Vajon mihez akar az ELLE nevű női magazin magyar kiadása „inspirációt” és „biztatást” adni? Ugye nem ahhoz, hogy férfiak a saját céljaikra használják egy nő testét?

„A melegek elfogadóbbak a gyerek egészségi állapotát, származását tekintve”, „Inkább nőjön fel egy roma kislány intézetben ahelyett, hogy szerető homoszexuális párhoz kerülne??” „Ha ők nem fogadhatják örökbe, külföldre kerül szegény!” – efféle mondatok jönnek szembe rendre, valahányszor a kétapás vagy kétanyás életközösségek létjogosultságáról van szó.

Kérdés, hogyan illeszkedik ebbe a narratívába az, amikor egy magazin címlapján két magyar férfi egy Kaliforniából hozott fehér csecsemővel pózol, méghozzá angol nyelvű „Born from love” mottóval.

A babát Isten éltesse sokáig testi-lelki egészségben, a konkrét esettől rá tekintettel vonatkoztassunk is el, a jelenségen viszont hadd szabadjon fennakadni. Ha ugyanis gyermek születik, akkor őt – ahogyan azt Márki-Zay Pétertől is tudjuk – mindenképp egy nő hozza világra, egy (1) apa hathatós közreműködésével. Amennyiben ráadásul kifejezetten „szerelemből születik”, és az ENSZ gyermekjogi egyezményének megfelelően a gyermek mindenek felett álló érdekét tartjuk szem előtt, akkor a nyugati világban nyilván találni kellene valamiféle módot arra, hogy az egymást és őt szerető édesanyja és édesapja fel is nevelhesse, vagy végszükség esetén egy környékbeli házaspár fogadja be és ne kelljen egy másik kontinensen élő idegenekhez kerülnie, ebből adódóan pedig a gyökereitől többszörösen elszakítva felcseperednie. Ha eddig azt tanultuk, hogy a külföldre történő örökbeadás rossz, most hirtelen miért kellene ünnepelnünk ugyanezt egy olyan gyermek esetében, akiért két kézzel kapkodna minden helyi várólistás pár? Ha a gyermek érdekeivel ellentétesnek tekintjük, hogy egy nagyobbacska borsodi testvérpárt végül egy gyermektelen olasz nő és férje neveljen fel, akkor az

Tegyék, ha úgy látják jónak, de vajon miben nyújt egy efféle történet – ahogy az ELLE írja – „kapaszkodót” azoknak, akik kirekesztve érzik magukat? Most, hogy a képet látják, nosza, ők is vesznek néhány repülőjegyet Kaliforniába (ilyenkor a klímapánik diszkréten pihen), kibérelnek egy klassz házat Svédországban és máris lesz egy szép kislányuk? Vajon nem inkább arra példa-e ez az egész, hogy pénzzel mennyi minden megoldható? Akkor, amikor Cseh Katalin szerint állítólag „az ország kilenctizede sóhajtozik, ha mondjuk húst kell vennie a boltban”, valóban az lenne forradalmi és történelmi, ha a „high society” egyik tagjának babaprojektje kerül egy drága magazin címlapjára?

De ez még a jobbik és olcsóbbik, klasszikus örökbefogadásos út; tudjuk azonban, hogy

akik szerelemből befizetnek egy összeget, amiért cserébe gyerekhez jutnak egy olyan államban, ahol ez béranyaság révén lehetséges – mondjuk Ukrajnában vagy Kaliforniában, ahol óhajtja a kedves ügyfél. Ha véletlenül ez az eset állna fenn (nem vájkálnék én ebben, ha nem épülne rá látványos „értékközpontú” kampány), akkor még kevésbé értenénk, mi az, amihez az ELLE című női(!) magazin az akciójával „inspirációt, biztatást” kíván adni.

Ahhoz-e, hogy egy kislány a magzati életének hónapjai alatt adásvétel tárgyát képező árucikk legyen, majd pedig felnőtt emberek előre megfontolt szándékából esetleg anyahiánnyal élje le az egész életét? Ha azt állítjuk, hogy egy meleg férfi pótolja az édesanyát és a vele való, születés előtti és utáni szimbiózist, vajon nem degradáljuk-e a nőt szülőgéppé, akinek annyi érdemi funkciója van a történetben, hogy kihordja a gyereket, onnantól kezdve viszont szerepe irreleváns?

Ilyenkor persze jön az érv, hogy „annyi az alkoholista vagy elhanyagoló anya: örüljünk, ha valaki egy ilyen helyett szerető férfiak mellett nő fel!”. Remek felvetés, csakhogy valamiért mindig akkor kerül elő, amikor közel s távol nincs a láthatáron efféle bántalmazó, akivel szemben meg kellene védeni a konkrét csöppséget. Ha azt mondanám, hogy úgy általánosságban egy babának sokkal jobb helye van egy kiegyensúlyozott, gondoskodó, szerető heteroszexuális házaspárnál, mint két antidepresszánsokon élő passzív-agresszív homoszexuálisnál, akkor ugye homofób lennék a súlyosan torz összehasonlítás miatt?

Ha majd a címlapon olyan homoszexuálisokat látunk, akik egy bántalmazott és más örökbefogadók által nem vállalt kiskorút tartanak karjaikban, megnyithatjuk ezt a vitát, addig alapja nincsen.

Béranyaság esetén meg aztán pláne fals az elhanyagoló heteroszexuális anyákra hivatkozni – hiszen az efféle biznisz pont érzelmi elhanyagolást generál azáltal, hogy a méhét üzleti célokra használó nő nem fogja ugyanazt a kötődést kiépíteni egy leszállítandó rendeléshez, mint a saját, ingyen szeretett gyermekeihez; de még csak az esetleges biológiai apa se duruzsol az adott magzathoz annak születéséig. Az ELLE főszerkesztője szerint a címlap „azt a tagadhatatlan igazságot bizonyítja, hogy a család nem a biológiáról, hanem a kötelékekről szól” – ha ez tagadhatatlan igazság volna, akkor is ott lenne egy kulcsszó, a kötelék, amelyet magzati korban sem kellene elhanyagolhatónak tekinteni.

De ráadásul nem világos, mi lenne ebben tagadhatatlan. Ha ez egy ilyen vagylagos dolog lenne, hogy vagy biológia, vagy kötelék, akkor örökbefogadásnál miért alapszabály, hogy a kicsinek kezdettől fogva tudnia kell az örökbefogadás tényéről, azaz az aktuális kötelékein kívül a biológiai származásáról is? A szülő halála esetén miért illeti meg kötelesrész az érvényesen ki nem tagadott, de akár évtizedek óta nem látott leszármazót?

a jövőben így a biztosítóknak ugyanúgy finanszírozniuk kell a petesejt-donációval egybekötött béranya-szolgáltatás homoszexuálisok általi igénybevételét, mint egy heteroszexuális pár termékenységi kivizsgálását – amin már késő háborogni: mihelyt egy társadalom elhiszi, hogy „a család nem a biológiáról, hanem a kötelékekről szól”, egy efféle jogszabály meghozatala a lehető leglogikusabb lépés.

A gond csak az, hogy a vonatkozó ENSZ-egyezmény értelmében a gyermeknek joga van ahhoz, hogy „lehetőség szerint ismerje szüleit, valamint ahhoz, hogy ezek neveljék”; ezzel szemben nem ismert olyan nemzetközi felnőttjogi egyezmény, amely kimondaná, hogy a gyermek ezen joga és mindenek felett álló érdeke a (bármilyen orientációjú) felnőtt családalapítási lehetőségeinek függvényében hátrébb sorolható. Épp ellenkezőleg: az Unicef 2022-es tájékoztatója kifejezetten rámutat, hogy a béranyaság (különösen a nemzetközi béranyasági programok) keretében született gyermekek esetében többszörös emberi jogi jogsértés kockázata áll fenn.

Mert ha már ezért is kijár a homofóbia billoga, akkor bizony ez egy csúnya diktatúra.

(Nyitókép: Facebook)