A szabad ember

„Imádok intimitásokat megtudni politikusokról. Ezért is szeretem a kampányt, mert ilyenkor csőstül dőlnek ránk az információk. Nem csak a szóban forgó személyek ellenfeleitől: gyakran ők maguk állnak elő valamivel, ami hírré válhat. A napokban két ilyen önvallomás is megörvendeztetett minket.

Orbáné a fontosabb. Kiderült, hogy ő egy »szabad ember«. Az persze nem újdonság, hogy itthon tényleg azt csinál, amit akar. Saját hatalmi keretei között valóban elszabadult. De külső mozgását tekintve éppen nem függetlennek, inkább kiszolgáltatottnak, néha kínosan megalázkodónak látszik, hol Putyin, hol Trump, hol a kínai gazdasági befolyás irányában. Részben ennek kompenzálására kell folyton a szuverenitásról harsognia.

Vagyis, hogy önállóan döntő, »szabad ember« volna, azt eddig jól titkolta. Márpedig ő csak tudja. Meg is írta, egy címzettje szerint Zelenszkijnek, valójában a saját közönségének szánt Fb-bejegyzésben: »Kedves Volodimir! Én egy szabad ember vagyok, aki a magyarokat szolgálja. Te egy szorult helyzetben lévő ember vagy, aki negyedik éve nem tud vagy nem akar lezárni egy háborút… Ezért hiá­ba hízelegsz nekem, továbbra sem tudjuk támogatni a háborús erőfeszítéseidet.«

Kár taglalni a szöveg kiáltó ízléstelenségét. Ezt az sem menti, hogy Zelenszkij előtte a diplomá­ciában szokatlan keménységgel kritizálta az Európát is eláruló Orbánt. Zelenszkij és az ukrán nép tényleg »szorult helyzetben« van (istenem, micsoda ócska eufemizmus a hazájukért vérüket áldozókra, az elpusztított civil életfeltételekre, az elhurcolt ukrán gyerekekre), csakhogy éppen Orbán egyik urának, Putyinnak a rablótámadása miatt. A »szabad ember« Putyinnak hízeleg az erről való kussolással, Trumpnak meg azzal, hogy alázatosan közbeszúrja: »annak ellenére, hogy az Egyesült Államok elnöke ehhez minden segítséget megad«.”

Nyitókép: Facebook