Titkosszolgálati információk: ekkor tudhatta meg Magyar Péter, mire készül Ukrajna – és egyértelmű választ adott

A Tisza Pártnak nem jelent semmit a rezsicsökkentés.

„Azt akarják, hogy az ellenzéki szavazók számára ne jelenjen meg problémaként, hogy nem érkezik a kőolaj, pedig ez minden magyar ember számára egyértelműen negatív és hátrányos” – mondta a Mandinernek a politikai elemző azzal kapcsolatban, miért hallgatnak a kérdésben a tiszások.

„Magyar Pétert folyamatosan próbálják szóra bírni az ukrán zsarolással kapcsolatban, a Tisza Párt elnöke ugyanakkor megpróbálja ezeket kikerülni, látványosan hallgat ebben a kérdésben, aminek
az van a hátterében, hogy – titkosszolgálati információk szerint – Münchenben német közvetítéssel lepaktált az ukránokkal”
– fejtette ki Deák Dániel politikai elemző a Mandiner megkeresésére.

Mint mondta: „Ennek az alkunak az a lényege, hogy
a Tisza Pártnak előnyös, ha Magyarországon ellátási zavar alakul ki és ennek következtében drágul a benzin a kutakon, hiszen így Magyar Péterék esélyei javulnak a választáson.
Itt találkozik Kijev, Brüsszel és Magyar Péter érdeke. Brüsszel Ukrajnát 2027-ben már az Európai Unióban szeretné látni. Tudják nagyon jól, hogy ez Orbán Viktorral nem valósítható meg, hiszen ő ellenáll ennek a kérésnek. Magyar Pétert akarják emiatt hatalomra segíteni, hiszen egyértelmű, hogy ő nem mondana nemet ezekre a brüsszeli kérésekre. Ezért van az, hogy már ilyen durva eszközöket is hajlandóak bevetni, hogy beavatkozzanak a magyar választási kampányba”.
A politikai elemző szerint Magyar Péterék azért nem mondanak semmit az ügyben – még akkor sem, ha kérdezik őket –, mert nem akarják, hogy az ő keménymagjuk találkozzon ezzel a kérdéssel.
Azt akarják, hogy az ellenzéki szavazók számára ne jelenjen meg problémaként, hogy nem érkezik a kőolaj, pedig ez minden magyar ember számára egyértelműen negatív és hátrányos”
– mutatott rá Deák.
Mint ismert, Magyarországra és Szlovákiába 2026. január 27-e óta nem érkezik kőolaj a Barátság kőolajvezetéken keresztül. A magyar kormány többször is rámutatott, hogy Kijev valójában politikai céljai elérésének érdekében zsarol ezzel. Szijjártó Péter nemrég bejelentette: mindaddig, amíg Ukrajna blokkolja az üzemanyag érkezését, hazánk is blokkolni fogja azt a 90 milliárd eurós uniós kölcsönt, amit az Unió a háború sújtotta országnak szánna.
Ahogy arról korábban beszámoltunk,
a kormánynak készített titkosszolgálati jelentés alapján a németek szóltak a Tisza Párt képviselőinek, hogy Ukrajna nem indítja újra a Barátság kőolajvezetéket, amire Magyar Péterék úgy reagáltak, hogy készek arra, hogy választási győzelmük esetén végleg lemondjanak az olcsó orosz energiáról.
Ezt is ajánljuk a témában

A Tisza Pártnak nem jelent semmit a rezsicsökkentés.

Nyitókép: MTI/Purger Tamás