Azt kérdezte Schwartztól, van-e információja arról, milyen szerepe volt a képviselőtársának a történetben, kiáll-e mellette, bízik-e benne, illetve arra is kíváncsi volt, eddig miért nem szólalt meg nyilvánosan.
A kutyapárti képviselő szerint érdemi válaszok helyett bibliai idézetekkel tarkított prédikációt hallhattak a képviselők a polgármestertől, amelynek az volt a lényege, hogy Sándor miért foglalkozik ezzel az üggyel, miért avatkozik bele mindenbe. Ezt követően módosították az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, amelynek értelmében megszüntették az ifjúsági tanácsnoki pozíció. Az előterjesztés arra hivatkozott, hogy nincs szükség erre a tisztségre – érdekes, pár hónappal ezelőtt még szükség volt rá –, és létrehoztak egy másik, sporttanácsnoki pozíciót, amelyre nem a kutyapárti politikust választották meg.
Sándor szeretett volna felszólalni, hogy elmondja, miért tartja ezt politikai bosszúnak, de Schwartz két mondat után nem hagyta tovább beszélni. A kutyapárti képviselő a költségvetésről szóló vitában sem mondhatta el a véleményét – a polgármester két mondat után megvonta tőle a szót –, azt akarta szóvá tenni, hogy
az idősek otthonában a hozzájárulási díjat drasztikusan, duplájára emelték, zöldfelületek helyett rengeteg parkolót építettek és térkőrengeteg alakult ki a városban,
eladták a fiataloknak kedvezményes lakhatást biztosító fecske- és galambházakat, az egyesületek pedig idén nem kapnak támogatást.