Túl a hagyományos hadviselésen – Somkuti Bálint könyvéről

Nem is lehetne aktuálisabb egy a hadviselés „trendjeiről” szóló könyv, mint most, az ukrajnai és a közel-keleti háború idején. Nagy is a keletjük az olyan szerzőknek, mint Robert C. Castel vagy Somkuti Bálint. Castel Függőleges koporsója több kiadást megért, s így járhat Somkuti Negyedik generációs hadviselés című kötete is, amely nemrég jelent meg az MCC Press gondozásában. Somkuti a Mandiner Stratéga podcastjének rendszeres vendége, és a másik szerzőhöz hasonlóan hírportálunkon és lapunkban is gyakran megszólal és jegyez írásokat. Az olvasók és a nézők igénylik a zajló háborúk folyamatainak szakszerű elmagyarázását. A hírportá­lon és a podcastekben a fegyveres konfliktusok napi eseményeinek megfejtése olvasható, hallható, a könyvek pedig alkalmasak arra, hogy nagyobb távlatból értelmezzük a dolgokat. Somkuti kötete nem is kifejezetten valamelyik zajló háborúról szól, habár időnként mindegyiket megemlíti. Inkább a kortárs hadviselés módozatait mutatja be nagy ecsetvonásokkal, a részletekben nem elmerülve, a negyedik generációs hadviselés elméletére koncentrálva. Bemutatja, hogy mikor született az elmélet, milyen módozatai és kritikái vannak, és foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy leváltja az első hármat, vagy inkább hozzájuk adódik – Somkuti szerint az utóbbi valószínű. Végül azt is megtudhatjuk, mik a modern állam lehetőségei és korlátai a negyedik generációs hadviselést tekintve.

De mik ezek a generációk a hadviselésben? Az első generációs hadviselés körülbelül a 17. századtól a 19. század elejéig volt jellemző, itt a gyalogos és lovas élőerő, a puska meg az ágyú kapta a főszerepet. A második generációs hadviselés már gépiesedett, a tűzerő lett fontos az ellenség erejének felőrlésében. A harmadik generációs hadviselésben a légierő vált dominánssá, a fő cél már nem az ellenség fizikai elpusztítása volt, hanem az utánpótlás- és a kommunikációs vonalak megsemmisítése, illetve a moráljának megtörése például a hátország bombázásával – ilyen volt például a Wehrmacht villámháborús harcmodora. A negyedik generációs hadviselésben a háború az élet minden területére kiterjed, sokszor nincs is fizikai harc. A jelenség illeszkedik posztmodern világunkhoz, amelyet a mindenben elmosódó határok jellemeznek. „A negyedik generációs hadviselés pontosan körvonalazott politikai célok érdekében végzett, gyakran több szervezet ideológiai közösségén alapuló, általában nem katonai tevékenység, amely szakít a hagyományos hadviselés szabályaival, és hatását több, egymást kiegészítő és felerősítő területen végrehajtott katonai és nem katonai művelet eredményeképpen fejti ki.” Idetartoznak a kibertámadások, a médiaharc, a közvélemény megnyerése, a jogi eszközök bevetése, a nem állami szereplők – gerillacsoportok, ngó-k, vallási közösségek, a Blackwaterhöz és a Wagnerhez hasonló magánhadseregek – belépése és bevetése, s még sorolhatnánk.

A kötet Bosznia-Hercegovina, Afganisztán és Koszovó rövid elemzésével is szolgál, majd Kína és Irán lehetőségeit mérlegeli, és egy rövid kitekintéssel zárul egy esetleges tajvani konfliktusra.

Somkuti Bálint: Negyedik generációs hadviselés – Árnyék­háborúk a modern korban. MCC Press, 2024