Letartóztatásban maradnak az óbudai korrupciós botrány főszereplői

2024. július 15. 19:44

Az ügyben Kiss László DK-s polgármester is gyanúba keveredett.

2024. július 15. 19:44

Nyitókép: Kiss László és Karácsony Gergely (Fotó: Kiss László facebook-oldala)

 

Szeptemberig meghosszabbította az óbudai korrupciós botrány kulcsfigurája, a baloldal fontos háttérembere, P. Gábor és egy társa letartóztatását a bíróság – tudta meg a Magyar Nemzet.

Az ügynek eddig tíz gyanúsítottja van, köztük Czeglédy Gergő, az óbudai alpolgármester, akit százmilliós korrupcióval gyanúsít az ügyészség 

– idézi fel a lap, emlékeztetve, hogy az ügy hátteréről 2021-ben Anonymous nevű álarcos alak számolt be számolt videóiban. Az egyik rejtett kamerával készített felvételen például az látszik, hogy P. Gábor és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forintnyi, feltételezhetően kenőpénzzel számolt el. A felvételeken jól látható az is, ahogyan a pénzt  – amelyek az álarcos alak magyaráztat szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott összegek voltak – papírzacskóba tették.

Az első gyanúsítottakat – köztük P. Gábort – március elején fogták el. Akkor az ügyészség annyit közölt, hogy egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a III. kerületi Önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal.

A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították.

Néhány hete ugyanakkor az is kiderült, hogy kinél landolhatott a pénz jelentős része: őrizetbe vették, letartóztatták és minősített vesztegetéssel gyanúsították meg Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét és egy bizalmasát. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az alpolgármestert azzal gyanúsítja, hogy százmillió forintnyi kenőpénzt fogadott el, hogy biztosítsa egy reklámcég plakátjainak elhelyezését Óbudán. A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezésére fiktív szerződéseket kötöttek.

A Magyar Nemzet emlékeztet, hogy Kiss László DK-s polgármester is gyanúba keveredett, az ügy egyik szereplője ugyanis azt vallotta, hogy a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett, készpénzben felvett pénzösszegekből Kiss László polgármesternek is adni kellett. 
 

 

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
letsgobrandon-2
2024. július 15. 21:51
emeletes ágyat nekik !
tavirozsa2
2024. július 15. 21:26
Duplapriccs rendel?...
atti64
2024. július 15. 20:13
A DK AZ SZÁMOMRA PATKÁNYOK GYÜLEKEZETE NINCS KÖZTÜK1 EMBER SE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Zsolt75
2024. július 15. 19:52
Újhülye mikor megy börtönbe? Vagy a hálapénz az nem korrupció?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!