Újabb megállapodások Kínával, a ferihegyi repteret is érinthetik

2024. szeptember 06. 15:52

A Nemzetgazdasági Minisztérium fontos célnak nevezte, hogy egy kínai légitársaság légikikötőt hozzon létre a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

2024. szeptember 06. 15:52

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Ahogy arról korábban a Mandiner is beszámolt, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Kínába utazott a napokban. A tárcavezető pekingi látogatásán amellett, hogy bankvezetőkkel találkozott, együttműködési megállapodást írt alá Szün Je-li kínai kulturális és turisztikai miniszterrel, 

amely tovább erősíti a Magyarország és Kína közötti szakmai együttműködést a turizmus területén

közölte pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A közlemény szerint az együttműködési megállapodás előkészítésében fontos szerepet játszott a Magyarország által idén szervezett EU–Kína Turisztikai Párbeszéd Európában című konferencia, amelyet július 3–5. között rendeztek meg Budapesten számos kínai szakmai résztvevő jelenlétében. Ez a rendezvény volt a magyar EU-elnökségi program első jelentős hazai eseménye, amely a turizmusdiplomácia kiemelt fontosságát hangsúlyozta mindkét ország számára – idézték fel.

Ezt is ajánljuk a témában

Felkapott úticél Magyarország a kínaiak körében

A szaktárca kiemelte, 

az együttműködés alapját a Magyarországra beutazó kínai turisták számának növekedése indokolja.

A kommünikében ismertették, hogy miközben 2023-ban 110 ezer kínai vendég érkezett országunkba, 2024 első hét hónapjában ez a szám már elérte a 105 ezret: a turisták összesen 270 ezer vendégéjszakát töltöttek el hazánk különböző pontjain.

Ehhez hozzájárult az is, hogy immár heti 21 közvetlen légi járat köti össze Budapestet hét kínai nagyvárossal. 

Fontos mérföldkő volt március 7-e is a két ország kapcsolatában: azóta ugyanis a magyar állampolgárok 15 napot meg nem haladó tartózkodás esetén vízummentesen utazhatnak Kínába. Mindezeken túl 2024-ben kezdte meg működését a Budapesti Kínai Kulturális Központ, valamint sikeresen lezajlott a kínai turisztikai hét is, mely a kulturális kommunikáció erősödésével támogatja további együttműködések létrejöttét.

Újabb fontos célt határoztak meg

Az NGM közleménye szerint 

fontos cél, hogy egy kínai légitársaság légikikötőt hozzon létre a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 

amely Budapestről továbbszállíthatja a kínai utasokat nyugat felé. 

A kormány stratégiai fontosságú ágazatként tekint a turizmusra, amely Magyarország gazdaságának meghatározó pillére, az ország GDP-jének több mint 10 százalékát biztosítja – húzták alá.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2024. szeptember 07. 02:00
Több tényező is felmerül, ha valaki Magyarországot választja egy másik kontinensről. Az első az objektív: bárki, aki a térképre néz, látja, hogy Magyarország Európa közepén fekszik. A másik lehetséges tényező a belpolitikai stabilitás. És tényezők között külföldi szakértők számára értékelhetetlen, szubjektív tényező is akad Kína számára, amelyre a magyarázatot a történelmi múlt adja. Ennek egy részéről ad valami támpontot a Kínában járt Szántai Lajos "Ősi utak Ázsiában" c. előadása (www.youtube.com/watch?v=_OdL0g9hkFY). A kínai turizmus olyan szintre kerülhet, hogy a visszatartott EU-s pénzek hiánya pótolható. A csepeli szabadkikötőt is nyugodtan lehetne közösen fejleszteni. Persze, vannak, akiknek mindez olyan, mint bikának a vörös posztó.
herden100
2024. szeptember 06. 20:47
m.youtube.com/watch?v=6p83IbLrU50&t=470s&pp=ygUGQmFyYWth pin.it/3knPUCRrV pin.it/1itcQHTim pin.it/128PWGvO0 pin.it/5jWF2j6E9 pin.it/6NYuZ65Bh pin.it/7dUqbIGSl pin.it/6HnOf4Cia pin.it/5JN0WSDtr pin.it/5hxM99ifw
Lehigh
2024. szeptember 06. 18:29
Nagyon jo!! Remelem lesz ezek utan Budapest es NEW YORK vagy NEWARK vagy PHILADELPHIA vagy valami masik USA 🇺🇸 varossal kozvetlen jarat. COVID ELOTT VOLTAK.
Chekke-Faint
2024. szeptember 06. 18:12
Lajoss Lajoss ne foss az agyvérzésed is Kínából fog jönni...DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!