Tálibok a magyar határnál? Köszönjük EU!

2023. november 08. 16:41

Európát erőddé kell tenni.

2023. november 08. 16:41
Kaszab Zoltán
vasarnap.hu

»Ne gyertek, nincs itt helyetek!«

Ez lenne a nulladik lépés, amelyet Európának meg kellene végre tennie a saját biztonsága érdekében. Mert ne legyenek kétségeink, a tálibok és más bűnszervezetek képviselői nem fognak megállni az európai határoknál. Nekik lekötelezett ezrek és tízezrek lépnek ugyanis Európa területére és egyre több szervezett bűnözői csoport ismeri majd fel a drog, a prostitúció, vagy éppen a különböző pénzlehúzó csalásokban rejlő lehetőséget. Ezek a bűnbandák el fogják lepni Európát azokkal a terroristákkal együtt, akik most is épp bosszúszomjasan várják azt, hogy a kontinensre jöjjenek és elpusztítsák azt.

Hány barbár cselekedetnek kell még történnie, mennyire kell káoszba taszítani a nyugat-európai társadalmakat ahhoz, hogy valaki végre kimondja: ne gyertek?!

Persze – ahogyan említettem – ez csak a nulladik lépés kellene, hogy legyen, a szavakat ugyanis tetteknek kellene követnie. Európát erőddé kell tenni. A saját biztonságunk érdekében éppen ellentétesen kell cselekedni, mint ahogyan azt Brüsszelből szajkózzák. Azt kell tenni, amit máshol – ahol még számít a nemzeti érdek – már régen felismertek. A világ hasonló fejlettségű részei ugyanis erődítmények. Az Amerikai Egyesült Államok, Japán, Ausztrália, vagy épp a gazdag arab országok nem engednek be a területükre akárkit. Jól felfogott érdekeikből adódóan megszűrik és megválogatják, hogy ki az, aki a területükre léphet. Európa még most sem ismerte fel, hogy ez az érdeke, a naivitás kora és ideje azonban hamarosan le fog járni. A bevándorlás ugyanis egy új, az eddigieknél sokkal veszélyesebb szakaszába lépett és ezt nemsokára a nyugat-európai utcákon is megtapasztalják majd.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Kocsis Máté a nyilvánosságra hozott migrációs jelentésről: Az uniónak támogatnia kell a magyar határvédelmet!

A Fidesz frakcióvezetője szerint veszélyt jelent Brüsszel felelőtlen migrációs politikája.

 

Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Karácsonyi előfizetési akció
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik