Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Az Isten című darabot az Örkény színház mutatja be itt a fasiszta diktatúra szorításában

2023. december 04. 07:32

A csávó eutanáziát kér, mert meghalt a felesége, ő meg unja a banánt.

2023. december 04. 07:32

„Olvasom, hogy az Isten c. darab, amit nálunk most az Örkény színház mutat be itt a fasiszta diktatúra szorításában, arról szól, hogy a csávó eutanáziát kér, mert meghalt a felesége, ő meg unja a banánt. A lelki szenvedés is szenvedés, na. Ez legalább őszinte diskurzus. Semmi tizenéve bénultan fekvő, semmi agyonmorfiumozott öreg rákos, akit kegyetlen kínzói tartanak életben csak azért, hogy szenvedjen. Mennek az érvek és ellenérvek. Őszintén.

Volt azért ennél jobb is, pl. Bresson filmje, a Talán az ördög, melyben az unatkozó kamaszcsávó pénzt ad a félvilági kvázi bűnöző ismerősének, hogy az lője őt agyon a temetőben. A csávó még akar valami vicceset mondani, de a másik nem ér rá, nem várja meg a poént, hanem fejbelövi, kiszedi a pénzét, és balra el. Happy end. Az ilyen eutanázia voltaképp késleltetett abortusz.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Nyitókép: Illusztráció. DIGICOMPHOTO / SCIENCE PHOTO LIBRA / FCA / SCIENCE PHOTO LIBRARY VIA AFP

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
letsgobrandon-2
2023. december 04. 17:53
legyen az is kötelező a támogatóknak
Válasz erre
0
0
bölcsuhú
2023. december 04. 11:25
Az Örkény a katonával s más ballibsi színházzal együtt öncélú előadások színhelye. Nem is értem, hogy magára kicsit is adó színész miért szerződik oda. Aki ott van, az ripaccsá válik, ha már nem az a kezdetektől.
Válasz erre
3
0
bölcsuhú
2023. december 04. 11:22
Amivel vissza lehet élni, azzal vissza is szoktak élni. Az öngyilkosságnak meg millió változata van s aki tudja, megteheti, pl. Karsai is!
Válasz erre
5
1
Nehidd El
2023. december 04. 08:39
Önkény Színház. Annyira erőlködnek, hogy Karsai ALS-ét országos témává emeljék, hogy karikatúrát csinálnak az egészből.
Válasz erre
12
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!