A Sziget, a Hajógyári-sziget és a másolat-kultúra kiszolgáltatottsága

Nézzük a kiindulópontot: adtam egy közel másfél órás rádióinterjút a Spirit FM-nek, ami utólag fölkerült egy videómegosztóra. Tehát elhangzott, majd nézhető volt több napon keresztül – amikor is egy portál újságírója kontextusából kiragadva megírt egy részmozzanatot. A kontextusból kiragadott állítás(ok) viharos gyorsasággal végigment(ek) az egész magyar médián anélkül, hogy bárki vette volna a fáradtságot arra, hogy meghallgassa az interjút, vagy hogy engem megkeresett volna. Külön érdekessége a történetnek, hogy a cirkusz a média kormánypárti részéből indult, az ellenzéki része erősítette fel kollektív hisztériává.

A nap végén az egyik kérdező újságíró, Hont András feketén-fehéren jelezte a közösségi médiában, hogy ez az egész így, idézem: „… közönséges hamisítás. Semmi olyat nem mondott [Demeter Szilárd], hogy könnyen megszűnhet a Sziget, én provokáltam a fesztivállal kapcsolatban, hogy minek erőfeszítéseket tenni közpénzből még a Szigetért, nem kéne-e inkább tudomásul venni, hogy ez már nem a korábbi, és nem nagyon érintkezik sem a magyar közönséggel, sem az előadókkal. Szóval minek erőlködik a Petőfi ügynökség, amelyik az egyetlen magyar színpadot tartja fönn, erre válaszolta Demeter, hogy eszközei éppenséggel lennének, mert akár meg is tudják szüntetni, de az föl sem merült, hogy akarják, vagy ezt jósolja.” Tehát a lényeg: a másik kérdező újságíró, Németh Róbert – aki nem mellesleg gyakorló és jó zenész – tolmácsolta a magyar zenészek elégedetlenségét, miszerint a Sziget Fesztiválon magyar zenekarok alig kapnak fellépési lehetőséget. A tavalyi kiadáson az egyetlen színpadot, ami kifejezetten a kortárs magyar könnyűzenét mutatta meg, a Petőfi Kulturális Ügynökség működtette. Erre tromfolt rá Hont, hogy most magyar tulajdonrész sincs a fesztiválban, a közönségben is egyre kevesebb a magyar fizetővendég – akkor meg minek „támogatjuk”… A két – nagyon nem kormánypárti – újságíró felvetései jogosak.

A magam részéről kétségeimet fejeztem ki, hogy a közeljövőben akár középtávon egyáltalán megmaradnak-e az ilyen nagy fesztiválok, egészen egyszerűen azért, mert szerintem fenntarthatatlanok. Most is lennének eszközeink – a Petőfi Kulturális Ügynökség tulajdonába került szigetrészeken keresztül –, hogy bármiféle fesztivál megszervezését ellehetetlenítsük a Hajógyári szigeten, de a Sziget Fesztivál kulturális hozadéka annál nagyobb, hogy ezen most gondolkodjunk. Viszont – éppen azért, mert a tulajdonosi döntéseket ma már magyar szereplő nem tudja befolyásolni – csak éves szerződéseket kötünk, nem köteleződünk el hosszú távra. Elsődleges célunk a Hajógyári sziget visszaadása a polgároknak, amint azt legfőképpen a személyi biztonság feltételeinek megteremtésével felelősen meg tudjuk tenni. (Zárójel: az óbudai polgármesternek, amennyiben a Sziget Fesztivált a jelenlegi feltételek mellett szeretné támogatni, akkor a jövőben nem a Petőfi Kulturális Ügynökséggel, hanem fővárossal lesz vitája. Ugyanis a fővárosi közgyűlésben tudomásom szerint elfogadták az Óbudai-szigetre vonatkozó stratégiát, abban kódolva van a konfliktus az ilyen méretű tömegrendezvényekkel. De ez legyen az ő bajuk.) Összegezve: van egy világmárkánk, amit tokkal-vonóval fölvásároltak, egyre kevésbé szól rólunk/hozzánk, és a magyarok nagy többsége számára egyre megfizethetetlenebb.

Önmagában ezzel gyakorlatilag olyan nagy baj nincs, a Forma 1-ben sem szurkolhatunk magyar versenyzőnek vagy magyar istállónak, ettől még a Hungaroringen legyenek futamok. Mindkettő profitábilis vállalkozás, a globális értéklánc részei, a nemzetgazdasági-turisztikai hozzáadott értéken felül is lehetnek olyan hozadékaik, amik miatt magyar érdek lehet a fenntartásuk. Még. De nem tartom kizártnak, hogy ez megváltozhat. Tehát a Petőfi Kulturális Ügynökségnek meg kell tudnia őrizni a döntési és cselekvési szabadságát, hogy egy esetleges negatív előjelű változás esetén a magyar érdeknek megfelelően tudjon dönteni és cselekedni. Nem ördögtől való stratégiai álláspont.

Úgy vélem – és ezt már évek óta mondom, szóval ez sem új –, hogy a kultúrában az öngyarmatosítás, a „külföldi” modellekhez való szervilis igazodás a legveszélyesebb. Gyengíti a versenyképességünket: a másolat-kultúra nemcsak hogy eladhatatlan, hanem kiszolgáltatottá is teszi a nemzetet. Ha fejben máshol élünk, ha leválasztanak bennünket a saját valóságunkról, akkor bekövetkezhet az, hogy a magyarországi rendezvényeken nem házigazdák leszünk, hanem kiszolgáló személyzet. És ez nagyon nem mindegy.

***

Nyitókép: Földházi Árpád