„Mégis mitől lenne egy kizárólag belsősökből, azaz a színházigazgatótól mint munkadótól egzisztenciálisan függő színészekből álló vizsgálóbizottság objektív? Ezt tényleg elhiszi a tisztelt nagyérdemű? Vagy ennyire nincsen már fogalma arról, hogy a fehér mikor fehér, és a fekete mikor fekete?
S persze a tisztánlátáson az a jól bevált technika sem segít, amikor a »bántalmazó« (= felelős?) azt igyekszik elhitetni az áldozatokkal, hogy tulajdonképpen ők a felelősek! Nekik kellett volna megtanulni helyesen használni a díszletet! És ha tök sötétben egy védőkorlát és védőháló nélküli emelvényről képesek a mélybe zuhanni, akkor az csupán azért lehet, mert ügyetlenek, bénák, figyelmetlenek. Talán az egész történet legszürreálisabb pillanata volt az, amikor Horváth Lajos Ottó még bocsánatot is kért Vidnyánszkytól azért, hogy nem figyelt oda és leestek. Önmagát vádolta. Szerencsétlen.