Zacher Gábor: Az atlétikai vb zseniális

2023. augusztus 23. 16:12

„Örömmel jöttünk ki és örömmel vagyunk itt, ezt szerintem minden kollégám nevében mondhatom” – mondta a mentőorvos.

2023. augusztus 23. 16:12
null

„Azt kell mondanom, hogy az atlétikai világbajnokság zseniális. Örömmel jöttünk ki és örömmel vagyunk itt, ezt szerintem minden kollégám nevében mondhatom” – fogalmazott a Heolnak Zacher Gábor toxikológus, a hatvani kórház orvosa, aki a napokban a Nemzeti Atlétikai Központban tartózkodik kollégáival.

Kiderült: bár elsősorban orvosok, ők is izgatottan várják a sportolókat, ha lehetőségünk van rá, maguk is megpróbálnak legalább egy közös fotót készíteni. Arról is beszélt, hogy a mentőknek egyelőre nem volt sok feladatuk, bár az eheti nagy kánikula várhatóan próbára teszi majd az emberek szervezetét.

A mentős-orvos részletezte továbbá, hogy az atlétikai világbajnokság kilenc napja alatt, építéstől a bontásig, összesen több mint ezer mentő lesz a helyszínen, és úgy látja, „a mentés semmilyen csorbát nem szenvedett”. 

Az orvos holnap reggel négy órakor már a Hősök terén lesz készenlétben, ugyanis onnan indul a 35 kilométeres gyaloglás hét órakor. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Földházi Árpád, Mandiner

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bayern65
2023. augusztus 24. 18:39
Doktor Úr! Most vágta el magát a bal-libsi oldalnál!
Tiszafa
2023. augusztus 24. 11:03
Na ezt sem fogják szerepeltetni egy jó ideig a baloldali médiákban.
blanconegro
2023. augusztus 24. 10:19
Nagyon szépen megrendezett esemény. Mint a vizes vb is.
5m007h 0p3ra70r
2023. augusztus 23. 22:32
>>>Janos Kovacs 2023. augusztus 23. 17:00 Megnyerték már a szovjet eltársak a vébét, vagy majd csak holnap?<<< A hülyeségeiddel fárasztás helyett, inkább legalább az óvodát járd ki végre janika.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!