem volt a cég által publikált felméréssel. Egyértelműen kiderült: Hann Endréék meghamisították a valós adatokat. A Medián sajtóban publikált számai szerint ugyanis a teljes népességen belül a Tisza 40, míg a Fidesz 33 százalékon állt. A valódi, vagyis a nem kozmetikázott felmérés alapján azonban a Tisza és a Fidesz is 36 százalékon állt.
Ezzel gyakorlatilag a kör bezárult, lebuktak, nincs ezen mit szépíteni. Ebben a helyzetben érkezett meg a baloldal humoristája, Kunhalmi Ágnes, aki jó érzékkel a következő posztolta a Facebook-oldalán:

»Vajon mikor hazudik a Fidesz? Amikor vezet 5%-kal a Nézőpontnál, vagy amikor Deák Dániel a Tisza előnyét megkérdőjelezve egálba hozza a Mediánnál a Fideszt és a Tiszát. Valójában mindig hazudnak.«
De az az igazság, hogy nem is csodálkozhatunk Kunhalmi szavain. Ugyanis korábban a Blikk Talk vendégeként elmesélte, hogy hétéves korától tizenhat éves koráig a színészi pálya érdekelte, de ahogy teltek az évek, a gyermekkori vágyak, álmok átalakultak. Azonban ezek az ifjúkori évek nem múltak el nyomtalanul, hiszen politikusként is kamatoztatta korábbi, ez irányú érdeklődését.
Ezt is ajánljuk a témában

„Ilyen egyértelmű közvélemény-kutatási csalásra nem volt még példa a rendszerváltás óta” – írta Deák Dániel Facebook-oldalán.

A legemlékezetesebb alakítását az MTVA-székház elfoglalására tett kísérletben nyújtotta, amikor nekirohant a bezáródó ajtónak, és eljátszotta a hattyú halálát. Ez után a szánalmas műesés után a közösségi médiában közönségszavazást kezdeményeztek alternatív Oscar-jelölésére. Volt olyan is, hogy nem bírta ki nevetés nélkül a saját sajtótájékoztatóját; vagy megfeledkezve arról, hogy veszi a kamera, idétlenül pörgette a szoknyáját, majd integetni kezdett.
Jól látható, Kunhalmi nagyon szeretne felkapaszkodni valahogy Magyar Péter listájára, még nyomásgyakorlásként össze is szedte az egyéni induláshoz szükséges aláírások, annak ellenére, hogy a pártja bejelentette, hogy nem méreti meg magát a választáson. Azonban Ágika nem a legélesebb kés a baloldali fiókban, most is nagyon rossz ütemérzékkel szólalt meg, így nagy fejtörést okozhat Magyar Péternek, aki ilyenkor egész biztosan fogja a fejét, hogy most mitévő legyen.”
Nyitókép forrása: Kunhalmi Ágnes Facebook-oldala