Mindenféle tisztségekre jelölt embereket, polgármestereknek, képviselőknek, Budapestre és az Európai Parlamentbe is. Kiket? A nevükön és a hivatalos életrajzukon kívül semmit nem tudunk róluk. Mielőtt a gyereket óvodába adjuk, ha tehetjük, érdeklődünk, milyenek az óvónők. Rendesek, kedvesek, mert bárkire nem bízzuk a gyerekünket. Ha ki akarjuk festetni a nagyszobát, nyugodtabbak vagyunk, ha a festőt egy ismerős ajánlotta azzal, hogy ő elégedett volt, látta dolgozni.
Mondják, mit tudnak Magyarról?
Nem arra utalok, hogy milyen férj volt, hogy milyen lelkesen szolgálta a NER-t egy évtizedig. Arról tudunk valamit. Vezetett már mondjuk egy falut? Bármely összetett politikai közösséget? Egy nagyvárosi politikai szervezetet? Nem cégekről beszélek, az más. Rábíznának komoly dolgot, akiről eddig csak annyit tudnak, hogy talán meggyőzően szónokol? Ennyi alapján rábíznák az életüket? Miért nem áll ki vitákra? Miért keresi a kifogásokat?
Ugye a nevüket se nagyon, mostanáig valójóban azt se tudták, hogy léteznek ilyen emberek. De most is bajban lennének, ha fejből kellene megmondani, hogy Magyar listáján ki a második, aki elsőként menne ki Brüsszelbe, vagy ülne be a fővárosi közgyűlésbe. Na, beugrik legalább a nevük? Ráadásul ezek a jelöltek meg se mukkannak. Le vannak tiltva, Magyar tiltja le őket. Miért? Hajlandóak rájuk bízni ismeretlenül saját sorsukat? És a családjukét? A hazájukét? Annyi elég, hogy a Péter szerint rendes, jó emberek? Ennyi garancia elég a hazájuk sorsára? De hát egy új tévéhez nagyobb garanciát adnak a boltban.