A Magyarországgal szembeni antiszemitizmus-vádakat cáfolja egy amerikai kutató

Főrabbik, magyarországi zsidó szervezetek vezetői és Izrael magyarországi nagykövete is felszólaltak Jeffrey Kaplan, a Danube Institute vendégkutatója által szerkesztett Antiszemitizmus Magyarországon: Látszat és valóság című könyv hazai bemutatója alkalmából szervezett konferencián. A rendezvény apropóján a magyarországi antiszemitizmus kapcsán virágzó tévhiteket akadémiai igényességgel cáfoló mű szerkesztőjével beszélgettünk.

***

A nyugati médiában időről időre megjelenik Magyarországgal szemben az antiszemitizmus vádja. Önnek éppen ebben a témakörben jelent meg egy kétkötetes munkája nemrég. Mekkora az antiszemitizmus Magyarországon – különösen az Európai Unió többi országához viszonyítva?

Nagyon nehéz felmérni, mi van az emberek szívében. Ami mérhető, az az erőszakos cselekmények, az utcai bűncselekmények, az antiszemitizmus kézzel fogható megnyilvánulásainak száma. Az a negatív kép, ami Magyarországról Nyugaton e tekintetben kialakult, és amit 2019-ben, amikor Magyarországra jöttem, előzetesen én is így gondoltam, mert ezt olvastam a nyugati médiában, az a zsidólistázó, Magyar Gárda vonulásokat szervező Jobbik miatt némiképp indokolt volt. Ma már sehol sincs a Magyar Gárda,

Az Európai Zsidó Szövetség (European Jewish Association) Magyarországot és Olaszországot a zsidók számára Európa két legbiztonságosabb államának nevezte. Tehát nyilvánvaló: a Magyarországot az antiszemitizmussal összekötő nyugati nézet vagy elavult, vagy tudatosan hamis.

Kutatása részeként több tucat, különböző csoportokhoz, felekezetekhez kötődő magyarországi zsidó vezetővel készített mélyinterjúkat. Mik voltak a tapasztalatai?

Kifejezetten jó tapasztalatokat szereztem. A magyarországi zsidó közösség elöljárói, miközben politikailag megosztottak, ahogy a magyar választók általában, egyetértésben vannak a tekintetben, hogy a közösségük helyzet sokkal, de sokkal jobb lett az elmúlt években.

és érdemi forrásokat bocsátottak a zsidó közösség rendelkezésére. A Magyarországon élő zsidók békében és biztonságban tudnak imádkozni, nem éri őket inzultus az utcákon, ami Nyugat-Európában jelenleg nem jellemző.

Két évvel ezelőtt részt vettem Budapest szívében két új zsinagóga Tóratekercseinek felszentelőünnepségén. Egy vidám, békés összejövetel volt, több száz résztvevővel, nyílt közterületen. Amikor Franciaországban járok, gépkarabélyos katonákat látok a zsinagógák, a zsidó közösségi és kulturális központok előtt. Elég nagy kontraszt. Melyek azok a kritikus elemek, amelyek lehetővé teszik a virágzó zsidó életet Magyarországon? Más szóval, a fent említett példát folytatva, mink van, ami a franciáknak nincs?

Ez egy nagyon mély kérdés, és kissé habozok megválaszolni, mert mindig tétovázom, hogy politikáról beszéljek egy olyan országban, ahol vendég vagyok. Azt hiszem, hogy a legfontosabb eleme a kérdésnek az, hogy Franciaországnak van egy jelentős létszámú, külföldi hátterű lakossága. Nagyon sok muszlim él ott, hogy ne legyek politikailag korrekt, ahogy mondani szokták, míg Magyarországon nem. Magyarország fájdalmasan, de bizonyos szempontból megbékélt múltjával, és a jövő felé építkezik.

amely akár meglehetősen erőszakos is lehet. Nem akarok mélyen belemenni a politikába, a bevándorlási kérdésekbe vagy bármi hasonlóba. De egyrészt ott van az etnikai alapú erőszak növekedése, másrészt pedig az őshonos népesség radikális jobboldali csoportjainak felemelkedése, melyek a kezdetektől antiszemiták voltak. Így hát ők is célba veszik a helyi zsidókat. Úgy tűnik, hogy a nyugati kormányok nem igazán tudják, vagy nincs meg a politikai akarat arra, hogy mihez kezdjenek ezzel a két szemben álló erővel. Magyarországra ezek közül egyik sem igaz.

Jeffrey Kaplan

Kutatásának eredményei meglepetést okoztak az Egyesült Államokban élő kollégái körében? Mi volt a reakciójuk?

Ez elég érdekes. Írtam egy cikket Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszéde kapcsán, amiben hosszan kitértem az antiszemitizmus magyarországi helyzetére.

Soha nem tapasztaltam még ilyet azelőtt. Nagy sokk volt. Teljes mértékben kiegyensúlyozott írás volt, csak egyszerűen szembement az általános narratívával. Úgy gondolom, hogy a közelmúltban megjelent kötetek nagy előrelépést jelentenek ebben az ügyben. Ezt erősíti az a tény, hogy a könyv állításai nem pusztán akadémiai kutatásokon alapulnak, hanem az itt élő zsidó közösségek vezetőinek tanúvallomásain, valamint amerikai, az Európai Unió más országaiból származó és izraeli tudósok közreműködésével jött létre, és az is fontos lehet, hogy a könyvet az Egyesült Államokban adták ki. A bevett narratíva megfordításához viszont hosszú utat kell még megtenni.

Mi állhat a Magyarországgal kapcsolatos hozzáállás mögött a negatív médiavisszhangon kívül?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Mivel idősebb ember vagyok, ezért a történelem hosszabb időszakát látom magam előtt. Magyarország 1956-ban egyfajta piedesztálra került Nyugaton. Senki nem segített rajta a szovjet megszállás elleni harcban, de egyfajta példakép szerepet töltött be. Óvatosan szeretnék fogalmazni, de úgy látom, hogy nagy a félelem a baloldalon az Orbán-kormány és a Nyugat által illiberális demokráciaként felfogott politikai berendezkedés felemelkedése miatt, amely nemcsak Közép-Európában, hanem másutt, leginkább Izraelben is vonzó. A nyugati mainstream média általában, de ha csak a zászlóshajókat nézzük, a New York Times vagy éppen a Washington Post meglehetősen liberális szemmel tekint a világra.

Nincs egy hónapja, hogy az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete negatív példaként emelte ki Magyarországot egy olyan antiszemita támadás kapcsán, amelyről kiderült, hogy valójában Svédországban történt. A tévedésért való formális bocsánatkérés helyett csak a diplomata beszédének hivatalos leiratát javították. Az embernek olyan érzése van, mintha az antiszemitizmus címkéjét politikai eszközként használnák Magyarország ellen. Mit lehet tenni ezzel a jelenséggel szemben?

Úgy gondolom, hogy – őszintén szólva – Magyarország viseli a felelősség egy részét a kialakult helyzetben. Nem túl jók a saját történetük elmesélésében, de hajlamosak megsértődni a média narratívákon, az ehhez hasonló hibákon.

A tágabb kép ugyanakkor egyértelmű: a magyar antiszemitizmus vádja nem elszigetelt dolog. A Nyugat által illiberálisnak nevezett demokrácia elleni küzdelem mintázatába illeszkedik, aminek az antiszemitizmus vádja csak egy darabja. Megkönnyíti a hitet a narratívában, és egyúttal jóval nehezebbé teszi a cáfolatot. Mert még ha Svédországban gyakorlatilag minden nap történik antiszemita és muszlimellenes erőszak, egyáltalán nem kap kritikákat. A Magyarországgal szembeni kritika azonban egész egyszerűen normává válik. Tehát a nyugati sajtóban van egy olyan feltételezés, hogy bármi is történt Svédországban, annak valójában Magyarországon kellett történnie. A magyaroknak sokkal jobban kell elmesélniük a történetüket.

Nyitóképen: Orbán Viktor zsidó vezetők körében a Karmelita kolostorban (fotó: MTI)