Döbbenetes számok derültek ki: gombamód szaporodnak a kamupártok a választás előtt

2026. február 06. 11:17

Pártlistát csak az a párt állíthat, amely legalább tizennégy vármegyében és a fővárosban, összesen 71 egyéni választókerületben önálló jelöltet tud indítani.

2026. február 06. 11:17
null

Az országgyűlési választások kitűzésének napján, január 13-án már 168 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a civil szervezetek nyilvántartásában, ami jól jelzi: a választási időszak kezdetével ismét gyors ütemben szaporodnak a jelölőszervezetek. Míg a négy évvel ezelőtti választáson összesen 43 pártot és 12 országos nemzetiségi önkormányzatot vettek nyilvántartásba, addig most már az első napon 26 szervezet kérte felvételét – írja az Economx

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki ülésén – a jogszabályi feltételek teljesülése után – nyilvántartásba vette az első 26 jelölőszervezetet, köztük parlamenti pártokat, kisebb politikai formációkat és több országos nemzetiségi önkormányzatot is. A bejelentéseket megelőzően a Nemzeti Választási Iroda (NVI) ellenőrzi a szervezetek létezését és adatainak hitelességét, az NVB-nek pedig a bejelentéstől számított négy napon belül kell döntést hoznia.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Megfojtanák Orbánt, olajblokáddal zsarolnak, kamuzik a Medián – itt az új Mesterterv

Megfojtanák Orbánt, olajblokáddal zsarolnak, kamuzik a Medián – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Két szervezet – az Összefogás a Civilekért Párt és a Vállalkozók Szövetsége a Reformokért – nyilvántartásba vételét ugyanakkor az NVB visszautasította,

mivel a bejelentést benyújtó, képviseleti joggal rendelkező személyek megbízása időközben megszűnt, így a kérelmek nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak. Az NVB határozatai egyelőre nem jogerősek, azok ellen három napon belül lehet felülvizsgálatot kérni a Kúriától.

Az április 12-i parlamenti választáson országos pártlistát csak az a párt állíthat, amely legalább tizennégy vármegyében és a fővárosban, összesen 71 egyéni választókerületben önálló jelöltet tud indítani. Az országos nemzetiségi önkormányzatok nemzetiségi listát állíthatnak, míg az országos listák bejelentésének végső határideje március 7., 16 óra, ami a következő hetekben tovább növelheti a választási verseny körüli szervezeti aktivitást.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2026. február 06. 13:38
Előjönnek a megélhetési pártok. De a 2002-es Centrum Párt esete is jusson eszünkbe, amivel lehasítottak pont annyit, amivel vagy így vagy úgy át lehetett billenteni a mérleget a Fidesz ellen. Ezért perdült táncra Kupa Mihály Centrum elnök, mert tudta, hogy ezzel elnyerte a kitűzött jutalompénzt! Persze, hogy becsapta a választókat, mert a középutas politikát a választás után azonnal kidobta, és lemondott az MSZP-s jelölt javára!!! Most is hasonló megtévesztő játék zajlik a választókkal: itt egy igazi "magyar", a Magyar Péter a történelmi nevű Tisza (Kamu) Párttal, ahol már nyíltan elmondják, hogy azért nem hirdetnek pártprogramot, mert akkor senki se szavazna rájuk, annyira káros lenne az ország lakóinak.
Válasz erre
2
1
auditorium
2026. február 06. 13:35
A vàlasztások előtt septében alapitott pártok célja: 1) Meggyengiteni az esedékes befutó nagyobb pártot 2) Új jól fizető és elegáns "munkahelyeket" teremteni mint pártvezető v. párttag, ha sikerül bejutni a parlamentbe. 3) Az összes balos párt összefog, a jobbos pártok finnyásak, ezért hatalomra segitik az ellenfeleiket. Tanuljunk más országok példájából : lásd Németország és Olaszország.
Válasz erre
3
1
Dixtroy
2026. február 06. 13:30
Ez mindig így ment, mi ebben az egyedi?
Válasz erre
1
1
gullwing
2026. február 06. 13:26
Minden párt arra hajaz hogy állami támogatásból tengesse nyomorúságos életét.... DE csak azok a pártok részesülnek állami támogatásban, amelyek a választáson listát állítottak és a szavazatok legalább 1%-át elérték. Nos ilyen az édeskevés lesz.....
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!