Ritkán jön jobb! A világrendszer változásáról

Nyitókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

„A miniszterelnök tusnádfürdői beszéde végiggondolt geopolitikai irányvonalakat jelölt ki, amelyek megérdemlik az érvelő vitát. A vita ugyanakkor elmaradt, az ostoba pártközleményeken és a fasisztázásokon túl érdemi ellenpontozás nem született a beszédre. Én most szakítva a magyar politika hagyományos menetével, erre teszek kísérletet. Az állításom az, hogy az Orbán Viktor által felvázolt alternatíva nagyobb bizonytalanságot, több kockázatot jelent, mint ahogy azt a miniszterelnök gondolja. Vezérfonalként ne abból induljunk ki, hogy most végre csak jobb lehet, inkább az legyen a fejünkben, hogy jobb csak ritkán jön.

Részben a vita elősegítése, részben a moralizálás elkerülése végett kezdjük azzal, hogy keretrendszerként elfogadjuk: nekünk az elsődleges feladatunk az, hogy a világpolitikai kérdéseket Magyarország szempontjából vizsgáljuk meg. Mivel más ezt helyettünk nem fogja megtenni, és mivel mindenki más, a világhatalmak is, érdekalapú lépeseket tesznek, badarság lenne, ha pont egy Magyarország méretű ország lenne az egyetlen, amelyik a világ morális iránytűjét követve törekedne az egyetlen Igazság irányába.

Abban kétségtelenül igaza van Orbán Viktornak, hogy változás tapasztalható a háborúban és a háború okozta nemzetközi helyzetben, érdemes tehát ezzel kezdeni. A beszéd lényegi része is erről szólt, én is többször vitatkoztam Orbán Viktorral erről az Országgyűlésben, és bár úgy tűnik, az eddigi érveim nem értek maradéktalanul célba, tennék egy újabb kísérletet.  A béke Magyarország számra alapvető érdek, hiszen, ha háború van egy szomszédos országban, az rossz. Minél közelebb van, minél nagyobb háború annál rosszabb, mert annál nagyobb instabilitást okoz Magyarországnak. Ezért érdekünk a béke Ukrajnában és legalább ennyire elsődleges érdek, hogy ne legyen semmilyen, a jelenleginél komolyabb konfliktus a Balkánon.

A miniszterelnök azt mondja, hogy két ellentétes magyarázat van arra, hogy mi okozta a háborút. Ukrajna a nemzetközi jogra és a támadás tényére, Oroszország pedig a NATO provokációjára és az amerikai beavatkozásra hivatkozva egy védelmi háború történetét meséli el. Az igazság elvileg valahol félúton van, kéne gondolnunk. De ahelyett, hogy azt néznénk meg, hogy mi az igazság a két magyarázat között (az előbbi tényekkel jelentős könnyebben alátámasztható), nézzük meg azt, hogy melyik magyarázatnak mi a mögöttes jelentése.

Oroszország magyarázata a háborúról egyet jelent: nem tartják magukat azokhoz szabályokhoz, amelyek az egypólusú világrendben alakultak ki. Az új világrend, amelyet a miniszterelnök sokat emleget, annyit jelent, hogy az Egyesült Államok befolyási övezete csökken és megszűnik a világ egyedülálló szuperhatalmának lenni. Változnak az erőviszonyok, nem érvényesek tehát az eddig elfogadott szabályok sem. Ukrajna ezzel szemben a szabályokra hivatkozik, és jelzi, hogy a status quo fenntartása csak akkor lehetséges, hogyha ezeknek a szabályoknak, akár katonailag is, de érvényt szerzünk.

Természetesen igaz az, hogy a világ nem foglalt egységesen állást Ukrajna mellett. A Brookings Intézet is megállapította, hogy amikor a Nyugat szolidaritást várt el Ukrajnával, akkor zendülést kapott válaszul, a Globális Dél megelégelte, hogy a Nyugat problémáit nyomják rá az egész glóbuszra. El lehet mondani, hogy globálisan mi a reakció erre a háborúra, de nekünk a szomszédunkban történik, ezért nekünk nem a globális szempontból kell kiindulni. Az alapvető kérdés tehát inkább a következő: jó-e nekünk, ha az unipoláris világ szabályai felborulnak és új hatalmi struktúrák jönnek létre? És ha választ kapunk arra, hogy jó-e ez nekünk, akkor azt is meg kell válaszolnunk, hogyan közelíthetünk az általunk jónak tartott állapothoz?”