Rossz hírt kapott minden autós, aki a Balatonra tervezi a nyaralását

2024. június 19. 13:11

Az M7-es autópályán felújítási munkálatokra van szükség.

2024. június 19. 13:11

A nyitókép illusztráció. Fotó: MICHAL FLUDRA / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Olyan szintű állagromlás állt be az M7-es autópályán, hogy a felújítási munkálatokkal még a nyári vakáció alatt sem tudnak leállni – tájékoztatott a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Azt írják, hogy bár tavalyi évhez hasonlóan idén is úgy tervezték, hogy a vakáció ideje alatt nem lesznek előre tervezett munkák Budapest és a Balaton (Balatonvilágos) között az M7-es autópályán, viszont az útburkolat állagromlása miatt, és

így az utazóközönség biztonságának érdekében, sajnos több helyen is elkerülhetetlenné vált a felújítás.

A munkák egy része már nem várhat őszig. Azokat a nyári hónapokban el kell végezni – tették hozzá. Azért, hogy a legkevésbé akadályozzák a nyári szezonális forgalmat, a munkák ütemezésekor csak azokon a szakaszokon fognak munkát végezni, ahol már most is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére, és ezt is a forgalmi szempontból kevésbé terhelt napokon.

 

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Intel
2024. június 19. 16:21
Az autópályák körül is hemzsegnek az ukrán ügynökök. Íme a munkájuk gyümölcse.
Dixtroy
2024. június 19. 14:50
Mert az állag hipphopp mára elromlott, és ezt nem lehetett tudni tavasszal!
pompom-2
2024. június 19. 14:47
Azért létezeik még élet az M7-en kívül is. Meg nem biztos, hogy mindenki onnan megy. Esetleg a pesti embert érinti sz@rul.
Lami
2024. június 19. 14:45
Ebben m ia rossz hir? Nem mindenki az M7-es megy a balcsira.Gondolom aki Györben vagy Szekszárdon lakik most aztán megilyedt. soproni ismeröseim már nagyon is aggódnak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!