Karácsony benyújtotta javaslatát: ezekben a hónapokban leállhat Budapest, szabadságra megy

Júliusban és augusztusban hiába keresnék a fővárosiak balliberális főpolgármesterüket a Városházán.

Idén is 39 napot lehetnek távol a hivataluktól, de tavalyról is hozhattak át pár napot, a nyári hónapokat ők is jobban kedvelik, mint a többit, de a legtöbben szépen elosztották a pihenőidejüket.
Zsurnaliszta közhely, hogy a politikus is ember, neki is jár pihenés, ennek ellenére többen kiakadtak, amikor meglátták Karácsony Gergely ez évre vonatkozó szabadságolási tervét. A főpolgármester ugyanis a 44 napjából (ebből 39 nap jár erre 2025-re, öt tavalyról maradt) 24-et nyáron –júliusban 10-et és augusztusban 14-et – akar kivenni. A Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője, Vitézy Dávid például a Facebook-oldalán azt írta, a város irányítása két nyári hónapra leáll, hiszen senki nem tudja helyettesíteni, lévén, hogy nincs főpolgármester-helyettes.
Ezt is ajánljuk a témában
Júliusban és augusztusban hiába keresnék a fővárosiak balliberális főpolgármesterüket a Városházán.
A jogszabály pontosan szabályozza a szabadság kérdését. Eszerint a főállású polgármesterek évi huszonöt munkanap alapszabadságra és tizennégy munkanap pótszabadságra jogosultak, a képviselő-testületeknek, közgyűléseknek minden év február 28-ig kell jóváhagyniuk a települések irányítóinak szabadságütemezését. A szabadságot ennek megfelelően kell kiadni, valamint igénybe venni, és ez utóbbiról a polgármestereknek a következő ülésen tájékoztatniuk kell a testületüket. A szabadság az ütemezéstől eltérően csak előre nem látható, rendkívüli esetben vagy az igénybevételt megelőzően legkésőbb tizenöt nappal megtett előzetes bejelentést követően vehető igénybe.
S az is fontos, hogy
minden év január 31-ig a jegyző által vezetett nyilvántartás alapján meg kell állapítani a polgármester előző évben igénybe vett szabadságának mértékét,
és a ki nem adott napokat a tárgyévi szabadsághoz hozzá kell számítani. A szabadságot az esedékesség évében, de legkésőbb a következő év március 31-ig kell igénybe venni vagy kiadni.
Kíváncsiak voltunk, Karácsonyon kívül más polgármesterek sem szeretnek-e nyáron dolgozni, ezért megkérdeztünk 12 polgármestert arról, hogy ebben az évben hány nap szabadságuk van, ebből eddig hányat vettek már ki és mikor, és a többit mikor kívánják igénybe venni. Mindössze hárman nem reagáltak – két ellenzéki, a győri Pintér Bence, valamint a 18. kerületi Szaniszló Sándor, továbbá az I. kerületi kormánypárti Böröcz László –, ami felettébb jó aránynak számít. Volt, aki készségesen válaszolt, mások azt írták, nézzük meg a honlapjukat, hiszen ez nyilvános adat. Az éppen letartóztatásban lévő DK-s óbudai Kiss Lászlót kihagytuk, őt nem lett volna elegáns megkeresni...
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely: már az év elején letudta a nagyját egy hatalmas ázsiai kiruccanással
Az egykori ellenzéki miniszterelnök-jelölt nem rejtette véka alá, hogy az elmúlt időszakban kevesebbet dolgozott, a szabadsága idején egy nagy túrát tett/tesz Indiában, Nepálban, Pakisztánban és Bhutánban (nyitóképünkön): az idei 40 szabadnapból – ebből egyet hozott át tavalyról – 20-at vett ki erre az utazására. Két napot az igazgatási szünet miatt már korábban, január 2-án és 3-án felhasznált, ezért júliusban csak hat, augusztusban hét, decemberben öt napot lesz távol a hivatalától.
Rózsa András, XIV. kerület: nyáron tervezett orvosi beavatkozáson vesz részt, hat hét lesz a lábadozási időszak
Zugló irányítója négy szabadnapot hozott át 2025-re, így 43-mal gazdálkodhat. A hivatalukban – mint írta – a szabadságok kivétele részben meghatározott rendszer szerint történik a nyári és téli igazgatási szünethez igazodva, amikor zárva tartanak és kötelező szabadságot kivenni. A nyári leállás július 21., valamint augusztus 3. között van, amely tíz szabadnap felhasználását jelenti. A téli pedig 2025. december 22. és 2026. január 5. között, ez további hat nap kivételét jelenti.
Rózsa idén először február 28-án (pénteken) volt szabadságon.
A momentumos politikus azt is elárulta, a nyári időszakban előre tervezett orvosi beavatkozáson vesz részt, amely után a lábadozási időszak hat hétig tart. Ezt úgy időzítette, hogy a nyári igazgatási szünetet is magába foglalja. Így július 17-től augusztus 29-ig, az igazgatási szünet napjait is figyelembe véve, 31 napot lesz szabadságon. A kötelező téli leálláson túl pedig 2025. december 15. és 19. között tervez öt nap szabadságot kivenni.
A polgármester a levelében hozzátette, a helyettesítése a beosztási rendszer szerint minden esetben megoldott. Így a zuglói önkormányzat zavartalan működése folyamatosan biztosított.
Őrsi Gergely, II. kerület: szeptembert leszámítva minden hónapban elmegy néhány napnyi szabadságra
Az MSZP-ből tavaly kilépett városvezető szintén spórolt tavaly, 7 nap szabadsága maradt, ebből hármat januárban, egyet februárban, szintén hármat a napokban (március 5.-7. között) vett/vesz ki.
Ezt is ajánljuk a témában
Saját bevallása szerint az ő pártja: Buda.
Az idénre vonatkozó 39 napját szépen elosztotta a hátra lévő hónapokra, egyedül szeptemberben megy be minden munkanapon a Mechwart ligeti irodájába. Áprilisban és májusban öt-öt napot lesz távol, júniusban hármat, a két nyári főhónapban két-két részletben tíz, illetve hét napot, júliusban 7-11., továbbá 21-25., augusztusban 11-15. és 18-19. között. Októberben, valamint novemberben három-három napig kell a kollégáinak nélkülözniük (13-15., illetve 10-12. között), december pedig szilveszterkor, illetve az azt megelőző két napon.
Papp László, Debrecen: egybefüggően legfeljebb 7-8 munkanapnyi szabadságra megy el, hosszabb távollét nem fér bele
A Hajdú-Bihar vármegyei nagyváros irányítója idén 39 nap szabadsággal rendelkezik ebből eddig 7 munkanapot vett ki (a néhány nappal ezelőtti levele megírásáig). S közölte, az év további részében sem tervez több időt távol tölteni a várostól.
„Debrecen dinamikus fejlődése és az ezzel összefüggő tennivalók nem teszik lehetővé azt, hogy a polgármester hosszabb, egybefüggő szabadságra menjen.
Ez akkor is így van, ha Debrecen alpolgármesterei, valamint a hivatal munkatársai nagy munkabírású, jelentős szakmai tapasztalatokkal rendelkező, önálló tevékenységre, kompetens döntéshozásra alkalmas, kiváló kollégák” – fogalmazott, és hozzátette, a város eredményeit ugyanis mindig folyamatos együttműködéssel, csapatmunka keretében érik el, amely nem enged meg hosszabb távollétet a város ügyeinek intézésétől. Az idénre tervezett leghosszabb egybefüggő szabadsága 7-8 munkanap lesz, még a nyári időszakban is.
Budai Lóránt, Jászberény: Minden hónapban pihen néhány napot, de nyáron sem viszi túlzásba
Idén 44 nap szabadság illeti meg, ebből öt 2024-ből húzódik át. A jobbikos polgármester február 28-án azt válaszolta a Mandinernek, hogy ebben az esztendőben addig hat napot vett ki. Ez azért érdekes, mert a képviselő-testület február 12-i határozata szerint erre a két hónapra mindössze három napot ütemeztek be neki: január másodikát és harmadikát, valamint február negyedikét, ezek szerint rendkívüli helyzet állhatott elő.
Márciusban távol volt még a munkahelyétől 3-án, illetve nem fog dolgozni 19. és 21. között.
A többi hónapban így alakul a szabadsága: április 22-23., május 12-13., 17., június 16-17., 23-24., július: 16-21., 25-31., augusztus: 11-12., 27-29., szeptember: 3-5., október: 18., 30-31., november: 3-4., december: 4-5., 13., 29-31. Ebből az derül ki, minden hónapban elmegy pár napra, de még nyáron sem viszi túlzásba.
Berlinger Attila, József, Szekszárd: a 46 szabadnapba sok minden belefér, 10-10 nap júliusban és augusztusban is
Tolna vármegye székhelyének fideszes irányítója idén 46 napot tölthet szabadságon, tehát hét napot hozott át tavalyról. Januárban már távol volt három napot, legközelebb áprilisban megy el, 17-én, valamint 22. és 25. között, amely összesen öt nap, májusban azonban mindössze 17-én kell hiányolniuk a munkatársainak. Az első nyári hónapban újra öt napig lesz szabadságon (23-a és 27-e között). Júliusban és augusztusban azonban hosszabban élvezi a nyarat, 10-10 napot vesz ki (14-25., illetve 4-15. között). A szeptembert végigdolgozza, októberben azonban 18-án, illetve 27. és 31. között nem fogja aláírni a jelenléti ívet. Szintén hat napra vonul el decemberben, Luca napján, 13-án, továbbá a szenteste előtti két napon, valamint 29-e és 31-e közt.
Ezt is ajánljuk a témában
Berlinger Attila polgármester azt nem árulta el, milyen borral koccintott a győzelemre, azt mondta, nem szeretne 30-40 kiváló borászt megsérteni.
Schwartz Béla, Ajka: zavar a dokumentumokban, 31 napos lett a Veszprém vármegyei városban a február
A szocialista városvezető azt írta a Mandinernek, hogy 39 szabadnapot vehet igénybe, plusz az előző évről áthozott hatot, ebből két napot vett ki januárban. Ez több ok miatt is felettébb érdekes. A szabadságolási ütemterv szerint – legalábbis ez szerepel a képviselőknek kiküldött előterjesztésben, amelyet maga az érintett, tehát Schwartz nyújtott be – februárban 27-től 31-ig kivett volna öt napot. A gond csupán az, hogy a múlt hónap véget ért 28-án... A február 12-én megtartott testületi ülés jegyzőkönyvében már korrigáltak, eszerint februárra nem kért a polgármester szabadságot,
januárban azonban aszerint nem két napot volt távol a hivatalától – ahogy nekünk írta –, hanem ötöt, 27-től 31-ig.
Ennek tükrében nehéz eldönteni, hogy az év hátralévő részében mennyiben tartja be az ütemtervet, amely szerint ebben a hónapban (a közepén), valamint júniusban (az elején) öt-öt napot pihen. A júliust végig a Városházán tölti, augusztusban 4-től 22-ig megy szabadságra, ami 14 munkanapot jelent, október és november elején szintén öt-öt napot, továbbá karácsony és szilveszter között sem dolgozik, illetve decemberben még a 13-át hagyja ki.
Ezt is ajánljuk a témában
Sándor Balázs szerint Schwartz Béla bosszúból javasolta azt, hogy szüntessék meg a tanácsnoki pozícióját, a városvezető szerint az MKKP-s képviselő alaptanul vádaskodik.
Cserdiné Németh Angéla, XV. kerület: Március 21-én szabadságon lesz, de feltehetően nem a Tanácsköztársaság miatt
Rákospalota, Pestújhely és Újpalota vezetője öt napot takarított meg 2024-ben, így 44-et oszthat be az idén. Eddig már januárban letudott ötöt, februárban pedig egyet, és márciusban is csak egyetlen napon nem megy be a hivatalába, 21-én. Ez a Tanácsköztársaság kikiáltásának napja, amely a rendszerváltás előtt ünnep volt, de
nem szeretnénk rosszindulatúan azt állítani, hogy a DK-s politikus nosztalgiázik, gyaníthatóan más elfoglaltsága van.
Április elején négy napig szintén nem lesz megtalálható a Bocskai utca 1-3. alatt, májusban csak egyszer, a hónap közepén. Nyáron június utolsó napjától július közepéig lesz szabadságon, 14 munkanapon. Október és november közepén hat, illetve öt napig kénytelenek a munkatársai a főnöküket nélkülözni, decemberben pedig 12-13-án, illetve az év legvégén.
Kovács Gergely, XII. kerület: nem tartotta be a választási ígéretét, a megválasztása után nem ment el azonnal szabadságra
A Kutyapárt elnöke tavalyról két napot adott hozzá az idei 39-hez, így 41 nap szabadsága van 2025-ben. Arra a kérdésre, hogy eddig már hány napot vett ki és mikor, a sajtós kollégái azt válaszolták, hogy a „Polgármester úr célja, hogy minél aktívabban részt vegyen az önkormányzat és a kerület munkájában, ezért hosszabb szabadságra még nem ment el. A választáson elhangzott ígéretével ellentétben, amelyben azt nyilatkozta, hogy ha megnyeri a választásokat azonnal elmegy szabadságra, nem tartotta be.”
S hogy mikor kívánja kivenni a szabadságát? Itt a válasz:
„A Polgármester úr időarányosan osztotta el a szabadságokat – hosszabb időre augusztusban kíván elmenni, mikor nincs ülésszak”.
De megvannak a konkrét időpontok is, az utolsó nyári hónapban valóban belehúz a polgármester, még Karácsony Gergelynél is többet lesz távol a hivatalától, 21 munkanapot. Ám addig is „lóg” egy keveset: márciusban négy, a hónap közepén, május elején két, június végén pedig öt napot.
Viszont jó – vagy meggyőződés alapján nem túl jó – hír a hegyvidékieknek, hogy végigdolgozza az egész őszt, és decemberben csak a Mikulást ünnepli meg két napig, azután ugyanennyi időn keresztül rákészül a karácsonyra, majd három napig búcsúztatja az óévet és köszönti az újat.
Nyitóképünk forrása: Márki-Zay Péter Facebook-oldala