Itt a bejelentés: visszaszereztük, újra magyar kézben a reptér

2024. június 06. 17:57

A Gyurcsány-kormány 2005-ben elkótyavetyélte ezt a nemzeti kincset, hiszen az állam számára rendkívül előnytelen vagyonkezelési szerződést kötött – emlékeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 06. 17:57

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően ma, azaz 2024. június 6-án aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése. Ezzel a tranzakció lezárult, így közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér.

A Gyurcsány-kormány 2005-ben elkótyavetyélte ezt a nemzeti kincset, hiszen az állam számára rendkívül előnytelen vagyonkezelési szerződést kötött.

A reptér tulajdonlása szuverenitási kérdés, amely nem csak a személyszállítás és a turizmus, hanem az áruszállítás miatt is stratégiai jelentőséggel bír, a gazdasági vérkeringés egyik ütőere. Éppen ezért volt történelmi bűn, amit 2005-ben a dollárbaloldal a reptér elhibázott privatizálásával elkövetett. Mindezt tovább tetézte, hogy az eladásra gazdasági konjunktúra mellett, békeidőben került sor. 

A jelenlegi kormány ezzel szemben a mostani háborús idők közepette is képes volt arra, hogy kijavítsa ezt a megbocsáthatatlan hibát és visszavásárolja a repteret.

A mai megállapodásnak köszönhetően vételár arányosan a 

Magyar Állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben,

 a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot. A vételár 3,1 milliárd euró, a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium a sajtóközleményében.

 

Összesen 528 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tajtajacsak-2
2024. június 09. 19:47
Balos libsik! 🍓 ️ ­É­­­r­­­t­­­é­­k­­­e­­l­­­jétek­­ ­a­­ ­­­s­­­z­e­­­x­i­­­ ­­p­u­­­n­c­i­m­­a­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­𝐖­­­.­𝐗­𝟏­­­𝟖­.­­𝐅­­𝐔­𝐍 és vonyíííítsatooook! Jó nézni a vergődéseteket!
Saksafar
2024. június 07. 13:34
Ezt is abból vették visza, amit a zóóóóbáááán mindent ellop! Értitek ballibant faszok?
Saksafar
2024. június 07. 13:31
Senkinek kétsége ne legyen, ha ezek újra a bödön mellék kerülnének, újra eladnának mindent, épp mint azelőtt. Mondjuk arra azért kíváncsi vagyok kiderül-e merre van Budapest 270 mrd forintja, mert kariferi nem épített semmit, szimplán csak lenyúlták. Remélem Vitézy kicsit megkapargássza majd.
kalapali2
2024. június 07. 09:09
Feeri, Feeri! Igen Klárika? Hát, hogy a fenében adtad el azt a repteret ami megint Orbáné? Lehet, hogy a maligán alkudott Klárikám. Ne aggódj Klárika, az indonéz szénbányáig még nem ér Orbán keze!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!