Tordai Bencét azonban kemény fából faragták. Emberünk (akinek meggyőződése, hogy csupán politikai lejáratás áldozata) kesergés helyett harsány interjút adott a HírKlikknek, amelyben kendőzetlenül leleplezte a Fidesz népnyúzó politikáját. (Kifakadásában kimondatlanul is ott az ő koncepciózus meghurcoltatása.) A beszélgetésből megtudtuk, hogy a Fidesz elfáradt, kifogyott az ötletekből, amik eddig beváltak, immár nem működnek. »Ugyanazokat a sémákat ismétli újra és újra, a lejáratásoknak azonban egyre kisebb a hatásuk.« Vagyis a Fidesznek annyi, hiszen nem sikerült átfordítania a magyar társadalmat. Az emberek ugyanis az ostoba propaganda ellenére továbbra is hisznek a Nyugatban, az Európai Unióban és az észak-atlanti integrációban. Ő azt tapasztalja (gondolom, a zugluxusvillájából kitekintve), hogy Orbán Viktornak nem sikerült megtévesztenie az ellenzéki szavazókat a háborús riogatásaival. Tordainak egyébként szilárd meggyőződése (mintha az bárkit is érdekelne – P. Gy.), hogy Ukrajnába igenis kell fegyvert küldenünk, ha katonákat egyelőre nem is.
Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék. (A női mezőny trófeáját is párbeszédes vinné, Tímea asszony.)”