„Önök Magyarországon elképzelni sem tudják, milyen terrorban élünk Kárpátalján” – újabb részletek derültek ki a kényszersorozás következtében elhunyt magyar férfiről

2026. február 06. 10:41

Rebán Zsolt szülei a gyász terhe alatt teljesen összetörtek.

2026. február 06. 10:41
null

Rebán Zsolt a második ismert magyar nemzetiségű áldozata az ukrajnai kényszersorozási gyakorlatnak. A 41 éves férfi január 18-án vesztette életét egy katonai kiképzés során, annak ellenére, hogy gyermekkora óta dokumentált, súlyos szívbetegségben szenvedett. Az eset nem előzmény nélküli: korábban Sebestyén József halála is komoly visszhangot váltott ki. Őt a nyáron hurcolták el az utcáról, és miután közölte, hogy nem kíván részt venni a háborúban, olyan bántalmazás érte, amelybe később belehalt.

Rebán Zsolt szülei a gyász terhe alatt teljesen összetörtek. A Bors megkereste őket, de azt mondták, hogy képtelenek nyilatkozni fiúk elvesztéséről. Egy közeli ismerősük azonban elmondta mi is történt valójában. A férfi nyomatékosan arra kérte őket, hogy a nevét ne írják le.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Elemző: csak egyetlen ember képes arra, hogy távol tartsa Magyarországot a háborútól (VIDEÓ)

Elemző: csak egyetlen ember képes arra, hogy távol tartsa Magyarországot a háborútól (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

„Önök, ott, Magyarországon elképzelni sem tudják, milyen terrorban élünk itt, Kárpátalján. A baj óriási, bárki bajba kerülhet, akinek nem találják megfelelőnek a viselkedését” – monda elkeseredetten. Zsolt szülei, Gyöngyi és Tibor egyelőre képtelenek elfogadni gyermekük halálát.

 Zsolt túl fiatal volt még 41 évesen. Szeretett volna teljes életet élni és családot alapítani, de ez nem adatott meg neki.

„Egyedülálló ember volt. Nem talált megfelelő társat, ezért házasságot sem kötött, de még barátnője sem volt. Ő lett viszont a szülei legfőbb támasza” – mondta el a férfi. Zsolt aki súlyos szívbetegsége miatt csak alkalmi munkákat vállalhatott, vitte például rendszeresen a tűzifát a vele egy háztartásban élő szüleinek. Ő volt, az aki bevásárolt, mindenben igyekezett segíteni.

Ezt is ajánljuk a témában

Most a helyi református gyülekezet tagjai igyekeznek az idős szülőket gyászoló házaspárt támogatni.

„A szívünk szakad meg, ha belegondolunk, mekkora fájdalmat kell az idős Gyöngyinek és Tibornak átélnie. Ott álltak a fiuk ukrán zászlóval letakart koporsója mellett, és végig kellett nézniük, amint a gyermekük testét leeresztik a földbe. Borzalmas volt a temetésen a katonák látványa, és fülsüketítő a tiszteletlövések hangja” – mondta el lehajtott fejjel a férfi.

Zsolt több hivatalos orvosi irattal is alátámasztotta súlyos szívbetegségét, ám a sorozóhatóságok és a kiképzést irányító tisztek ezt figyelmen kívül hagyták. Értesülések szerint azzal indokolták döntésüket, hogy bár a szakvélemények alapján nem volt alkalmas frontszolgálatra, a megterhelő kiképzésen köteles részt venni. A férfi szervezete néhány nap alatt feladta a terhelést, életét már nem lehetett megmenteni.

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Welszibard
2026. február 06. 22:40
Ilyenkor érti meg az ember. hogy a szélsőséges ukrán nacionalisták, akik gyűlölnek minden nemzetiséget miért voltak képesek lemészárolni Volhíniában 100.000 lengyel embert, akikre rágyújtották a templomokat és elevenen bennégtek. Ugyanezt érezhették azok a nemzetiségek a Donbaszban, Luganszkban, akiket megfosztottak a jogaiktól, 8 éven át lőtték, ágyúzták, rakétázták őket, hogy adják fel a nemzetiségüket, anyanyelvüket felejtsék el. Ezek után érti meg az ember, hogy az ilyen vadnacionalista népség ellen valóban nincs más megoldás mint erő, mert a szép szóra nem képes hallgatni.
Válasz erre
2
0
H3NY3_B-Oroszlan
2026. február 06. 15:38
Ilyenkor, meg olyankor, amikor a Népi Demokratikus Koalíció a határon túli magyarok ellen hergel, azon gondolkodom, mi lenne, ha végrehajtanánk egy kisebb lakosságcserét és a maradék kárpátaljai magyar helyére költöztetnénk a déká maradék szavazótáborát. De ennyire nem vagyok a dékások ellensége. A másik felét - evakuálni legalább a beregszászi járás "magyar etnikumú ukrán" lakosságát (ahogy az ukránok mondják) - viszont kb. négy éve meg kellett volna lépni.
Válasz erre
1
0
alenka
2026. február 06. 12:09
Kérem szépen az oroszokat, minden náci geci ukiiiikiiikriiiijnii szart pusztítsanak el. Védjék meg az ottani magyarokat!... Putin, előre!
Válasz erre
6
0
kakukk_madar
2026. február 06. 11:29 Szerkesztve
Mindenki aki a banderistákat támogatja, mosdatja, érzékenyít ki kell zárni a közéletből / elhatárolódni. Tökmindegy, hogy mennyire progreszív vagy nem. "Aki embernek hitvány az magyarnak alkalmatlan"
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!