Bán Tamás örülhet, le is lőhették volna

2023. augusztus 21. 21:48

Csak pesti szokás szerint „bemutatott” a török elnöknek.

2023. augusztus 21. 21:48
Recep Tayyip Erdogan - ViKtor Orban press conference
Juszt László
Juszt László
Facebook

„Nem értem miért a nagy felháborodás azért, mert Erdogán testőrei megvertek Magyarországon, Budapesten egy magyar állampolgárt, hiszen erre semmi jogalapjuk nem volt.
Honfitársunk igen szerencsés volt, hiszen hasonló súlyos összecsapásokban részt vettek már a török elnök emberei és kollegáik a rendfenntartó erőknél. 
Washingtonban például egy alkalommal több, mint tíz embert juttattak kórházba.
Mondom Bán Tamás, semmi olyat nem tett, amiért büntetni, vagy eljárás alá lehetne vonni, csak pesti szokás szerint »bemutatott« a török elnöknek. Őt ezután a törökök »földre vittek,  alá nyúltak és megmogyorózták, leteperték a földre, a fejére-, veséjére-, lapockájára térdeltek«, pedig… le is lőhették volna.
Ahogyan ezt egyik kollegájuk 2016. december 19-én Ankarában az orosz nagykövettel, Andrej Karlov-val tette, aki egy kiállítás megnyitóján éppen beszédet mondott, amikor a tiszt először hátba, majd amikor a földön feküdt, még hármat a mellébe lőtt.
Szóval Bán Tamás örülhet, ha a hatóságok nem indítanak ellene eljárást »mutogatással elkövetett merényletkísérlet« miatt. És abban sem vagyok biztos, hogy azok ellen a TEK-esek ellen nem indul fegyelmi, akik felelőtlenül, különös gondatlanságból kimentették a törökök alól.
Most komolyan. Ha ezért sem rendeli be a török nagykövetet a külügy, akkor jogos a kérdés: a lopáson, a dokumentumok ledarálásán kívül mivel foglalkozik Szijjártó minisztériuma?”

Nyitókép: Anadolu Agency via AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuperszig
2023. augusztus 23. 07:58
Tehát azt állítod, te, Juszt László, hogy Szijjártó minisztériuma, azaz a Külügyminisztérium, úgy ahogy van, tolvaj, valamint az irattározási rendtől eltérően dokumentumokat semmisít meg. Remélem, hogy a bírúságon megáll a vádad!
jagdpancer
2023. augusztus 22. 17:39
Mint az Antifa magyar szarházija megis éredemelte volna hogy szétlőjjék mint a lőtéri céltáblát !
nyúlgerinc
2023. augusztus 22. 15:41
"Csak pesti szokás szerint „bemutatott” a török elnöknek." Pontosítom: jó bel-pesti metszett zsiráf szokás szerint....így hangzik helyesen.
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. augusztus 22. 15:05
Két magyar kommunista vicc van a lelövésről 1: Lenin elvtárs ablakán berepül egy focilabda. Kinéz és visszadobta a gyerkeknek... pedig közéjük lövethetett volna. 2: (1956. október 6-án, Rajk László újratemetésén született a vicc: „Szegény Laci, ha ezt látná, de közénk lövetne…”)... Igaz, Lacci?...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!