Faktum: Tankötelezettség 16 évig – mit mutatnak valójában az adatok a viták mögött?

Az oktatáspolitikai vitákban évek óta visszatérő állítás, hogy a kormány hibát követett el, amikor a tankötelezettség felső korhatárát 18 évről 16 évre csökkentette. A G7 egyik összefoglalója ennél is tovább megy, amikor azt állítja, hogy a döntés nem hozta meg a fiatalok gyorsabb munkaerőpiaci belépését ígérő eredményt, miközben a lemorzsolódás nőtt – olvasható a Transzparens Oktatásért legújabb elemzésében.

A korhatárcsökkentés mögött több oktatáspolitikai megfontolás húzódott meg. A kormányzati érvelés szerint a korábbi, 18 éves korhatár sok esetben csak formálisan tartotta bent a fiatalokat az oktatási rendszerben, miközben nem növelte érdemben a középfokú képesítések megszerzésének esélyét. Emellett fontos cél volt a szakképzés és a munkaerőpiac közötti átmenet rugalmasabbá tétele, különösen azok számára, akik már fiatalon szakmát szereztek vagy munkát vállaltak.

A szabályozás szerint a tankötelezettség iskolába járással vagy magántanulóként is teljesíthető, és a sajátos nevelési igényű tanulók esetében akár a 23. életévig is meghosszabbítható. Lényeges elem az is, hogy a tankötelezettség 16 éves kor után megszűnik azok számára, akik már érettségit vagy államilag elismert szakképesítést szereztek, családfenntartóvá váltak vagy nagykorúak. Mindez arra utal, hogy a rendszer nem egyszerű elengedésre épül, hanem eltérő életutakat igyekszik kezelni.

A korhatárcsökkentés hatásait részletesen elemezte a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet egyik tanulmánya, amely az Education at a Glance – In Focus sorozat részeként jelent meg. A kutatás egyik legfontosabb megállapítása szerint a tankötelezettség korhatárának csökkentése nem rontotta a képesítésszerzés esélyeit, sőt bizonyos becslések alapján javította is azokat. A szerzők a 74. oldalon így fogalmaznak „A képesítést szerzők aránya nem csökkent: a becslések még 1–2 százalékpontos növekedést is mutatnak az egyéni tényezők figyelembevételével.” Ez az eredmény közvetlenül szembemegy azzal az állítással, hogy a korhatár csökkentése automatikusan rontotta volna az oktatási kimeneteket.

A szerzők hangsúlyozzák azonban, hogy ez nem járt együtt a végső kimenetek romlásával. Megállapításuk szerint a 74. oldalon „Összességében úgy tűnik, hogy a tankötelezettségi korhatár csökkentése jelentősen alacsonyabb részvételi arányhoz vezetett, de ez valószínűleg nem gyakorolt nagy hatást a felső-középfokú képesítés megszerzésére és a végső értelemben vett korai iskolaelhagyás arányára.” Ez a megközelítés világosan elválasztja egymástól a formális rendszerben maradást és a tényleges, használható végzettségek megszerzését.

Az adatok összességében azt mutatják, hogy a tankötelezettség 16 évre csökkentése nem bizonyult egyértelműen negatív oktatáspolitikai lépésnek. Bár kevesebben maradtak formálisan az oktatási rendszerben, azok aránya, akik ténylegesen megszereztek egy középfokú képesítést, nem romlott, sőt enyhén javult. A vita így kevésbé arról szól, hogy a döntés önmagában jó vagy rossz volt, sokkal inkább arról, hogy az oktatáspolitikai siker mércéjének a kötelező bent tartást vagy a valódi, a munkaerőpiacon is használható végzettségek megszerzését tekintjük.

Nyitókép forrása: transzparensoktatasert.hu

***