Üres játszóterek, túlzsúfolt idősotthonok – valóban gyermektelenné válhat a világ? Ebből a dokumentumfilmből kiderül!

Nők, menyasszonyok, anyák – Tervekből valóság?! címmel tartott nemrég konferenciát a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol Stephen J. Shaw, a „Születési szakadék – Gyermektelen világ” („Birthgap – Childless World”) című filmjét mutatták be, amit a rendező előadása, majd egy szakmai kerekasztal-beszélgetés követett. 

A konferencia kezdetén Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet elnöke, majd Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója köszöntötte a vendégeket.

Előadásában Stephen J. Shaw hazánk családbarát hozzáállását, és a magyar családpolitikát méltatta, amely számos intézkedéssel ösztönzi a gyermekvállalást. Hangsúlyozta, a gyermektelenség problémája nem csupán politikai kérdés, hanem minden társadalomra hatással van, mégis Magyarország az egyetlen ország, amely foglalkozik a jelenséggel. Véleménye szerint 

Az előadást és a kerekasztal-beszélgetést követően Stephen J. Shawval a filmben látottakról, a társadalmak lehetséges jövőképéről és arról is beszélgettünk, hogy miként tudnánk elkerülni a demográfiai katasztrófát, ahol a játszóterek üresen állnak majd, míg az idősotthonok pedig tele lesznek.

***

A „Születési szakadék – Gyermektelen világ” című dokumentumfilmben elhangzik, hogy a túlnépesedő bolygóról szóló előrejelzések évszázadok óta velünk vannak. De többször felmerült az utóbbi időben, hogy ezek tévesek lehetnek. Mióta látszik, hogy főként a nyugati társadalmak gyermektelenednek el fokozatosan?

1968-ban mutatkozott meg a statisztikákban először Németországban ez a tendencia, majd 1971-ben az Egyesült Államokban is felfigyeltek erre. Majd 1973-ban és 1974-ben Japánban, Svájcban és Olaszországban is megfigyelték ezt a jelenséget. Kijelenthető, hogy 1973 és 1974 fordulóján egy éles változás történt a csökkenésben. A két- vagy háromgyermekesek számát illetően között nem volt változás, ugyanakkor a huszas éveikben járó gyermektelen fiatalok, nem vállaltak ebben az időszakban gyermekt, elkezdték kitolni ennek az időpontját. Ebbe közrejátszott az 1973-as olajválság okozta gazdasági válság. 

 megmaradt ebben az anomáliában. Rövid idő alatt  kialakult, hogy a nők a huszas években  nem vállaltak gyermeket, így egyre többen kezdtek kicsúszni az időből.

A társadalmak miként reagáltak erre az új jelenségre?

Az említett országok még ekkor nem is realizálták ezt a helyzetet, hiszen a demográfiai folyamatok csak idővel éreztetik a hatásukat. Először fel sem tűnt, hogy kezdetét vette egy negatív eseménysorozat, hiszen pozitív fejlemények is lezajlottak: egyre több nő jelent meg például a munkaerőpiacon. Ezzel párhuzamosan csökkenni kezdett az álláskeresők száma is, mivel mindenki talált munkát, mert a nyugdíjba vonuló munkaerőt pótolni kellett. 

 Azonban most már mindez 50 éve tart, és már megjelentek az első komolyabb problémák is. A munkaerő látványosan csökken, miközben a nyugdíjasok száma nő. Abból a generációból, ahol csökkent a gyermekek száma értelemszerűen kevesebb szülőképes korú nő került ki, és ez az olló az idő előrehaladtával fokozatosan szűkül. Ezért láthatunk napjainkban egyre több idős embert magunk körül, miközben a játszóterek pedig elnéptelenednek. A demográfusok ezt már 30 éve látják, de nem olyan könnyű ezen változtatni.

Mi a dokumentumfilm üzenete a ma emberének?

Adatelemzőként dolgoztam évekig, és jövőbe mutató jelentésekkel foglalkoztam sokáig. Német cégekkel is dolgoztam együtt, és 2016-ban kerültek olyan adatok a kezembe, amelyeken megdöbbentem. Az előrejelzések gyors népességcsökkentést prognosztizáltak. Közben minderről alig beszéltek. Pedig a demográfiai adatokból kirajzolódott, hogy amennyiben nem változtatunk, akkor 20 év múlva nem lesz eladó, nem lesz vevő. Miközben rohamosan nő az eltartottak száma. Minden szám negatív irányba mutat. 

Mert – kis túlzással – még az sem okozna akkora problémát, mint ez a demográfiai törés.
Először könyvet akartam írni minderről, de a fiam lebeszélt erről, mondván a fiatalok dokumentumfilmeket néznek. 

Kezdetben úgy terveztem, hogy felkeresek pár országot, de mikor sorra nyíltak meg a személyes beszélgetések során az interjúalanyok, akkor beláttam, el kell menni a falig. Mert bár az nem változik, hogy ki mennyi gyermeket szeretne, vagy hogy csökkenne a születések száma, ugyanakkor 

 A megoldás pedig alulról, az egyének és a családvédő közösségek szintjéről fog vélhetően érkezni. Magyarországon bár jók a családpolitikai intézkedések, de ezek sem elegek önmagukban ahhoz, hogy a már említett tendenciának gátat szabjanak.

Bő egy évtizede olyan hangok is megjelentek, hogy azzal védjük a bolygót, ha nem vállalunk gyermeket. Illetve, hogy olcsóbb kutyát tartani, mint gyermeket nevelni.

Ezek az új tendenciák ahhoz járulnak hozzá, hogy a fiataloknál még inkább késleltessék a gyermekválallást. Egyeseknél ez egészen addig tartat, míg kifutnak az időből. Az említett hangok már a '70-es években megjelentek, akkor azt hirdették, hogy túlnépesedik a Föld, nem lesz elegendő élelmiszer, víz, ezért védeni kell a környezetet. Ez mára odáig jutott, hogy 

Miután kiderült, hogy mégsem halunk éhen, ezért kellett egy új zászló, ami mögé fel lehet sorakozni.

Pedig a felmérések mást mutatnak: a fiatal nők családra, gyermekre, gyermekekre vágynak.

Ez így igaz, a nők többsége valóban vágyik az anyaságra, a felmérések szerint a 90 százalékuk szeretne gyermeket. Magyarország pedig azért egy üdítő színfolt, mert itt ezekről a témákról lehet beszélni. Cambridge-ben volt olyan előadásom, amelyet nem tudtam megtartani, mert tüntetők jelentek meg, akik azt hangoztatták: a gyermekvállalás magánügy.

Véleményem szerint 

Fontosabb az önmegvalósítás és hasonlók. Arra kell fókuszálni, hogy az egyén valójában mit szeretne. Mert megvan annak az esélye, hogy aki kifut az időből, az gyermektelen marad. Olyan ez, mint a székfoglaló játék. A fiatal nők azt gondolják, hogy mindig ott lesz a szék, amire leülhetünk, azaz anyává válhatunk. Ezzel szemben a valóság az, hogy ahogy haladunk előre a korral, a székek eltűnnek. Ezért kell felhívni kampányokkal is az érintett korosztály tagjainak figyelmét arra, hogy a családalapítás kitolása milyen veszélyeket hordoz mind biológiai, mind társadalmi szinten. 

Az sem könnyít a helyzeten, hogy a képzett nők velük egy szinten lévő vagy magasabban kvalifikált férfiakra vágynak. Így a „játék” még inkább beszűkül: 25 nőre jut 10 szék. Eközben egyre több fiatal férfi adja fel a családról, a biztos egzisztenciáról szőtt álmait, mert könnyebb otthon videójátékokkal játszani, mint küzdeni a magasztosabb célokért. 

Kell-e attól tartani, főként Nyugaton, hogy az őslakos népesség kisebbségbe kerül, miközben a bevándorlók lélekszáma nő?

Az első generációs bevándorlók esetében két jelenség tapasztalható: vagy gyermekkel érkeznek, és hozzák magukkal azt a tradíciót, hogy sok gyermeket kell szülni. Vagy egyedülállóként kezdenek új életet az adott országban, és pár éven belül asszimilálódnak, és nem vállalnak több gyermeket, mint amennyi az országos átlag. 

 De ahhoz, hogy ez is láthatóvá váljon, el kell teljen mintegy 30 évnek. 

Minden országban van egy születési szakadék, amely a megszületettek és az 50 évesek között található. Évtizedekkel ezelőtt ugyanannyi volt az újszülöttek száma, mint az 50 éveseké. De mára ez radikálisan lecsökkent. Azaz egyre nő azoknak a száma, akiket a társadalomnak el kell tartania, és ebbe beletartoznak a bevándorlók is. 

A dokumentumfilmet alább tekintheti meg:

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay. Belső kép: KINCS-sajtó