Vegyük komolyabban a választási vitát, ami az egyik legfontosabb demokratikus hagyományunk!
Aki az elmúlt években nem egy barlangban élt, az pontosan tudja, hogy az állami tévében csak akkor lesz vita, ha azt Orbán engedélyezi.
Mustó Géza kőbányai alpolgármester sem a civil, sem a közéletben nem alkotott eddig maradandót, még azt sem lehet tudni róla, hogy korábban hol és mivel foglalkozott.
Mit keres egy művelődésszervező a belügyminiszteri székben?! A kérdés még akkor is jogos – és sokan fel is teszik hüledezve –, ha tudjuk, ez az ülőalkalmatosság egyelőre csupán „árnyék”. Dobrev Klára „kabinetjébe” ugyanis bekerült a 48 éves Mustó Géza Zoltán is, akiről a végzettségén kívül csak azt lehet tudni, hogy Kőbánya rendvédelemért és közbiztonságért felelős alpolgármestere. Persze ehhez a tisztségéhez elvileg már kötődik a belügyi feladat – bár a miniszterséghez illene jogi és/vagy közgazdasági diploma is –, de az is hatalmas meglepetést keltett, hogy a DK-s politikus tagja lett a X. kerületi városvezetésnek.
2019-ben Mustó az önkormányzati választáson több mint két és fél százalékponttal kikapott a fideszes ellenfelétől, Radványi Gábortól, így a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd listájáról jutott be a képviselő-testületbe. Itt egyfős többségük van az ellenzékieknek, viszont a kormánypárté lett a polgármesteri cím, így a fideszes D. Kovács Róbert Antalnak meg kellett állapodnia az ellenzékkel, ők pedig a DK-s Mustót javasolták alpolgármesternek, holott a politikus csupán minimális önkormányzati tapasztalattal bírt: 2017-től külsős tag volt a kerület pénzügyi és gazdasági bizottságában.
A Mandiner információja szerint az alpolgármester eddig nagy nyomot nem hagyott a helyi közéletben, nincsenek látványos megmozdulásai, de különösebb botrányos ügyei sem, könnyedén eltapicskol a langyos vízben. Eddig nem foglalkozott komolyabban országos politikával, az alpolgármesteri portfóliójába tartozó ügyekben pedig nincs túl nagy vita a két politikai térfél között. Tevékenysége főleg abban merül ki, hogy időnként találkozik a helyi rendőrségi, katasztrófavédelmi és büntetésvégrehajtási vezetőkkel, szívesen fotózkodik velük.
Mustó szakmai előéletéről, a korábbi munkahelyeiről gyakorlatilag semmit nem lehet tudni. Az árnyékkormány honlapjáról mindössze annyi derül ki, hogy „ismeri a munka világát, 20 éven át vállalkozóként dolgozott”. A Magyar Nemzet – miután Mustó nem válaszolt nekik, elküldte őket a DK sajtóosztályára – megpróbálta kinyomozni, mivel foglalatoskodott, mielőtt politizálásra adta a fejét. A lap forrásai azt a tájékoztatást adták, hogy egy amerikai–magyar kontaktlencsegyártó multinál volt vezető, mások azt mondták, egyéni vállalkozó volt, de a Magyar Nemzet azt is hallotta, hogy évekig volt munkanélküli. Egy munkahelyet azonban sikerült a lapnak beazonosítania, ez egy kutyás vállalkozás – a cég kölyökkutyákat exportált az Egyesült Államokba –, állítólag itt dolgozott a 2000-es évek második felében.
Attól, hogy a civil életben nem alkotott maradandót, persze még lehet politikus. A Mandiner információja szerint, mióta sikerült megszereznie a párt kőbányai választókerületének elnöki posztját, gyakran találkozik Gyurcsány Ferenccel, a pártelnök pedig nagyon elégedett a jó szervezőkészséggel megáldott, simulékony modorú, fegyelmezett emberével, aki minden parancsot gondolkodás nélkül azonnal végrehajt. S miután Dobrevék új arcokat is szerettek volna a tablójukon látni, kapóra jött nekik Mustó, aki azzal is piros pontot szerezhetett a pártvezetésnél, hogy a tizenötezredikként csatlakozó – a DK nagyon büszke arra, hogy már elérték ezt a számot – 21 éves Németh Balázs a kőbányai szervezet tagja. Egy nyári Facebook-bejegyzéséből az is megtudható Mustóról, hogy a két éve elhunyt MSZP-s Kósáné Kovács Magda egyengette az útját, biztatta, korholta, féltette, ezért ő szinte az anyjaként tekintett rá, és számára mindig Kósáné lesz a mérce.
Egyébként figyelemre méltó Mustó vagyonnyilatkozata. Ez alapján tulajdonosa egy 62 négyzetméteres kőbányai lakóháznak, valamint egy 200 négyzetméteres veresegyházi családi háznak, mindkettőt ajándékozás útján szerezte, az elsőt 2014-ben, a másodikat öt évvel később. Emellett van még négy értékesebb festménye, ezek közül három szintén ajándékozás útján került hozzá, egyet örökölt. S
Magyarán 48 éves kora ellenére sem értékes ingatlant, sem ingó tárgyat nem vásárolt.
Közösségi oldalán meglehetősen érdekesen és önbizalomtól telve adta tudtára a követőinek, ismerőseinek, hogy milyen nagy megtiszteltetés érte. Azt írta, „Eljött az ideje! Árnyék-belügyminiszter leszek Dobrev Klára árnyékkormányában! Az Árnyékkormány tagjaként a legjobb tudásom szerint azon fogok dolgozni, hogy bebizonyítsuk, van kormányzóképes alternatíva és van kiút a megélhetési válságból. Létre fogjuk hozni az európai Magyarországot!”
Nyitókép: Mustó Géza Facebook-oldala, a kép bal oldalán Arató Gergely kormányprogramért felelős árnyékminiszter látható