Isten éltessen, Budapest!

Összeállította: Krupincza Mia, Nagy Gábor

Az Országgyűlés által megszavazott 1872. évi XXXVI. törvénycikk kimondja, hogy

„1.§ Buda és Pest sz. kir. Fővárosok, valamint Ó-Buda mezőváros és a Margitsziget, ez utóbbiak Pest vármegyéből kikebeleztetvén Buda-Pest főváros név alá egy törvényhatósággá egyesíttetnek.

2.§ Az ekkép alakított főváros, mint önálló törvényhatóság gyakorolni fogja a törvény korlátai közt:

a, az önkormányzatot

b, az állami közigazgatás közvetítését

c, foglalkozhat ezen kívül egyéb közérdekű, sőt országos ügyekkel

3. § Önkormányzati jogánál fogva a főváros saját belügyeiben önállólag intézkedik, határoz és szabályrendeletet alkot, s határozatait és szabályrendeleteit saját közegei által hajtja végre.”

E rendelkezésnek köszönhetően elhárult az akadály, hogy megszülessen a régóta várt új főváros. 1873. január 1-én Óbuda és Margitsziget kiszakadt Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatósága alól, majd egyesültek Buda (régen Pestújhely) és Pest szabad királyi fővárosokkal.

Mint írtuk, az új országközpont létrehozása régóta terítéken volt, de a döntéshozók több mindenben sem tudtak sokáig megegyezni. Ilyen volt az új főváros neve: felmerült például a Dunavár, de terítéken volt az akkor használatos Pestbuda elnevezés is, utóbbi azonban azért nem lehetett, mert az északra tájolt térképeken Buda fölé került volna Pest neve, és fordítva.

Az viszont talán a Napnál is világosabb volt, hogy az oszmánok megszállását követő periódusban induló növekedés, fejlődés a mai Budapest területén volt a leglátványosabb. Más helyszín nemigen jöhetett szóba. El-eltünedeztek a már a rómaiak előtt is lakott városrészek középkori nyomai, a reformkortól pedig mintha kicserélődött volna a környezet.

A korszak nemességének tehetősebb tagjai egymás után húzták fel pesti, budai palotáikat. Előbbi a 19. század első felére kulturális fővárossá, a művészetek és tudományok székhelyévé vált. Utóbbi királyi főváros volt, itt, Budán székelt a Helytartótanács.

A leglátványosabb változást természetesen a Lánchíd elkészülte jelentette, nem csak szimbolikusan – gazdasági téren is. Nem véletlen, hogy a végleges átkelő kezdeményezője, gróf Széchenyi István már ekkor a két város egyesülését vizionálta. Csakhogy közbeszólt a forradalom és szabadságharc, majd az azt követő Habsburg-elnyomás, a Haynau- és Bach-korszak.

A Lánchíd mellett egy másik jelentős projekt, a Duna szabályozása is elősegítette Budapest létrejöttét. Az 1838-as nagy pesti árvíz elszenvedése után ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a mederrendezés mellett rakparti véderőművek kiépítése is szükségeltetik. A munkákat végül az 1867-es kiegyezést követően, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának felállítása után kezdték el. Gyakorlatilag ez a grémium lett a székesfőváros fejlődésének motorja. De sokat tettek ehhez hozzá az 1896-os millenniumi ünnepségek is, ám sajnálatos mód a két világégés, de leginkább a második világháború (és az azt követő kommunizmus, szocializmus) sokat rombolt a város képén.

amikor is érvénybe lépett az 1949. évi XXVI. törvény Budapest főváros területének új megállapításáról. A Rákosi-rendszer alatt meghozott rendelkezés szerint

„A főváros és a környező települések dolgozóinak évtizedes vágya válik most valósággá azzal, hogy a Magyar Népköztársaság országgyűlése megteremti a fővárossal egy gazdasági egységet képező városok és községek közigazgatási egységét.

1. § Az országgyűlés Budafok, Csepel, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota és Újpest megyei városokat, Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom és Soroksár nagyközségeket Budapest fővárossal egyesíti.”

Budapestet előbb huszonkettő, majd Soroksár „függetlenedésével” huszonhárom kerületre osztották.

*

Érdekességek a fővárosból

Ki kedveli Krúdy Gyula munkásságát, hallott már a Budapest környéki borvidékekről. E borokat azonban már nem lehet megkóstolni, az 1880-as évek filoxériajárványa kipusztította az ültetvényeket, írta kapcsolódó cikkében a PestBuda.hu.

Budapest (k)éjjel-nappal: a prostitúció a 19. században Európa-szerte növekedésnek indult, ez alól Magyarország sem volt kivétel. Az első bárcát – orvosi és rendőri engedélyt hivatalos kéjelgésre – 1867-ben bocsátották ki idehaza. A legtöbb bordély kéjtanya pedig nem meglepő módon Budapesten tárta szélesre kapuit. Ezek 1926-ig legálisan működtek, így aki szerette volna, büntetés nélkül vehette igénybe a kéjhölgyek szolgáltatásait, olvasható a We Love Budapest cikkében.

„Hétre ma várom a Nemzetinél, ott, ahol a hatos megáll” – még mindig kedvelt mulatós nóta sokakban okozhat addig képzavart, amíg nem tudják meg, hogy a régi Nemzeti Színház bizony nem a Duna-parton magasodott, hanem egykor a Blaha Lujza téren állt. Ám, mivel útban volt, ezért 1965-ben felrobbantották. Egyébként a régi Nemzeti is egy ideiglenes épület volt, amelyik ráadásul egy másik ideiglenes épületet váltott fel a színház történetében. Az első nemzeti teátrum ugyanis az Astorián állt. Mindazonáltal ez sem Nemzeti Színháznak épült. Eredetileg az 1837-ben alapított Pesti Magyar Színház – amelyet 1840-ben neveztek át Nemzeti Színházzá – itteni épületét is ideiglenesnek szánták. 

Nyitókép: Facebook