Ezt mondta a belorusz tévében oroszul nyilatkozó magyar politikus az orosz-ukrán háborúról (VIDEÓ)

2024. augusztus 13. 10:25

Mint régi barátjukat üdvözölték a hazai párt elnökét a belarusz riporterek.

2024. augusztus 13. 10:25
null

A Munkáspárt TikTok-oldala, mert ugye van már ilyenje is, számolt be arról, hogy interjút adott az egyik belarusz csatornának Thürmer Gyula, a párt első embere. Mint írták, Thürmer Gyula nem ritka vendég a belarusz televíziókban, most azért keresték, hogy

 betekintést nyerjenek a belaruszok a nyugati politika helyzetébe, illetve a Munkáspárt politikájába. 

Ezt is ajánljuk a témában

Thürmer Gyula mindenekelőtt elmondta, véleménye szerint Nyugat-Európa és a nyugat-európai kapitalizmus évek óta válságban van. A mostani háborús válsággal kapcsolatban leszögezte, az egész Európai Unió és nem tudják, hogyan lehet ebből a krízisből kikecmeregni. 

Sajnos azok a liberális kormányok, amelyek jelenleg Nyugat-Európát irányítják, valamint a liberális tőke, ebből a helyzetből a védelmi ipar fejlesztésében látják a kiutat. Ha több pénzt költenek a védelemre, és felépítenek egy védelmi ipart, az előbb-utóbb háborúhoz fog vezetni”

– szögezte le Thürmer Gyula. 

@munkaspart Thürmer Gyula nem ritka vendég a belarusz televíziókban, és nemrég ismét meghívták, hogy betekintést nyerjenek a belaruszok a nyugati politika helyzetébe, illetve a Munkáspárt politikájába. #belarussia #tv #Thürmer #Thurmergyula ♬ eredeti hang – Munkáspárt - Munkáspárt

 

 

 


 

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gebsi1
2024. augusztus 13. 14:37
Milyen komikus, de el kell ismerni, hogy Thürmer és Toroczkai az a két politikus az országban, akik jottányit sem változtattak az elveiken amióta politizálnak. Thürmerről azt mondják hogy kommunista, de ugyanezt mondták nem olyan rég a teljes maszopos/dk-s bandáról, pedig ég és föld a különbség kettejük között.
Bell & Sebastian
2024. augusztus 13. 12:55 Szerkesztve
A fehérorosz potenciális felvevőpiac a számunkra. Akik ott jártak, azt állítják, élhető ország. Nem gondolom, hogy több megalkuvásra lenne ott szükség, mint itthon. Azt meg végképp nem értem, mitől gond az, ha Thürmer (mondjuk a Der Stürmer nekem jobban tetszene), erősíti bennük azt az érzést, hogy nem vagyunk piszkálódós fajta, és teljesen normális politikusaink vannak. Ami alapvetően nem igaz, de tőlem hadd higgyék, csak adjon egy héliumfröccsöt a halszagú országimázsnak.
Dixtroy
2024. augusztus 13. 12:53
Gyula megfejti a politikát. Csuhajja.
B_kanya
2024. augusztus 13. 12:36
"genusnexxt 2024. augusztus 13. 11:09 Ájvé, megjött a híg fos" Független Ojjektív Sajtó azaz smogger a pigmentált pedofil-fil.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!